Olvasok a Nők Lapjában a meseterápiáról, meg is mozgatta a fantáziámat.
Meg kell találni hozzá az embernek a személyes meséjét, amelynek alapján lehet elemezni a személyiséget, a problémákat. Jó sok intuíció kell hozzá, ami fekszik, és hát nekem nincs bajom az analógiás/mágikus gondolkodással, a tuti, pont nekem szóló mese megtalálása viszont neccesebb. Délelőtt óta ezen agyalok, hogy vajon melyik lehet az. Lehet egy gyerekkori tuti kedvenc (ami analógiásan az ember sorsa, személyiségének és problémáinak kivetülése), de nekem olyan nem volt, vagyis több is. Hófehérkét meg Csipkerózsikát nagyon szerettem. Arra már rájöttem, hogy mindenképp királylányos-királyfis, az állatos mesékből ezt már kiskoromban is hiányoltam. Tetszett az a valami, ami a királylány és a királyfi között van (nem tudtam még akkor, hogy az micsoda). Szerettem volna arról még többet tudni. Beugrott, hogy volt egy mese, a sztorira nem emlékszem, de az volt a vége, hogy a királylánynak meg kell fürödnie a királyfi által megszerezett varázsporban, és a fürdésben a királyfi is segített neki, a meztelen kiránylányt -annak tiltakozása ellenére- lenyomta a víz alá, és jó alaposan lecsutakolta, ez akkor nekem nagyon tetszett, többször is elolvastam ezt a részt, csak a végét, mondom, a sztori felejtős.
Egy analitikus azt mondaná, ez volt az első tudattalan szexuális élményem.
Amúgy ja.
Szóval, itt lehet a kutya elásva.
Felnőtt fejjel meg már nem értem, mit szimbolizál a hét törpe Hófehérke életében.

Egyébként a meseterapeutát Boldizsár Ildikónak hívják. Pont mint a sünimet. (Bár ő nem Ildikó.)