Finn rockzenét hallgatok, és nézem az eget; mintha esőre állna, és lassan szürkül már.
Átjár, hogy az élet szép. Ez a tavasz különösen gyönyörű nekem. Valódi újjászületés.
Olyan jó azt csinálni, amit szeretek. Vagy szeretnék. Verset olvasni, regényt, zenét hallgatni, színeket festeni egy vászonra, sokféle kéket, aztán pirosat, lilát. Mindent csak akkor csinálni, amikor azt érzem, most. Pont most van itt az ideje.
Mikor itthon voltam múlt héten betegszabin, és már jobban voltam, szépen lassan belefolytam ebbe az áramlásba: remek finn regényt olvastam a kanapén, közben tudtam, hogy majd vacsorát fogok főzni, de nem kellett időre. Olvastam-olvastam, és egyszer csak szinte magamtól felálltam és elindultam a konyhába. Másnap elmentem bevásárolni; ahhoz a zöldségeshez mentem, amelyikhez vitt a lábam, aztán sétáltam még egy kicsit a patakparton, mielőtt hazaindultam. A könyvtárban másfél órán át nézegettem a gyerekkönyveket (egy régi könyvet kerestem, kiskoromban imádtam, de már csak arra emlékszem, két cica volt benne, egy fehér és egy fekete, a kemence mellett aludtak, tele volt rajzokkal a könyv, és talán nem magyar volt az írója), aztán albumokat lapozgattam. Céltalanul sétálgattam a napsütésben, vettem egy sajtos croissant-t, és nézegettem, micsoda élet van hétköznap délelőtt a lakótelepen.
Úgy hívom, áramlós napok. Egyre több van ilyen. Amikor rendben van, ami körülöttem történik. Minden áramlik, folyik, és én derűsen, könnyeden követem. Jó ez. Nem pörögni, cselekedni, aktivitásban ugrabugrálni, hanem csak úgy lenni.
Csak úgy lenni.