Én megpróbáltam
(Magánjellegű, depis nyavaly következik, aki azt nem szereti, már kattinthat is a kis piros x-re, és próbálkozzon holnap. Talán.
Mindjárt kattintok én is, én sem szeretem a "depis picsa nyavalyog" címkéjű bejegyzéseket. De azért---)
Nah, szóval. Annak, hogy a hétfő reggel fél kilenc otthon talál, elég rettenetes oka van. Egész héten este 10-ig fogok bent maradni a dolgozóban, jutalmul mehetek egy kicsit később. Este 10-ig, vazze! Egy héten át! Ez azt jelenti, hogy az egész hetem a melóról fog szólni. Hazaérek 11-re, oszt dőlhetek be aludni, ennyi volt a nap. Ja, meg hiába kezdem később a melót, 4-5 óra felé akkor is elfáradok, amin az ipari mennyiségű kávé elfogyasztása sem segít sokat. Amúgy is annyira koffeinfüggő vagyok, hogy inkább hiányának negatív következményeit érzem, semmit bevitelének áldásos hatását.
Meg mégiscsak jobb az a koránkelés. Felkelek szépen fél 6-kor, kávé, zuhany, smink, mire észhez térek és indul a nap, már bent vagyok a munkahelyen, akkor meg már mindegy, ha már odaevett a fene, hát kihozom a napból a maximumot. Na de így?! Felkelek, kávé, zuhany, aztán lassan megjön az eszem, és elkezdek azon gondolkodni, hgy igazából semmi kedvem elbaszni itthon még pár órát, majd bebékávézni melóba. Hagynám a francba az egészet. De azt nem lehet.
Megpróbáltam nézni a dolog pozitív oldalát. Azt mindig megpróbálom. Nem szeretek én Savanyú Jóska lenni (vagy mi a fene annak a női párja), mindig megpróbálkozom a pozitív gondolkodással, csak nem mindig jön össze. Tehát. Van reggel pár órám, amit hasznosan tölthetek. Van időm például tornázni, azt úgyis reggel, felkelés után szeretek, délután mindig elbliccelem, mert dögfáradt vagyok, és az átmelózott nap után inkább önjutalmazni szeretek. Tudom, tudom, az edzésnek is annak kellene lennie, de mit csináljak, eredendően döglusta vagyok, nekem az edzés nem öröm, hanem nyűg, még akkor is, ha attól lesz szép kerek a fenekem. Tehát, torna. Ma mondjuk nem, mert hétvégén mindkét nap tornáztam, kell egy pihenőnap, hogy regenerálódjanak az izmaim. Meg aztán, lesz időm elvégezni a házimunkát, amihez délután amúgy sincs kedvem, például vasalhatok. (Tényleg nagy a baj, ha már a vasalással próbálom vigasztalni magam!) Meg hát, kinek lenne kedve belefogni bármibe, mikor Damoklész kardjaként ott lebeg a tudat, hogy nemsoká menni kell dolgozni?
És amikor reggel kaptam egy sms-t I-kétől, hogy van-e kedvem holnap du. talizni, akkor ez az amúgy sem stabil pozitív önszuggesztió teljesen összeomlott. Minden programot sztornóznom kellett a hétre, pedig általában az éltet, a délutáni találkozások, beülünk 1 sörre (na jó, kávéra) valakivel, az jó.
Itthon ülni egyedül amúgy sem szeretek. Olyankor jellemzően bedepizek, nem ér semmiféle inger, a halál szélére unatkozom magam, és az egész átcsúszik valami létösszegzés-félébe, abból meg sosem jövök ki jól.
