Szabin vagyok, juhéé, és nagyobbrészt Attila is, csinálok ám sok hasznosat (pl. blogolok, hihi). 8 előtt fel sem kelek. Aztán kis reggeli torna, azzal a kéjes örömmel, h ilyenkor már másfél órája dolgoznék. Tegnap kitakarítottuk (igen, -tuk!) a kamrát, lett szép rend. Kidobáltam az összes üres üveget, amit 2 éve gyűjtöttem, mert akkoriban még azt hittem, jó háziasszony vagyok, és befőttet meg lekvárt fogok eltenni köbméterszám télire. Azóta bebizonyosodott, mégsem vagyok jó háziasszony, minden házimunkát utálok a főzésen és a szexen kívül, bár lehet, h ez utóbbi nem is házimunka:)
Tegnap este meg mozi  volt, Főfőnök c. dán alkotás, háát, a legnagyobb előnye tán az volt, h olcsó volt a jegy.
A relax jegyében voltam kozmetikusnál, kaptam csokipudingillatú arcpakolást, amitől majdnem szép lettem, hazaérve pedig nekiláttam az ablakpucolásnak. Röpke 2 óra alatt végeztem is, kocsisokat megszégyenító káromkodások közepette (te is azt tennéd, ha kiesne az ablakon a tisztítószer), egyik lábam a létrán, másik a párkányon, a lábam közt pedig a radiátor forrósodik (ilyenkor bezzeg fűtenek). Rettenetesen irigyeltem az egy szobában albizó Legeslegjobb Barinőt, akinél a fürdőszobán sincs ablak, aztán meg szégyelltem magam, mert olyasvalakire irigykedtem, aki nálam rosszabb helyen él. No, fő, h megcsináltam. 1 évig hozzá sem kell nyúlni. Viszont mindenkit figyelmeztetek, az elkövetkező néhány napban mindig vigyen magával ernyőt, mert az eső esni fog, naná, hiszen ablakot pucoltam. (Kedves tőle, h egyáltalán megvárta, míg befejezem.) Sorstársak segítsetek, hogy kell úgy ablakot pucolni, h utána ne legyen csíkos az üveg??
Viszont befejezem a tevékenységeim felsorolását, mert lassan úgy fog kinézni az egész, mint egy sablonblog, ahol a szerző számba veszi, mit csinált aznap, kivel talizott és mit evett. Ennél azért én többre vagyok képes. Még akkor is, ha ez javarészt mégiscsak rólam szól. Legalábbis azok a posztok, amiket én követek el. Attila írásai teljesen mások: megragad egy témát, átgondoltan leírja, és amit leír, az le van írva. Semmi személyesség, semmi locsi-fecsi. Látszik is a stílusunk különbözősége: én fecsegek, eltérek a témától, és mindig beleveszek jó sok személyességet.
A vasárnapi BKV-s poszt Attila műve, ezt sietek leszögezni. Olyannyira népszerű lett, h pár órára kikerült az index főoldalára, ennek megfelelően 1230(!) látogatónak örvendhettünk. Hűha, én nem is tudtam, h ennyi nethasználó van egyáltalán:) Ennek kapcsán végiggondoltam pár dolgot.
Egyrészt, h roppant büszke vagyok rá, mert egy ilyen kicsi blog életében ennyi látogató hatalmas esemény. Főleg egy olyanéban, ami nem tematikus, hanem ún. énblog, aminek kb. 10 állandó olvasója van, néha be-betéved vki, aztán ennyi. Ez nyilván azért van, mert ha ennyire személyes egy blog, az - lássuk be - nem sok mindenkit érdekel. (Akit meg mégis, annak köszönöm:)
A magam részéről a blogolást nem kvázi netes publicisztikaként élem meg. Ha így lenne, akkor olyasféle posztokat írnék, mint tegnap, mert tudok ám olyat is, tegnap a móka kedvéért kipróbáltam, de annyira nem jött be. Egyrészt, a közéletnek csak egy szelete érdekel (a tegnapi téma mondjuk épp igen), sok minden viszont igencsak hidegen hagy. Politizálni meg végképp nem akarok. Másrészt, ki kellett hagyni belőle egy csomó személyes gondolatot, virtuálisan a számra kellett ülnöm, h ne fecsegjek. Nemtom, hol olvastam, h a fecsegésben mennyi báj van, hát, teljesen egyetértek vele. Nekem legalábbis tetszik. Különben is, ez legalább felerészt ez én blogom, azt írok le benne, amit akarok.
Csakhogy. Azért a blogolóknak van ám egy mumusa (baglya. ha úgy tetszik:). Ez pedig az olvasottság. Aki tagadja, az hazudik (akár magának is). Aki meg kiírja a blog szélére, h nem érdekli, h olvassák-e (mert ilyet is láttam ám, nem is egyet), ott meg már egyenesen kilóg a lóláb. Minél jobban hangoztat vki vmit, annál inkább igaz az ellenkezője. A blogolók igenis igénylik az olvasottságot, különben szimpla naplót írnának a pc-jük wordjébe. És hát, mi tagadás, jó érzés tudni, h (relatíve) sok ember szereti, amit írok.
Viszont már meg is van az ellentmondás: személyes fecsegés kontra olvasottság. Nos, a tegnapelőtti és tegnapi tapasztalatok alapján én azt mondom, az előbbi. Még akkor is, ha ez az olvasottság rovására megy. Mert nekem jólesik fecsegni, témáról eltérni, és személyes dolgokat megosztani. Akinek nem tetszik, az úgysem jön ide. Aki meg kitart, annak megígérem, h igyekszem változatos témákról fecsegni. És továbbra sem csak annyiból fog állni a blog, h melóztam, találkoztam, és este otthon ettem is.
Szóval, arccal a fecsegés felé, mindenkinek üdv, aki olvas:)

(Megj.: Ahogy átfutottam a leírtakat, konstatáltam, h egész kis ars poeticát rittyentettem ide. Nohát.)
K.

Update: Még az is eszembe jutott, h azért énblog és énblog közt is van különbség. Tévedtem már olyan oldalra, h a hátamon felállt a szőr, de vannak e műfajban színvonalasak is. (Pl. a dosszié, hihi.) Szal, énblog fronton jók vagyunk, szerintem. Meg aztán ki tudja, mikor jön elő legközelebb közéletibb téma, akár Attila. akár az én jóvoltomból.