Voltam a doktorbácsinál és szépen túlestem a vizsgálaton. Beh, mit nekem az! Meg sem kottyan egy sünnek. 

Kedves, aranyos doktorbácsi volt, pikk-pakk túlestem az egészen. (Kutya bajom, hál'Istennek.)

Mjudtitól ezúton is elnézést kérek. Valszeg az idegeire mehettem, mert egész nap őt nyaggattam a parámmal. Most msn-ezünk épp, de szerintem közben borogatja magát. Remélem, holnapra kihever engem.
Kétszer mondattam el vele, h pontosan mi fog rám várni, közben jegyzeteltem  (hol kell bemenni, kinél kell fizetni stb), muszáj leírni mindent aprólékosan, mert olyankor olyan ideges vagyok, h elfelejtem. Sőt, a váróban már olyan ideges voltam, h azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, így egy pillanatra el is bizonytalanodtam, biztosan jó helyen járok-e, nem kellett volna inkább az urológiára menni. Aztán a váróban olvastam Kozmót, azzal elment az idő. Érdekes, egyetlen sorra sem emlékszem belőle.
Délután, indulás előtt még egyszer átvettük az egészet. Meg jó, hogy Mjudti ilyen alaposan felkészített. Az ultrahang fejére ugyanis a doktorbácsi egy óvszert húzott. Okos, olcsó, higiénikus megoldás - ám, ha előre nem tudtam volna, milyen célt szolgál, igencsak meglepődöm. Vizsgálaton gumit elővenni - vajon mihez kell? Tán meg is kérdeztem volna meglepetésemben, tessék mondani, doktor úr, ez is benne van az árban?:)

Be kell valljam, egy cseppet szégyellem magam. Hogy ennyire féltem. Az üvöltésemtől visszhangzott az erdő. Pedig tényleg semmiség. Ki lehet bírni. Egészen ki lehet.

Felveszem az ünnepi hózentrógeremet. Fel én! A pirosat ám! Majd ámulnak a Négyszögletű Kerekerdő lakói, miért öltözött fel Bruckner Szigfrid az ünnepi ruhájába. Ej, a nőgyógyászatlanok!:)