Nem beszélve arról, hogy tegnap belekortyoltam a forró kávéba, aminek hatására estére egy hatalmas hólyag keletkezett a szám közepén, ami - természesen - ma reggelre sem lohadt le, jelentősen rontva az egyébként is vitatható összképet. Ja, és elég hülyén néz ki rajta a szájfény:/
Még pár szó az itthonülésről. Volt benne részem 2 éve, mikor november közepére befejeztem a tanítási gyakorlatot, leadtam a szakdolgozataimat, készültem az államvizsgákra, meg ezzel párhuzamosan munkát kerestem. Felkeltem 8-kor (az ember, ugyebár, nem alszik 9-10-ig, ha államvizsgára készül), majd egy kávé mellett 9-10-ig sajnáltam magam, hogy tanulnom kell, és főleg a finn meg a tanárképzős államvizsgára nem volt sok hajlandóságom. 10-kor már-már nekiültem volna tanulni, amikoris eszembe ötlött, hogy előtte elmosogatok, meg rakok némi rendet, azzal a felkiáltással, ha rend van körülöttünk, rend lesz majd a fejünkben is. Ez megtartott délig, amikor konstatáltam, hogy ebédet kellene főzni, üres pocakkal mégsem lehet nekiállni ilyen komoly feladatnak, no meg, voltférjnek is enni kell adni, ha hazaér. Teli hassal elálmosodtam, és eszembe ötlött, délután 2-3 között visszaesik az ember energiája, akkor meg kár a gőzért, a legközelebbi csúcs du. 4-5 körül várható, hát várok addig én is. 4-kor meg elkezdődött a Knight Rider, akkoriban még volt tévém, és azt nem hagyhattam ki. (Vizsgaidőszakban mindig is fokozott érdeklődéssel követtem figyelemmel a délutáni sorozatokat, a Knight Rider meg amúgy is ideális, a hős Májköl megment mindenkit, gondolkodni sem kell, lineáris ívű, biztos happy enddel záruló történet, szellemileg terhelt időszakban épp megfelelő.) Mire véget ért, hazaért voltférj, akkor neki örültem, meg váltottunk pár szót, hipp-hopp este lett, akkor meg már minek nekikezdeni a tanulásnak, majd holnap, tiszta fejjel. És közben unatkoztam veszettül, mondom, nekem az egyedülotthonlevés nem jön be, besavanyodom, mint a káposzta, ha állni hagyják, kell némi szociális inger. Mentsétek meg Sünibabát, beszéljetek hozzá!
Uh, most vettem észre, hogy a jobb felső sarokban nem is piros, hanem fehér x van, piros alapon. Remélem, ez nem zavart meg senkit, és idejében megtalálta a menekülő útvonalat innen!:)
K.
Mindjárt kattintok én is, én sem szeretem a "depis picsa nyavalyog" címkéjű bejegyzéseket. De azért---)
Nah, szóval. Annak, hogy a hétfő reggel fél kilenc otthon talál, elég rettenetes oka van. Egész héten este 10-ig fogok bent maradni a dolgozóban, jutalmul mehetek egy kicsit később. Este 10-ig, vazze! Egy héten át! Ez azt jelenti, hogy az egész hetem a melóról fog szólni. Hazaérek 11-re, oszt dőlhetek be aludni, ennyi volt a nap. Ja, meg hiába kezdem később a melót, 4-5 óra felé akkor is elfáradok, amin az ipari mennyiségű kávé elfogyasztása sem segít sokat. Amúgy is annyira koffeinfüggő vagyok, hogy inkább hiányának negatív következményeit érzem, semmit bevitelének áldásos hatását.
Meg mégiscsak jobb az a koránkelés. Felkelek szépen fél 6-kor, kávé, zuhany, smink, mire észhez térek és indul a nap, már bent vagyok a munkahelyen, akkor meg már mindegy, ha már odaevett a fene, hát kihozom a napból a maximumot. Na de így?! Felkelek, kávé, zuhany, aztán lassan megjön az eszem, és elkezdek azon gondolkodni, hgy igazából semmi kedvem elbaszni itthon még pár órát, majd bebékávézni melóba. Hagynám a francba az egészet. De azt nem lehet.
