"Azt látom: aki minden nehézség ellenére is következetesen tudja képviselni, hogy ő hűséget kíván adni, és viszont is erre vágyik, az egy idő után megtalálja a maga párját. A türelem és a kitartás ebben kulcsszerepet játszik, hiszen aki így válogat, annak minden bizonnyal jóval kevesebb partnere lesz, elvégre a tűt keresi a szénakazalban. Ám aki tényleg szeretné elérni a célját, annak tudnia kell a nehezebb utat választani akkor is, ha minden egyéb más irányba terelné." (Almási Kitti: A hűtlenség... és ami mögötte van, Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2012. c. könyvéből vett idézet.)
Ma olvastam a könyv Facebook-oldalán, lájkoltam is gyorsan; időnként kampányszerűen lájkolok oldalakat, bejegyzéseket, és jelölgetek be embereket, hogy ilyen fake módon oszlassam el az internet világában időnként fellépő elszigeteltség- és magányérzetemet.
Öröm ilyet olvasni, főleg most, házasságkötésre készülve; és főleg most, amikor nagyon sokan (véleményformáló médiaszemélyiségek is) hangoztatják, hogy a hűtlenség bizony teljesen rendben van. No persze, nem pontosan így, hanem a féltékenység felől közelítve: hogy a féltékenység voltaképpen önbizalomhiány (ez szerintem is így van), aztán a féltékenység leküzdése után (embere válogatja, erre milyen módszert javasol) eljutunk oda, hogy a birtoklási vágy mennyire gáz, hagyni kell a másikat élni/lélegezni/szabadon szárnyalni (kinek mi), és még ez is teljesen rendben van. Aztán egy svédcsavarral kilyukadunk ott, hogy hagyni kell a társunkat megélni a vágyait, nem szabad börtönbe zárni ilyen alantas, csúnya, avítt dologgal, mint ez a fránya féltékenység, az igazi szerelmes akkor boldog, amikor a társának is jó, ez az igazi/önzetlen/tiszta/ezoterikus/spirituális (kinek mi) szeretet.. Ez gyönyörű. Elsírom magam meghatottságomban, egyszersmind el is szégyellem, mert én még nem tartok itt. Jah, és nem is szeretnék itt tartani. Ha ez valami magasabb szintű, megfejlődendő dolog, akkor akárki akármit mondjon, én ezt nem akarom megfejlődni. Maradok ezen a szinten, ahová mostanáig jutottam.
A hűtlenségről nekem is véleményem, és sajnos - erre nem vagyok büszke, de ez az igazság - tapasztalásom is. Úgy értem, én voltam hűtlen. (Arról, hogy hozzám voltak-e, nem tudom, mert vagy nagyon benéztem, és nem figyeltem a társamra, vagy valóban nem voltak azok - én ez utóbbit valószínűsítem, de ostobaság lenne a részemről ezt száz százalékos bizonyossággal kijelenteni.) Sajnos elég komoly és sokrétű tapasztalatom van, az érintettek iránti tiszteletből nem ecsetelem, pontosan milyen mértékű és mennyi, de sok.
És amikor hűtlen voltam, én mindig nagyon szenvedtem. Nem az elkövetés pillanatában, akkor nyilvánvalóan nem, hanem utána. Meg előtte. A lelkem majd beleszakadt a bűntudatba, és abba, nem tud egyik férfihoz sem igazán tartozni. Rengeteg feszültséget generált bennem a helyzet, és hosszú távon soha nem is tudtam tartani. Persze, amikor hűtlenkedni kezd az ember, az új kapcsolatból rengeteg energiát nyer, és olyankor könnyű azt gondolni, óó, jó lesz, lehet ezt tartani sokáig, de az az igazság, hogy nem. A lélektől ez idegen, a lélek el akar köteleződni, és ami esetleg a (hétköznapi) egó számára ideig-óráig megfelelő, attól a lélek rengeteget sebződik.
A hűség döntés kérdése. Vonzódás, flört, kacérkodás mindig van (jó esetben), de az, hogy hagyom-e kibontakozni, beleengedem-e magam az érzésbe, és utána mit cselekszem, az már fejben dől el. Az igazság az, hogy amikor hűtlen voltam, hűtlen is akartam lenni. Bármikor dönthettem volna úgy, hogy hűséges maradok, de én nem úgy döntöttem. És ezzel nagyon sok kárt okoztam magamnak, meg másoknak is. Ma már nem tenném.
Azt gondolom, a hűtlenséggel nem az a legnagyobb baj, hogy kiderül. Nem csak akkor és azért romboló, mert kiderül(het). Úgy gondolom, amikor az egyik fél hűtlen lesz, akkor lesz nagyon komoly titka, egy olyan dolog, amiről nagyon nem szeretné, hogy a társa tudomást szerezzen. És innentől kezdve lőttek a spontaneitásnak a kapcsolatban, hiszen a hűtlen felet az fogja vezérelni, jaj, csak ki ne derüljön, jaj, csak el ne szóljam magam, a spontán megnyilvánulásoknak ezennel befellegzett. Persze nem biztos, hogy ez azonnal észrevehető, és hogy ez a folyamat tudatosodik. Zajlik a háttérben észrevehetetlenül. De lesz egy titok, ami betokozódik, és hiába ér véget a liezon, a titok ott marad, rárakódik sok-sok réteg, aztán egyszer csak rádöbben, évek múlva az ember, hogy teljesen elvadult a másiktól, nincs már intimitás, őszinte megnyilvánulás, és ez valamikor akkor indult, amikor ilyen nehéz titkot kezdett el egyedül hordozni. Szóval, szerintem nem éri meg. Nagyon fájdalmas és nehéz tud lenni a hűtlenség, és annyi, de annyi bűntudatot generál, hogy aztán ember legyen a talpán, aki feldolgozza. És, úgy hiszem, felesleges azzal áltatni magunkat, hogy a másik fél úgysem tudja, és amit nem tud, az nem fáj. Én úgy vélem, hogy igenis tudja, csak nem akarja tudni. De a lélek mindent érez. Csak nem akarja látni. Ha valódi intimitás és odafigyelés van egy kapcsolatban, már nagyon korán észre lehet venni, ha az egyik fél figyelme tartósabban nem a másikra irányul. A lélek érzi ezeket a rezdüléseket, legfeljebb nem akarjuk tudomásul venni. Ez az önként vállalt vakság, amiért végül súlyos árat szokás fizetni.
Az meg hát, hogy akkor ne félrelépés legyen, hanem a másik tudtával és beleegyezésével... nehezen tudom elképzelni, hogy akik ezt tartják követendőnek, vajon a saját bőrükön is megélték-e már ezt. Hogy a párjuk elmegy deklaráltan félrekúrni, aztán hazajön, és otthon törli a függönybe a farkát. Jah, nem, ez így túl vulgáris, ken egy vajas kenyeret, aztán leül a "hivatalos" társ mellé tévét nézni, majd a "milyen napod volt drágám?"-kérdésre teli szájjal így felel:
- Áá, nem rossz, a főnök megint hülye volt, de Gizike, az új szeretőm, tudod, az a kis filigrán szőke, nagyon jól szopott délután. Egy igazi vadmacska, bár lehetne bevállalósabb, az anális szexet például egyáltalán nem szereti, pedig tudod, drágám, mennyire imádom.
- Igen, drágám, tudom. Csalódott lehetsz. Azért örülök, hogy összességében jó napod volt. Holnap főzök egy kis krumplifőzeléket, ja, és a hétvégén elmehetnénk anyámékhoz, tudod, névnapja lesz holnap.