Jaaj, megjött a hideg, meg az ősz, és azt mondják, holnaptól még hidegebb lesz, brr, vacc. A sünik egyáltalán nem szeretik az őszt, sem a hideget, bár ilyenkor már lassabban másznak a bogarak, könnyebb rájuk vadászni, de tudják ők, hogy ez mit jelent. Októberi esőt és hasmosást, csípős hajnalokat, talajmenti fagyot, és farkaséhséget, mert 1 hónapjuk van, hogy meghízzanak télre.
Tegnap negyed kettő körül, mikor buliból jöttem haza, fogtam is egy sünikét. Akkora volt, mint egy papucs. Csodaszép példány volt, legalább 2-3 éves, és jó súlyban volt már, látszik, ő már előrelátóan készül a télre. Az úton ment, felemeltem, arrébb vittem a parkba, ennek annyira nem örült, biztos nem értette, minek fogdosom, rá is gömbölyödött a kezemre, majd, mikor megérezte, hogy teszem lefelé, és már közel van a föld, egyszerűen legömbölyödött a tenyeremről, és elfutott.

A Sünibaba sem szereti az őszt, sem a hideget, és momentán neki is híznia kéne, mert ugyan jó az, hogy olyan vékony vagyok, mint még soha, de vannak ennek hátrányai is. Egyrészt, jóval kisebb lett a cicim, ami már önmagában is szörnyűség, aztán meg, az őszi ruháim mind lötyögnek rajtam. Nyáron fel sem tűnt, mert a kisruhák amúgy is lengék, de a kedvenc nardrágjaim és blézereim lógnak rajtam. Arra meg nincs keret, h lecseréljem a ruhatáramat, úgyhogy előrángattam a szekrény mélyéről azokat a nadrágokat, amelyeket úgy vettem, hogy ugyan kicsit szűk, de majd kitágul hordás közben, aztán ez elmaradt. Még nem jöttem rá, mi az algoritmus, de megfigyeltétek, általában az a tendencia, hogy a boltban pont jó farmer néhány nap hordás után kitágul, valszeg a testmelegtől, meg az mozgástól. Ebből levonjuk a konzekvenciát: a farmer hőre tágul, no meg a hordástól. Ezt alapul véve a következő vásárlásnál bátran megvesszük azt a csodadarabot, ami remekül áll, tökéletes a szabása, csak ippeg egy picit pici. Sebaj, majd a hordástól, gonduljuk mi, és hazavisszük a zsákmányt. Ami aztán csak nem akar kitágulni, úgyhogy néhány napi kísérletezés, feszengés, és szűk nadrágban préselődés után a szekrény mélyén landol, miközben sűrűn emlegetjük a gyártó/az eladó felmenőit, nem épp  hízelgő kontextusban. Ilyetén tapasztalatokkal felvértezve a következő farmervásárlásnál még óvatosabbak leszünk, és csakis azt vesszük meg, amelyik tökéletesen áll, egy kicsit sem kicsi, és egy kicsit sem nagy. Na most megvan! - önt el minket a diadal érzése, felvesszük az új szerzeményt, egész nap büszkén feszítünk benne, mígnem valami gyanús lesz. Mintha lötyögne. Mintha már nem lenne olyan feszes a fenekemen. Á, biztos csak az egész napos üléstől - hárítunk, de a nap végére szembesülni kell a ténnyel, a farmer bizony kitágult. Hőre, hordástól. De akkor azok, amiket úgy vettünk, hogy kicsik, és pont annyit kéne tágulniuk, hogy jók legyenek, azok meg miért nem?!?! Érti ezt valaki? A kör ezzel bezárult. De milyen elvek mentén vásároljunk legközelebb farmert?
Asszem, a fent említett jelenség magyarázza meg azt a tényt, hogy egy nőnek alapvetően két problémája van a ruházkodással. Az egyik, hogy sosincs egy rongya, amit felvehetne. A másik, hogy a sok ruha soha nem fér el a szekrényeiben. Persze, mert tele van a szekrény olyan darabokkal, amelyek vagy túlságosan kitágultak, vagy épp ellenkezőleg, nem tágultak, mikor ez a feature a vásárláskor bele volt kalkulálva a ruhába. Így aztán lapulnak a szerkény mélyén, és 3-6 kilós határok között mozgó hízás-fogyás esetén elsősegényként mindig bevethetők. Sose legyünk megütközve, ha egy nőnek teli van a ruhásszekrénye, és mégis úgy érzi, nincsenek jó cuccai. A magyarázat a logikátlanul, minden algoritmust nélkülve táguló vagy nem táguló ruhákban van.