Megpróbáltam nézni a dolog pozitív oldalát. Azt mindig megpróbálom. Nem szeretek én Savanyú Jóska lenni (vagy mi a fene annak a női párja), mindig megpróbálkozom a pozitív gondolkodással, csak nem mindig jön össze. Tehát. Van reggel pár órám, amit hasznosan tölthetek. Van időm például tornázni, azt úgyis reggel, felkelés után szeretek, délután mindig elbliccelem, mert dögfáradt vagyok, és az átmelózott nap után inkább önjutalmazni szeretek. Tudom, tudom, az edzésnek is annak kellene lennie, de mit csináljak, eredendően döglusta vagyok, nekem az edzés nem öröm, hanem nyűg, még akkor is, ha attól lesz szép kerek a fenekem. Tehát, torna. Ma mondjuk nem, mert hétvégén mindkét nap tornáztam, kell egy pihenőnap, hogy regenerálódjanak az izmaim. Meg aztán, lesz időm elvégezni a házimunkát, amihez délután amúgy sincs kedvem, például vasalhatok. (Tényleg nagy a baj, ha már a vasalással próbálom vigasztalni magam!) Meg hát, kinek lenne kedve belefogni bármibe, mikor Damoklész kardjaként ott lebeg a tudat, hogy nemsoká menni kell dolgozni?
És amikor reggel kaptam egy sms-t I-kétől, hogy van-e kedvem holnap du. talizni, akkor ez az amúgy sem stabil pozitív önszuggesztió teljesen összeomlott. Minden programot sztornóznom kellett a hétre, pedig általában az éltet, a délutáni találkozások, beülünk 1 sörre (na jó, kávéra) valakivel, az jó.
Itthon ülni egyedül amúgy sem szeretek. Olyankor jellemzően bedepizek, nem ér semmiféle inger, a halál szélére unatkozom magam, és az egész átcsúszik valami létösszegzés-félébe, abból meg sosem jövök ki jól.
Nem beszélve arról, hogy tegnap belekortyoltam a forró kávéba, aminek hatására estére egy hatalmas hólyag keletkezett a szám közepén, ami - természesen - ma reggelre sem lohadt le, jelentősen rontva az egyébként is vitatható összképet. Ja, és elég hülyén néz ki rajta a szájfény:/
Még pár szó az itthonülésről. Volt benne részem 2 éve, mikor november közepére befejeztem a tanítási gyakorlatot, leadtam a szakdolgozataimat, készültem az államvizsgákra, meg ezzel párhuzamosan munkát kerestem. Felkeltem 8-kor (az ember, ugyebár, nem alszik 9-10-ig, ha államvizsgára készül), majd egy kávé mellett 9-10-ig sajnáltam magam, hogy tanulnom kell, és főleg a finn meg a tanárképzős államvizsgára nem volt sok hajlandóságom. 10-kor már-már nekiültem volna tanulni, amikoris eszembe ötlött, hogy előtte elmosogatok, meg rakok némi rendet, azzal a felkiáltással, ha rend van körülöttünk, rend lesz majd a fejünkben is. Ez megtartott délig, amikor konstatáltam, hogy ebédet kellene főzni, üres pocakkal mégsem lehet nekiállni ilyen komoly feladatnak, no meg, voltférjnek is enni kell adni, ha hazaér. Teli hassal elálmosodtam, és eszembe ötlött, délután 2-3 között visszaesik az ember energiája, akkor meg kár a gőzért, a legközelebbi csúcs du. 4-5 körül várható, hát várok addig én is. 4-kor meg elkezdődött a Knight Rider, akkoriban még volt tévém, és azt nem hagyhattam ki. (Vizsgaidőszakban mindig is fokozott érdeklődéssel követtem figyelemmel a délutáni sorozatokat, a Knight Rider meg amúgy is ideális, a hős Májköl megment mindenkit, gondolkodni sem kell, lineáris ívű, biztos happy enddel záruló történet, szellemileg terhelt időszakban épp megfelelő.) Mire véget ért, hazaért voltférj, akkor neki örültem, meg váltottunk pár szót, hipp-hopp este lett, akkor meg már minek nekikezdeni a tanulásnak, majd holnap, tiszta fejjel. És közben unatkoztam veszettül, mondom, nekem az egyedülotthonlevés nem jön be, besavanyodom, mint a káposzta, ha állni hagyják, kell némi szociális inger. Mentsétek meg Sünibabát, beszéljetek hozzá!
Uh, most vettem észre, hogy a jobb felső sarokban nem is piros, hanem fehér x van, piros alapon. Remélem, ez nem zavart meg senkit, és idejében megtalálta a menekülő útvonalat innen!:)
K.
Szólj hozzá!
