Huh, túléltem az első napot. Már csak 4. Az még mindig sok.
Megvolt ma reggel a vigaszvasalás, meg a torna is, és csak fél 10-re romlott el a kedvem, ez , ugye, sokkalta jobb, mint tegnap, amikor is eleve rosszkedvűen ébredtem.
Azért viszonylag jól bírtam, tegnap 7 és 8 között következett be a holtpont, 8-ra átestem rajta, és felpörögtem, 10-kor alig bírtam abbahagyni a melót, de muszáj volt, mert egy kolléga hazahozott, azt meg nem mondhattam neki, hogy most még pörgök, várjon egy másfél órát, amíg lecseng. Így felspannolva értem haza, nem is tudtam lepörögni, éjfélkor lefeküdtünk, de vagy 1-ig nem tudtam elaludni, végül be kellett kapnom pár Nervenpflegét, hogy aludjak már végre. Hú, micsoda önjutalmazás lesz itten hétvégén! Csak érjem meg!
Nincs is rosszabb, mint itthon ülni és várni, hogy elteljen az idő, és mehessek dolgozni.  Ott bent már jó, gyorsabban múlik az idő, meg nincs is időm önsajnálni, leköt a meló.

Ahogy visszaolvasom, rájövök, egyre közérdektelenebb leszek. Be kéne fejezni ezt a nyavalygást, nem? Mielőtt még én is megunom. De nehezen moccannak a fejemben a témák, pedig jó néhány már körvonalazódott. Eh, kilúgoz ez a hét teljesen.
K.

Update: Tanulság: Az ember ne írjon posztot, ha nincs mondanivalója.