És azoktól a menyasszonyoktól is óvjon meg az ég, akik úgy érzik, létrehozzák életük főművét azzal, hogy férjhez mennek. A "nem megyünk akárhová nászútra, Balira vagy Dominikára gondoltunk"-menyasszonytól (megdolgozott érte a kislány, gazdag szülőkhöz született), meg "a menyecskeruhám mégse lehet akármilyen", eredeti Cavalli kétszázezerért, és egészen Bécsig kell menni a menyecskecipőért, "mert ebben az országban nem lehet egy rendes cipőt kapni". Meg azoktól, akik egy évig készülnek az esküvőjökre, mert "a nagy napon mindennek tökéletesnek kell lennie". És egy kicsit azoktól is, akik rejtett exhibicionizmusukat akarják kiélni, hogy "minden pasi lássa, mit veszít", és aki a lagzijából Ki mit tud?-ot csinál, ahol négyen mondanak beszédet, ketten szavalnak verset, többen énekelnek, és szinte megijedek, hogy mikor fogunk enni, inni és mulatni ilyen sűrű program között, és persze azoktól is, akik megszabják, hogy a násznép milyen színű ruhában legyen, és profi sminkes sminkel mindenkit.
Mjudtival már hetek óta a mostanában divatos galamberegetés "ha valami igazán egyedire és különlegesre vágytok"-műsorszámon röhögünk. Hogy azt úgy kell elképzelni, hogy adva van, hogy előző este a násznép minden tagja csilisbabot vacsorázik, és amikor az éljen az ifjú pár kijön az épületből a ceremóniáról, akkor sorfalat állnak, farral befelé, és egy-kettő-három, drrr-prrr-brrr, no meg a próbák előtte, összehangolva a videóssal, hogy pont a megfelelő pillanatot kapja el, mert a nagy napon mindennek tökéletesen kell mennie, bizonyám.