Tegnap a sünibaba nagyon felmérgesített. Oké, beteg, köhög, meg hallom is a hangján, hogy nincs jól (majd pont én ne hallanám a nagy fülemmel), de akkor sem értem, miért kell a hirtelen támadt szabadidejét az én basztatásommal eltölteni.
Ő simogatásnak hívja. Márpedig köztudott, hogy engem nem lehet megsimogatni. Persze, én is hallottam arról a meséről, hogy a sün, akit meg lehetett simogatni, de az a mese nem rólam szól. Én nem szeretem, ha simogatnak. Egyébként a Tódor se szereti, de ő hagyja, mert ő egy rendes kis sün, ahogy hallom, az állatorvos nevezte, de ő se szereti. A sün nem simogatásra való. Hát, én nem is hagyom. Fújok és összegömbölyödöm, és ki se gömbölyödöm addig, amíg békén nem hagynak. Sokszor még utána se. Biztos, ami biztos.
Aztán a gazda, aki elég makacs fajta, eszébe vette, hogy márpedig akkor is meg fog engem simogatni. Ha más nem akkor, amikor alszom. Hát, hallottak már ennél felháborítóbb dolgot?! Mélyen alszom oldalra fekve, félig összegömbölyödve, arccal a házikóm ajtaja felé fordulva, ahogy szeretek, ő meg odasettenkedik, és cirógatni kezdi a fülemet. Ilyenkor legtöbbször azonnal felébredek, és elönt a düh, de ha mélyen alszom, akkor a fülem után még az arcomat is simogatni kezdi, na, erre aztán egészen biztosan felriadok, és akkor puffogok vagy tíz percig, mert mégis, hogy képzeli?! Aztán nem is merek visszaaludni, mert mi van, ha újból kezdi, úgyhogy olyankor szoktam tenni egy kört, megnézem a tálkámat, aztán visszafekszem, arccal befelé, bár úgy nem szeretek. Előbb-úgyis megfordulok, és akkor elölről kezdi, de olyankor már éberebb vagyok, és már akkor felriadok, ha a doboz fölé hajol, úgyhogy sokszor még nem sikerült megsimogatnia, de nem ám!
A Tódor, az hagyja, hallom, ahogy esténként simogatja a hátát, sokszor még a tüskéjét is ellapítja hozzá, sőt, képzeljék, ha épp vacsorázik, még a hasát is engedi cirógatni, hát, nem értem én ezeket a keletieket, furcsa egy szubkultúra, de aztán hallom, ha megunja, ő is puffan egyet-egyet, sőt, mostanában, úgy tudom, harapni is szokott, bár abban nem vagyok biztos, hogy ezt nem csupán kiváncsiságból teszi-e.
Úgyhogy nyomatékosan megkérem a sünibabát, ne basztasson többet, ha alszom, legyen szíves távolról gyönyörködni bennem, ha már annyira odavan. Fényképet, na jó, azt lehet, úgyse bírná megállni, ahhoz hozzájárulok, például így festek rögtön ébredés után, tudom, ezt a képet mindenkinek mutogatja, hát legyen akkor itt is, ha már olyan híres sünik vagyunk.

(Boldizsár)