Olyan nagyon hiányzott már! De szabin voltam, aztán megfirkantam, aztán a blog.hu firkant meg, legalábbis, ami a beléptetésemet illeti, beletellett pár napba, amíg megoldódott.
Majd' egy hónapot kihagytam, hiányzott ez is, leírni a folyamatokat, ami történt és amit megéltem, a nyaralás örömét, a beiratkozás örömét, a családi konfliktus bánatát, a munkáltatóm szívatásának bánatát. A remek két könyvet, amit olvastam, a Peljesac félsziget szépségeit, ahol jártunk, a 9 kilométer autóutat és másfél órát, amit Bosznia-Hercegovinában töltöttünk, a nyíregyházi vadasparkot, ahol a vörös óriáskenguru hanyatt dobta magát a napon, a plitvicei tavak szépségét, Slunj báját, a hosszú, monoton autóutak izolált varázsát, a megérkezés örömét, a tenger örömét, a napsütés örömét, a reggeli tengerparti futás örömét, a sajtos burek ízét, mindazt a csodát, amelyben részünk volt Horvátországban. (Igaz, pokoli összegre büntettek minket Dubrovnikban, ezért nem is maradt szép emlék az a város, bár valóban gyönyörű.) Meg a kreatív írás tréninget, ami nagyon izgalmas és inspiráló volt, új ötleteim lettek azóta, mi mindent szeretnék írni. Szívből ajánlom mindenkinek, aki szívesen írogat és szeretne új dolgokat megtapasztalni, fejlődni, növekedni.
De hát egy hónapot nem lehet így bepótolni.

Most pedig borzasztóan elkeseredtem, mert a munkáltatóm nem enged el iskolába, azaz elenged, csak épp azt akarja, minden egyes napot dolgozzak le. Hosszú távon ez übersucks. És rövid távon sem leányálom. De hát, valamit valamiért. És ha nagyon sokat kell küzdenem azért, hogy pszichológus lehessek, akkor én nagyon sokat fogok küzdeni.