Áá, az előbb csak vicceltem, naná, hogy még írni fogok karácsonyig, ha már egész bejglisütés és romeltakarítás alatt ezen morfondíroztam, akkor már leírom, na.
De először megteszek néhány óvintézkedést.
(I) Először.
Másodszor: Tudom, hogy karácsony közeleg, és ilyenkor szeressük egymást gyerekeket illik játszani, nekem nincs is ezzel gondom, én naggyon szeretem az emberiséget, különösen annak néhány tagját, de ha pont karácsony előtt olvasok ilyesmit, akkor pont karácsony előtt kell elgondolkodnom rajta.
Tehát rövidke cikk a Nők Lapja karácsonyi számában, V. Kulcsár Ildikótól, akit egyébként nagyra becsülök, és mint újságírót igen tehetségesnek tartok. Van neki az állandó rovata, a Ne félj, mesélj, azt mindig elolvasom, tetszenek a válaszai, valahogy pont ellentéte a Soma-féle vonulatnak, jól tud bánni az emberekkel, meg az egész valahogy nagyon emberi, semmi bevonzás az életbe, meg ezós hármasbanszex tantragésamódra.
A mostani bejegyzésében előrebocsátotta, hogy most ő fog mesélni, és megkérte az olvasókat, hogy a cinikusok ne olvassanak tovább, de én akkor már juszt is, tudom, kapjam be, de akkor is, mi az, hogy nem? Igaza volt egyébiránt. Nem kellett volna.
A cikk felében egy 17 éves lány leveléből idéz, olyasmiket, hogy "az emberek mindig rohannak", "soha nincs idejük senkire és semmire", meg hogy ebben a nagy rohanásban elfelejtjük mondani egymásnak, hogy szeretlek (én is mióta nem mondtam a szomszéd Marika néninek!:), de mondani kell, mert késő lesz, stb, szóval, szinte már csak az adakozzunk a szegényeknek hiányzott. Nem mintha nem lenne benne igazság, sőt, ez mind egy szóig igaz, de azért akkor is! Még jó, hogy nem tért ki arra, mennyi lélegeztetőgépet lehetne venni a karácsonyi ajándékra elköltött pénzből, ahelyett, hogy évközben is szeretnénk egymást, szóban és tettben, ajándékozás nélkül:)
No de nem is ezen töprengtem el, a kislány leírta, amit gondolt, valszeg ő sem kérte, hogy bekerüljön az újságba, nagy nyilvánosság elé, én már tudom, az mekkora szopás:/
Az újságíró azt írta, a 17 éves lány levele erőt és reményt adott neki arra, hogy "csodálatos -tehetséges és tartalmas!- tizenévesek élnek közöttünk, akik képesek lesznek különb világot teremteni, mint mi". Na, ez az. Nem értem, miért teremtének a mostani fiatalok különb világot, mint mi? Elvégre hozott anyagból dolgoznak, a szülői géneket öröklik, a szülő magatartási mintáihoz fognak visszanyúlni felnőttkorunkban, avagy kutyából nem lesz szalonna, amit mi elbasztunk, el fogja baszni a gyerekünk is. Meg hát, mi az, hogy különb világ? Miért, a mostani nem jó? Engem sokszor ért már az a vád, hogy negatív vagyok, ennek ellenére én igenis egészen jónak látom ezt a világot, pedig még nem is ittam a karácsonyi Sangriából. Gondolom, a minket megelőző generáció meg belénk vetette a bizalmát, mi pedig már a következőben bízunk, hogy majd ők...hány generáció óta adogatjuk egymásnak a stafétabotot, hogy az eljövendők hozzák helyre, amit mi elcsesztünk? (Jaj, ezt abbahagyom, mert még a végén le találom írni, hogy tegyünk mi most valamit, és ezzel seggberúgom az egész írásomat, annyira közhelyes lesz.)

Jaj, valami borzasztó jutott eszembe! Lehet, hogy a magam 25 évével még én is abba a generációba tartozom, akik épp aktuálisan a szebb jövő letéteményesei? Ha esetleg igen, akkor ezúton jelzem, rám ne számítsanak. Én nem tudom, hogy kell különb jövőt építeni, én azt sem tudom, hogy működik a konzervnyitó (ez utóbbi félmondat idézet Woody Allentől, aki kitalálja, melyik filmjéből, jutalomban részesül:) Senki ne testálja rám a felelősséget, nem vagyok senki álmának megvalósítója (talán még a sajátomé sem), én az egészhez nem értek, örülök, ha problémamentesen fel tudok nevelni nehány gyereket, aztán építsék ők a különb jövőt, ha tudják, hogy kell.

Visszaolvastam. Asszem, elég sok olyasmit írtam, ami támadási felületet nyújthat. Pedig a költő csak azt akarta mondani, hogy... eh, hagyjuk. Értsétek jól.
Vagy inkább nézzük meg a sünit:)
Update: Például ezt itt, ni. (Boldizsár alszik oldalra fordulva a házikóban.)



És boldog karácsonyt mindenkinek, ha addig már nem írok!:))
K.