Azt nagyon sajnáltam, hogy aznap nem volt nálunk semmilyen hangrögzítésre alkalmas eszköz, mert különben mehetett volna fel az egész a youtube-ra, egy az egyben vágatlanul, és Szalacsi Sándorral meg a Polgár Jenő polgármesterrel emlegették volna egy napon.
Így elmesélni nem olyan vicces, de azárt megpróbálom.
Nah, szóval, adott emberünk, enyhe E.T. fejjel (háromszög alakú arc, távol ülő, vizenyős szemek), kinyúlt lila trevira póló, pocaktőig (ahol elválik az A-s méretű ciciktől, és önálló életet kezd élni) felhúzott rövidnadrág, széttaposott bőrszandál zokni nélkül, ápolatlan lábkörmökkel. Kezében egy korsó csapolt sör, ehhez módfelett ragaszkodik, akkor is, ha lehajol. Ha igaz, hogy a részeg emberekre egy angyal vigyáz, akkor a részegek sörére külön egy másik, amikor odahajolt hozzám, és a korsó majdnem 30 fokos szögben dőlt meg, akkor sem cseppent ki egyetlen csepp sem. A testszaga meghatározhatatlan, egyetlen szóval kifejezve büdös, és a szája is, a szája külön életet élt, a hányinger kerülgetett, valahányszor közel hajolt hozzám. Az alkoholizálást igen korán elkezdhette, ránézésre a pubertással egyidőben, és azóta egyszer sem volt józan, erre valszeg gondosan odafigyel.
Megérkeztünk szombat este a kocsmába, mondom, mintha haza, inni egy kávét, meg beverni egy búcsújägert, utolsó este, küldjük meg, aztán irány a tábor és a tűz, hogy énekeljünk hajnalig. (Emiatt fogyott el egyébként a pénzem, mert az egészhez csak egy 500-ast vittem, fene se gondolta volna, hogy nekünk a búcsúbuli nem a tábortűznél, hanem a kocsmában lesz.)
Amikor megérkeztünk, meglátott minket a kurátor úr, és kérdezősködni kezdett, honnan és mi célből, mondtuk, Budapestről, református gyülekezet vagyunk. Ennek nagyon megörült, rögtön mondta, hogy ő is református, mi több, ő a helyi templom kurátora 15 éve, és egyébként az itteni lelkész gyerekkori barátja. Nahát, nahát, mondtuk mi, megittuk a jägert és kiültünk a teraszra, vártuk a kávét. A kurátor is odajött hozzánk, odaállt mellém (pont én ültem a szélen), és idahajolva hozzám elkezdte mondani, hogy ő itt a kurátor 15 éve, és bizony, az itteni lelkész neki gyerekkori jóbarátja, meg is mutatja majd a házakat, ahol együtt nőttek fel. Én udvarias vagyok, meghallgattam, mosolyogtam, bólogattam, mire kérdezte, mi honnan, mondtam, hát Pestről, és a templomkertben álló házakban szállásoltak el. Ó, mondja ő, hát miért nem szóltunk neki, ő itt a kurátor 15 éve, hát elintézte volna nekünk, hogy bemehessünk a templomba. Igazán kedves, mondtam én, de igazából minden nap voltunk a templomban, a legnagyobbaknak ott volt áhítat, de azért köszönjük. Ekkor megkérdezte, hogy tetszett a templom, mondam, szép, mire ő helyeselt, szerinte is, ő csak tudja, hiszen ő itt a kurátor 15 éve. Aztán elmesélte, hogy a lelkész gyerekkori jóbarátja, együtt nőttek fel, meg is tudná mutatni a házat, nézzem csak, arra van, csak aztán a lelkészből lelkész lett, belőle meg kurátor, immáron 15 éve. Itt már nyilván nem bírtuk röhögés nélkül, elkezdték húzni a többiek, hogy mit is mondott, micsoda mire ő, hogy kurátor, nahát, és mióta, már 15 éve, mondta büszkén. Nem vette a lapot, magyarázott tovább, nekem, mert én ültem a szélen, egészen közel hajolt, és elmondta, hogy ő itt a kurátor 15 éve, és milyen jó, hogy összefutottunk, a holnapi istentiszteleten ő is ott lesz a templomban, naná, hogy, hiszen ő a kurátor. És egyébként nekem különösen örül, mert rajtam látszik, hogy értelmes lány vagyok, jól lehet velem beszélgetni (ekkor az egyik haversrác a kezembe nyomott egy sört, nehogy sokkot kapjak), de azért ő se akárki, ő a kurátor 15 éve. És ez így tovább, fél órán át.
Aztán megszólalt a zenegép odabent, és pont az egyik fiú kedvenc nótája, úgyhogy bementünk táncolni, jött a kurátor is (15 éve), felvette a hegedűjét, és a hegedűszólónál húzogatni kezdte, bár nem volt rajta húr. A lényeg a fíling. Táncolni is akart velünk, mármint velem és Legeslegjobb Bnővel, de olyankor a kissrác, aki velünk volt, mindig odajött, átölelt minket, és gyors kört csináltunk, így a kurátornak csak a hegedű maradt, fűrészelte is rendületlenül, amíg mi roptuk, hajnali egyig.

Másnap reggel aztán, még az istentisztelet előtt, kimentünk egy kávéra, hát mit ad Isten, ott volt a kurátor is, kezében a sör. Rögtön bemutatkozott, és mondta, ő itt a kurátor 20 éve, flekaptam a fejem, nono, tegnap este még csak 15 volt, biztosan tudom, elmondta legalább harmincszor, de hát biztosan ilyen gyorsan telik az idő a Kaposvár melletti kis faluban, 1 éjszaka alatt 5 év. Aztán kérte, hogy a templomban ne mondjuk el, hogy mi már a kocsmában találkoztunk, mondtuk, ettől nem kell tartania, mivel igazából nekünk ciki, mégiscsak mi vagyunk a hittanosok.

Hát így esett, hogy a helyi kurátorral is lespanoltunk, és biztosan megtartjuk jó emlékezetünkben, mert az én vagyok itt a kurátor 15 éve mondatából már másnap szállóige lett.