Amikor péntek este hazajött a lánygazdám, és kifakadt, hogy mindenki lekvár, senki sem akar bulizni menni hétvégén, én bizony megkönnyebbültem. Igen, pontosan így mondta, lekvár, nyalni is kezdtem a szám szélét, mert az csak jó lehet, de az ő szájából valahogy mégis negatív jelzőnek hangzott. Nem tudom, az ő nyelvén mit jelent a lekvár, nálunk csupa jót, hogyha a gazda engedékeny hangulatban van, lenyalogathatjuk a kenyeréről.
Én meg fellélegeztem, mert nem annyira szeretem én, ha ezek ketten bulizni mennek. Ha a lánygazdi megy egyedül, az még hagyján, mert akkor a fiú itthon marad, aki szintén valami éjszakai állat lehet, és territóriumot is tart, ahogy láttam, sokszor egy nagy világító doboz előtt neszez hajnalig, és senkit nem enged oda. Ha ő itthon marad, akkor esetleg ad nekem vacsorát rendes időben, de erre alapozni nem lehet, mert van, hogy elfelejti. Most is itthon volt másfél hétig, mert beteg volt, akkor egy kicsit többet foglalkozott velem, de egyszer sem adott napközben extra nasit, egy kis száraz macskakaját, vagy netalán egy-két falat bacont. Pedig igazán adhatott volna, elvégre az ő pocakja fájt, ő volt egész héten diétán, nem én!
Ha meg meghallom, hogy mindketten bulizni mennek este, akkor a hideg is kilel. Mert ez azt jelenti, hogy 8-9 óra felé elindulnak, vagy néha már hamarabb, és hajnali 2-3-ra érnek haza, és addig én nem kapok vacsorát. Meg kell hagyni, sosem fekszenek le úgy, hogy ne adnának enni, de hát vadsün legyen a talpán, aki győzi kivárni, amíg hazaérnek.
És ha azt hallom, hogy ottalvós buliba mennek, akkor az összes tüském égnek mered a rémülettől. Mert azt már tudom, hogy olyankor rám ínséges idők következnek. Az úgy szokott történni, hogy mielőtt elmennek, délelőtt, vagy kora délután, kapok enni. A szokásos fél konzervet, meg hozzá egy kis szárazat, legyen mit ropogtatnom. Aztán másnap délutánig, amíg haza nem érnek, semmi. A lánygazda szerint be kellene osztanom, olyankor összeszid, minek eszem meg rögtön, amit elém tesznek, de hát ő nem tudja, hogy a vadsünik nem tudnak és nem is akarnak beosztani semmit, amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra, mert mi lesz, ha addig megeszi valaki más. Szóval, olyankor kora délutánra mindent befalok, aztán elmegyek aludni, ami tele pocakkal az igazi, vacsoraidőben meg nézhetem az üres tálat. És leshetem, mikor érnek haza.
És a lánygazda, ha buliba készül, még a szokásosnál is hangosabb, richtig felébredek már délután, mert bekapcsolja a zenét, és énekel és táncol, ő azt mondja, azért, mert jó a kedve, és a zenétől még jobb lesz. A zene, az furcsa találmány, nem látom sok értelmét, hacsak nem direkt a nappal alvó vadsünik bosszantására találták ki. A tánc is furcsa, két lábon csinálják és nem esnek el, és hogy rázza a lánygazda a fenekét, pedig a testéhez képest nincs is olyan nagy neki, nem úgy, mint a vadsüniknek, akik csepp alakúak, széles, fitorgó hátsóval.
Tegnap kicsit megijedtem, mikor 5 óra felé a lánygazdi készülődni kezdett, hogy ebből mégiscsak buli lesz, de aztán hazaért fél 10 körül, hál'Istennek, és majdnem rögtön utána adott is nekem vacsorát. Ma meg már vasárnap van, ilyenkor korán fekszik, így korán is etet, ezt a hétvégét megúsztam, de mi lesz legközelebb?

(Boldizsár)