Hm, ez tegnap este nem pont így hangzott el, de így sem rossz...

Tegnap este végre végre végre voltam Scorpions-koncerten! Mióta az eszemet tudom, és a stabil zenei ízlésem kialakult (néhány hét botladozásnak tekinthető időszak után, amikor befigyelt egy-egy Ace of base és 2 Unlimited, ha valaki emlékszik, mi volt '92-ben), imádtam a rockzenét, nagyjából 10 éves korom óta. Nyilván apukám zenei gyűjteményével kezdtem (és az ő kopott farmerdzsekijével): Deep Purple, Black Sabbath, Led Zeppelin, és a Scorpions. Kevés banda van, akinek szinte minden számát sorrol sorra tudom, hát, a Scorpions az egyik. És mióta rockkoncertekre járok, azaz 12-13 éves korom óta várom, hogy egyszer a Scorpions is Magyarországra jöjjön. Az 1994-es Omega koncertet, amikor a Scorpions énekese és gitárosa vendégszerepelt, még csak videón láttam a tévéből felvéve, azóta csorgatom a nyálam, és adnám oda a fele királyságom, ha egyszer én is élőben hallhatnám. Hát, jó sokat vártam rá.
Volt előzenekar, rosszul szólt és unalmas volt, azt mondták, Brazíliából jöttek, hát, ezért kár volt annyit utazni, fiúk. Viszont mondták a végén, hogy köszönöm, ez mindig nagyon fasza gesztus, legalább ennyit a közönségnek. Klaus Meine ennél többet is tudott: a köszönömön kívül sziasztok, jó estét Budapest, meg hogy vagytok? Bár jó fél órát kellett várni rájuk, annyi ideig tartott, míg összerakták a technikát, de aztán amikor feljöttek a színpadra, majd' kiugrottam a bőrömből. (A melltartómból tényleg sikerült, tönkre is ment a merevítője.) Több mint két órát játszottak, az In Trance kivételével nem hiányoltam semmit. Iszonyú jó volt, az is, .)amikor Kóbor és Molnár az Omegából feljöttek a színpadra, és elénekelték a Big city nights-ot, no meg a Gyöngyhajú lányt félig angolul, félig magyarul. Nem akartunk a tömeg közepére állni, mert ott mindenféle fóbiám lesz (ha nem elég szűk a farmerem, tán még meg is dugnak, bár ez nem is fóbia), így eredetileg a szélére álltunk oldalt, de amikor elkezdődött a koncert, egyre beljebb nyomott minket a tömeg. Egyszer kiverekedtem magam pisilni, aztán meg nem találtam vissza, kétségbeesett sms-ek Nyuszinak, és már majdnem beletörődtem, hogy egyedül kell végigbuliznom, míg Nyuszi valahol a tömegben vadul, aztán egyszer csak megjelent és magával húzott, vissza a közepére. Huh, micsoda kaland.
Mégiscsak király dolog több ezer emberrel együtt énekelni a Wind of change-t, meg azt, hogy Beware of the alien nation...

Hazafelé menet még elénekeltük Nyuszival az In trance kezdősorait, nem arattunk osztatlan sikert, biztos csak azért, mert be volt dugulva a fülünk és a többieké is körülöttünk.

Úúúúúh, are you ready to rock? (Én itt is fuckot hallottam, de semmi ahhoz képest, hogy Apum néha azt hitte, németül énekelnek, és azt mondják, hogy scheisse. Talán mégiscsak volt valami a hangosítással.)