Egyébként eszembe nem jutott volna megnézni egy Casanova-adaptációt (hacsak nem több órás monstre pornót hirdetnének ilyen címmel), csakis Heath Ledger miatt. A film borzasztó volt, pedig Heath Ledger jól játszott, és nem is az volt a baj, hogy kevés volt a szex (ilyen címmel csupán egyetlenegy kiadós döngetős jelenet mégiscsak hagy némi hiányérzetet maga után), hanem, hogy néhány tényleg jó poént leszámítva az egész közhelyes volt és lapos, helyenként idegesítő. Az mondjuk király volt, hogy már Casanova életében játszottak Velence utcáin vásári komédiákat Casanova alakjával, sőt, amikor a későbbi szerelmével beszélget egy téren (inkognitóban), ott épp egy Casanováról szóló komédia rikácsol a háttérben, az szépen ellentételezi Casanova őszinté(nek szánt) szavait. Meg az, ahogy a főinkvizítor kijelenti, a katolikus egyház mindenre képes, még arra is, hogy visszaadja szegény romlásba vitt kislányok szüzességét; ezt kár, hogy nem fejtette ki bővebben a film, ez érdekelt volna. Ja meg hát a végén, amikor egy színész eljátssza a bíborost, az mekkora ötlet, ahhoz tényleg pofa kell, meg némi tehetség is, pont annyi, ami kitart addig, amíg meg nem érkezik az igazi.
De volt aztán a sorsa ellen lázadó, titokban tanuló lány (ki nem találjátok, ebbe szeretett bele Casanova), aki például ellenezte a fűzőhordást is, bizonyám, meg velencei karneváli jelenetek álarcban, ezzel a személycserés komédia szinte minden lehetőségének kihasználása. Ilyen kellékekkel tényleg nehéz nem közhelyesnek lenni, nem is sikerült. Hozzá kell tenni, én elfogult vagyok, mert rettenetesen idegesítenek a személycserés vígjátékok, Shakespeare Tévedések vígjátékát képtelen voltam végigolvasni, hiába volt feladva a középkor-reneszánsz világirodalom vizsgára a Shakespeare-összes. Aztán a csúcspont, amikor már a nyakán van a kötél Casanovának is, meg a nőnek is, még utoljára egymásra néznek, mielőtt... és ekkor, persze hogy ekkor megjön a felmentés, a deus ex machina, a bíboros, akit úgy vártak, és aki kegyelmet hirdet, és akiről később kiderül, hogy fake. És akkor halálfélelem helyett hirtelen lenni nagy öröm, azaz mégsem, mert előbb egy kis menekülés Velence utcáin, aztán boldog egymás nyakába borulás, happy ending forever, nyilván, az inkvizíció börtönében és az akasztásra várva töltött napok nyomtalanul eltűnnek, egészséges pszichéje lehetett ezeknek a XVIII. századi velenceieknek. Jaj, miért kell ezt elvinni a végsőkig, annyira gáz, pont a bitó árnyékában jön a szabadulás, amikor már úgy tűnik, minden elveszett a két szerelmes számára, ah, hüpp-hüpp, aztán katarzis helyett arckaparás, hogy nemána.
A Casanova szerelmének jegyese, a zsírkereskedő üde színfolt volt egyébként, jól megrajzolt karakter, jó színészi játék.

Hát, mindegy. A legnagyobb tanulság az volt, hogy Velencében bizony én is akarok dugni. Jó sokat, lehetőleg.