Akkor lelkizek tovább.
Azon is gondolkodom most, mennyire nagyon introvertált vagyok. Ami nem baj, ez egy működési mód, világra adott válasz, teljesen rendben van ez így. Ami viszont nincs rendben, hogy jóval introvertáltabb vagyok, mint amennyire valójában szeretnék lenni, és itt most nem arról van szó, hogy irreális elvárásaim vannak, mondjuk szeretnék szőke, hosszú combú manöken lenni (ebből, mondjuk, a szőke még sikerülhet). Hanem hogy azért vagyok ennyire introvertált, mert így érzem magam biztonságban, valójában sokkal nyitottabb és érdeklődőbb lennék, de úgy elég nehéz, hogy alig engedek be valakit a saját kis világomba. És délután összeállt egy újabb puzzle, ha nem is egy teljes kép, de egy fontos sarokpont, hogy azért nem merek több mindenkit beengedni (pedig szeretnék), mert nem működik jól a határvédelmem, ezért nem érzem magam biztonságban. Úgy szeretnék működni, hogy szívesen és nyitottan beengedek mindenkit, akit szeretnék, abban a mélyről jövő magabiztos tudatban, hogy ha valami olyan történik, ami nekem nem jó, akkor felismerem, jelzem, és ha szükséges, megvédem magam. Most értettem meg, hogy életem két alapvető témája, a szorongás és a konfliktusokhoz való viszonyulásom hogy függ össze.
Jól van, kicsit intellektualizálom a problémát, máris könnyebb kicsit, de valójában irtóra szenvedek tőle. Müff!