¤Ma reggel a nadrágom gombja szakadt le. Bevállalom, ma úgy megyek dolgozni. (A metrón már úgysem tehetek semmit.) Ritkán írok mostanában, nyakamon az elsőéves asztróházi leadásának határideje. És milyen jó lenne, ha most úgy folytatnám, éjjel-nappal azt csinálom, de sajnos nem. Még hozzá sem kezdtem, pedig jó sok dolog van vele, kézzel felrajzolni a horoszkópot, kiszámolni a bolygókat és a házakat, aztán addig elemezni, ameddig az első év végéig eljutottunk. Imádom az asztrológiát, nagyon sokat ad hozzá a világnézetemhez, az önértelmezéshez is: sokkal könnyebben el tudom fogadni magam, amióta megértettem, a mérleg témája a megfelelés-önelfogadás, (és ebből az összes többi levezetett analógia, a tetszeni vágyás, a kompromisszumra törekvés, a konfrontálódás nehézségei stb.) nekem rengeteg bolygóm van a mérlegben, meg az aszcendensem is az, bár a Napom pont nem, mert az bika. Szóval nem olyan nagy baj, ha nem oldom meg pikk-pakk elsőre, meg három év alatt, hiszen a mérleg Szaturnusz mutatja, ez életfeladat. Semmi baj, ha 31 évesen csak részeredményeim vannak. No meg könnyebb elfogadni a nehézségeket, ha látom, hogy az analógiák közül még mindig elég kedvezőt élek; élhetném a 12-es házast Szaturnuszt börtön, zárt intézet, kórház, zárt osztály, depresszió analógiában. (Depressziós pl. voltam, és hajlamom azóta is van rá - na tessék), akkor máris sokkal jobb, ha csak úgy jelentkezik az életemben, hogy folyamatos nehézségem van a kapcsolódással, a csoportba integrálódással, és sokszor küzdök "megmagyarázhatatlan" magány- és kívülállás-érzéssel, holott közben pontosan tudom, hogy nem vagyok magányos, és vannak olyan csoportok, ahol kívülálló sem. Kezdem érteni, hogy erre mondta az asztrotanár, hogy a sors az általában érzés, és nem történés. Egyébként rengeteget tanulok abból, ahogy Tibor a sorsról gondolkodik (sajátos és elgondolkodtató - és legtöbbször igaznak érzem). Akartam ideidézni valami bölcsességet, de most semmi nem jut eszembe, pedig pár napja fröccsöztünk a férjemmel, és órákig lelkesen magyaráztam Tibor gondolatait a sorsról, ő pedig velem együtt lelkesedett. Azt hiszem, a lényege nem is egy aforizmaszerűen kiragadható gondolat, hanem egy komplex szemléletmód, ami fokozatosan beépül a tudatomba, és alakítja a gondolkodásomat. Megtanultam ezen kívül az egyes jegyek alsó, középső  és felső szintjeit, olyan tényeket, amiket mindenki tud, de az adott jegy szülöttjének meg is kell tanulnia. A bika Napnál például ez úgy néz ki (a saját példát hozok mert azon keresztül tudom a leghitelesebben bemutatni), hogy a bika legfelső szintje az anyag nélküli biztonság. A bikának azt kell megtanulnia, hogy a biztonság az nem az anyag, hanem hit kérdése. Tibor ezt úgy szokta - nagyon plasztikusan - megvilágítani, hogy felteszi a kérdést, kinek van közületek kocsija? Ilyenkor jó néhány kéz a magasba lendül, erre Tibor elmosolyodik (icipici cinizmussal a szája sarkában, ezért különösen imádom), hogy azt csak hiszitek! Azt hiszitek, hogy az autó ott parkol, ahol hagytátok, de majd óra végén kiderül! Erre néhányan kellemetlenül kezdenek fészkelődni, de első év végére már mindenki pontosan érti, mire gondol ilyenkor. Szóval a bikának azt kell megtanulnia, hogy az anyagot sohasem öncélúan kapja (hogy felhalmozzon, gyűjtögessen, ugye), hanem hogy a sors pont annyit ad, amennyi elég, és sohasem azért van, hogy nekem legyen, hanem hogy másnak adjak; és ha nincs, azért nincs, hogy mástól kapjak. Nekem ez először hajmeresztő volt. Persze amikor először találkoztam Tiborral (tavaly az asztrotáborban) még azt sem tudtam, hogy van Sors. Ma már másképp gondolom. Ez nagyon szembemegy a mainstreammel, miszerint akarattal, tettel, hittel, kitartással (a minták átdolgozásával) bármit el lehet érni, de én ezt ma már nem így gondolom. Vannak dolgok, amiket meg kell élni, meg kell tapasztalni, legfeljebb az analógiát választhatjuk meg, ez pedig a tudatosság mértékétől függ. Szóval rengeteg muníciót kaptam, hogy el tudjam fogadni azt, ami van.

És ahhoz is sokat adott az asztrológia, hogy másokat is jobban el tudjak fogadni - párhuzamosan az önelfogadással, hiszen az előbbi az utóbbinak a feltétele. Megértettem, hogy valaki azért olyan, amilyen, mert nem tud másmilyen lenni. Nekem pl. gyakran mondják, legyek nyitottabb. Jó-jó, azon vagyok. De már értem, nem lehet elvárni (magamtól), hogy olyan nyitott legyek, mint akinek máshol áll a Szaturnusza. (Nincs smájli a blogban!) Vagy egy másik példa: múltkor egy barátnőmmel beszélgettem, nyígtam épp valamin, ő meg igyekezett ellátni jótanácsokkal (jaj!), és végül felcsattant,hogy de hát ki nem szarja le, mit gondolnak róla mások. Én szerényen feltettem a kezem, hogy mondjuk én... Erre kijelentette, ezzel nem kell foglalkozni. Na ja, könnyű neki, alig van mérleg-érintettsége!

Szóval akkor mondjuk csak egy bikának, hogy tanuljon meg elengedni, egy ráknak, hogy ne legyen annyira érzékeny, az ikreknek,hogy legyen elmélyültebb, az oroszlánnak, hogy ne legyen hiú...! Höhö.

Lábjegyzet: nyilván mérleg-analógia a szépség szeretete, az esztétikumra, kiegyensúlyozásra törekvés, a diplomácia stb. Ezek azonban levezetett analógiák, amelyek a mérleg alaptémájával (én és a külvilág) kapcsolatosak.