Ne aggódjak, 30 fölött kezdődik az élet, mondja mindenki, és én nem is aggódom. Amiatt biztosan nem, hogy az élet esetleg nem kezdődne el, mert az élet az nem olyan. Más kérdés, h mit kezdek vele.
Lassan véget ér a második pszichodrámás etap, és 400 óra dráma, meg 3 családállítás után el kell kezdenem azon gondolkodni, merre és hogyan tovább. Abban biztos vagyok, h folytatni akarom az önismeretet, mert számomra az az önkiteljesítés legjobb eszköze, és nem egyenlő az önmegvalósítással, főleg, hogy arról még mindig nem tudom, h micsoda. Kézenfekvő lenne szeptembertől beiratkozni egy újabb 200 órás drámára, de ez csak a megoldás elodázása lenne. Mert szeretnék mást (is) csinálni. Valamit, ami közelebb visz önmagamhoz, a középpontomhoz, a legbelső lényegemhez, mit tudom, hogy hívják ezt a valamit szakavatott körökben. Az ezotéria csak korlátozott mértékben vonz, a kötött lépésű tánc, háát, nem nekem való, a kerámiázáshoz meg nincs kézügyességem. Bizonyára rengeteg lehetőség van, guglizom is ezerrel, sokszor találok is valamit, csak nem merek élni velük. A "merj tapasztalni" bátorsága még mindig hiányzik belőlem, főleg, h ősszel nagyon megégettem magam. Rossz(?) sorsom elvetett egy nőhöz, és elkezdtem járni a csoportjába. Kezdeti rossz érzésemet elnyomva, mert voltak kezdetben rossz érzéseim, de a nő nagyon karizmatikus volt, én pedig nagyon fejlődni akartam, és elszegődtem hozzá, meggyőzve magam, h jó lesz nekem. Jó is lett - volna. Csak éppen az történt, h én feltétel nélküli bizalommal kitettem a lelkemet (úgy, mint a drámaterapeutámnak), és a második csoportfoglalkozáson a nő brutálisan a lelkembe gázolt. Napokig a betege voltam ennek, és több hétig tartott, amíg el tudtam jönni a csoportjából. Nem akarom ezt részletezni, de azóta nagyon félek, hogy sérülhetek. Rengetegen vannak a magukat terapeutának/segítőnek/gurunak/fasztudjaminek tituláló emberek, és hát csak a Jóisten a megmondhatója, közülük ki az, aki valóban hiteles, aki képes a saját egóját félretéve dolgozni. Főleg, h a nő, akihez drámázni jártam, meg családállítani, elképesztően magasra tette a lécet.
Szóval így vagyok most, 1 hónappal a 30. születésnapom betöltése után, gyereknapon.

A mostani drámán az antiszerepem dosszie.blog.hu/2011/05/08/antiszerep(korábban már írtam erről) egy szőke, agyonszolizott .s -sminkelt, fukszos, pudlikutyás, Paris Hilton-szerű valami, aki rettenetesen anyagias, csak a trend és a márka érdekli, és sikítófrászt kap, ha valaki lelkizni akarna vele. Nevem Cyntia, 23 éves vagyok, és az estéimet apuci menő klubjában töltöm hasonszőrű barinőimmel.
Néha talán egyszerűbb lenne így az élet. így 30 évesen befizetnék az első ráncfelvarrásomra, és lecseréltetném a mellimplantátumomat.

Szokatlanul érzelgős bejegyzés a blogon. És hónapok óta az első. Talán ez is a korral jár.