Nem görcsöl

Lassan egy éve már, h szeretnék kisbabát. Azaz dehogyis egy, legalább három, de kb. 1 éve vagyok megint olyan helyzetben, h komolyan vehetem ezt a vágyamat. Gyereket tervezünk. Azaz, nem tervezünk a tervezőasztalon (körző, vonalzó, logarléc; szerinted milyen legyen a feje?), hanem csináljuk. (Néha az asztalon.) Babaprojekt. (Annyira, de annyira gyűlölöm ezt a szót! Merő mazochizmusból írtam ide.)
Nem nagyon szoktam mondogatni, pont azért, h elkerüljem a na, és összejött már?-típusú kérdéseket. (Nem, bazmeg. Majd szólok.) No meg a jótanácsokat. Sokat tapasztalt (értsd: egy-két-háromszor szült) nők jótanácsait: fejenállvadugás, peteéréskordugás, háromnapontadugás, orálisszextőltartózkodás, hőmérőzés, ovulációsteszt, stb, stb. Na, nem. Nem vagyok hajlandó órára dugni. Hogy drágám, most ovulálok, gyere azonnal, nem baj, ha fáradt vagy, én is, nem is kell, hogy nekem jó legyen, csak gyorsan csináljuk, 5 perc az egész. Én abban hiszek, h szexelni akkor kell, amikor mindketten vágyunk rá, naptártól függetlenül. A baba meg majd jön, amikor akar. Persze, néha nagyon unom már mantrázni, hogy biztos oka van annak, h még nem jön, és ez így van jól, de valójában ez az igazság. Türelemre és alázatra tanít. Néha nehéz. Mert egóból most akarnám, azonnal, akkor, amikor nekem jó, de valójában a Sorstól csak kérhetem a gyermekáldást. Olykor nehéz ezt elfogadnom. 
A jótanácsok között a legjobb a ne görcsölj rá, és a ne gondolj rá, engedd el ezt az egészet-típusú. A ha majd már nem akarod, akkor majd jönni fog-félék. Aha. Akkor tessék nekem megmondani, hogyan ne akarjak valamit, amit akarok? Hogyan akarjak nem gondolni valamire? (Tetszik ismerni a ki tud tovább nem gondolni a rózsaszín elefántra-játékot?) Fojtsam el? Csapjam be magam? Áá, nem is akarok babát. Ez nem igaz. Hó elején még könnyebb. Akkor még van egy teljes hónap. A vége felé pedig mindig bekúszik a fránya kis remény, hogy hátha majd most... főleg, ha késik is pár napot. Én azt gondolom, becsapnám magam, ha olyankor azt mondanám, ááá, én ezt az egészet nem is akarom. Nem reménykedem. Nem a faszt nem! És csalódom, amikor megjön. És utána azt gondolom, majd a következő hónapban.
Szóval, nehéz. Tudom, h nem baj, ha még nem sikerül. Van még időm, lehetőségem. De azért jó lenne biztosan, a lelkem legmélyén érezni, hogy egyszer majd lehet. Nem is olyan sokára.