Hiányzik nekem ez a Rozinyuszi, ma ért véget a wellness, elment haza, vissza se nézett. (Nem is látott ki a hordozóból.)
Ma reggel még nézte, ahogy háromszor is átöltözöm, mert semmiben nem érzem jól magam, orrának ütemes, ám egykedvű mozgatásával nyugtázva az újabb nyári ruha illetve szoknya-póló variációkat, szerintem ő a lenvászonra szavazott volna, egy hét alatt be is darálná, nem maradna belőle, csak a cipzár.
Tegnap ilyenkor még a ketrcet rángatta, aztán gyors egymásutánban tizenötször ordítottam le az ágyról. Mivel ő már a harmadik nyúl, aki hosszabb-rövidebb időt nálam állomásozott, megfigyeltem, működik náluk egy sajátos ösztönkésztetés, a "juszt is"-elve, amikor is pontosan tudja, hogy valamit nem szabad csinálnia, mégis megteszi újra és újra, mert az jó.
És miatta nem tornáztam egy hétig, mert pont ott volt a ketrece, azon a szőnyegen, ahol tornázni szoktam, és amikor először mellékucorodtam felüléseket csinálni, elég ijedten nézett, szerintem attól félt, hogy majd egy hétig neki is ilyeneket kell csinálnia, jaj, hová került, úgyhogy inkább abbahagytam, csakis az ő kedvéért, persze.
Egyébként, azt nem is mondtam, ez a nyúl sohasem aludt, amikor éjjel háromkor bementem hozzá - amikor éjjel felébredek, mindig csekkolom az állatkákat - akkor is épp szénát evett, és rögtön rágni kezdte a ketrecet, hogy kijönne. És amikor hazajöttem, mindig a polcán ült mozdulatlanul (kivéve az orrát), szemét résnyire összehúzta, a vörös bundáját sütötte a nap, és egészen olyan volt, mint egy Buddha-szobor, hát most nincs Rozinyuszi, és a süniknek még meg sem mertem mondani, hogy ma éjjel már nem lesz beszélgetőtársuk. Bár, tegnap éjszaka már biztosan elbúcsúztak.
Apropó, azt tudja valaki, miért mozog a nyúl orra folyton?