Traccsparti az SZTK-ban
Valamire mégiscsak jó ez az iwiw. Azon túl, hogy meg lehet találni egymást (erre a megtalálásra nem mindig van igény, ezért is szerepelek az asszonynevemen, azt kevesebben ismerik, de néha hasznos, pl. így akadtam össze egy voltpasival, meg a finnesekkel is), meg meg lehet nézegetni, mi lett a régi osztálytársakból, kiből lett doktor, és kiből lett kurva.
R-rel is így találtuk meg egymást, gimiben voltunk jóban, aztán elsodort minket egymás mellől az élet. Egyetem alatt még egyszer-kétszer összefutottunk, aztán eltűntünk egymás szeme elől.
Mikor egymásra akadtunk, meg is beszéltük, hogy találkozunk. Szerdán futottunk össze, azt terveztük, beülünk valahová, de az élet közbeszólt. R. szeme aznapra viszketni kezdett, és bepirosodott, megijedt, hogy kötőhártya-gyulladása van, így felhívott, és mondta, el kéne ugrania az orvoshoz, vele tartok-e. Naná, ott is tudunk beszélgetni, beülni vhova meg utána is lehet, különben is, a világért sem mondtam volna le a régóta tervezett találkozóról.
Így is tettünk, leültünk, viszonylag messze a többi várakozótól, hogy elkerüljük a tyúkól-szindrómát (hogy az ellen mi véd, nem tudom), és beszélgettünk. R. azért szemmel tartotta, ki volt az utolsó, mikor megérkeztünk, ki után következik, és amikor rákerült a sor, odaült a bejárati ajtó mellé. Ekkor odajött egy néni, és megkérdezte, mi is az orvosra várunk-e. Mondtuk, ja, azaz csak R., én csak kísérek. Ja jó, mondta a néni, akkor elnézést, látta ő, hogy mi előbb jöttünk, csak azért akart bemenni előttünk, mert azt hitte, mi csak beszélgetni ültünk ide be. Jaha. Teljesen valószínű. R. a maga kedves-bájos (olyasmi, mint Á.) stílusában megjegyezte, ennél azért jobb helyet is találtunk volna. Hehe, vicces elgondolás. Beülünk az SZTK-háziorvos várójába beszélgetni.
Ki mivel szeretné, ha meglocsolnák húsvét hétfőn?:)
K.
Update: Úh, a posztból pont a lényeg maradt ki. Közhelyesnek hangzik, hogy az az igazi barátság, amikor a felek, bármilyen rég nem találkoztak, ugyanott tudják folytatni, ahol abbahagyták. Pedig milyen igaz!
Szép este volt ez a szerdai. Nem szabad szem elől téveszteni a barátokat.
R-rel is így találtuk meg egymást, gimiben voltunk jóban, aztán elsodort minket egymás mellől az élet. Egyetem alatt még egyszer-kétszer összefutottunk, aztán eltűntünk egymás szeme elől.
Mikor egymásra akadtunk, meg is beszéltük, hogy találkozunk. Szerdán futottunk össze, azt terveztük, beülünk valahová, de az élet közbeszólt. R. szeme aznapra viszketni kezdett, és bepirosodott, megijedt, hogy kötőhártya-gyulladása van, így felhívott, és mondta, el kéne ugrania az orvoshoz, vele tartok-e. Naná, ott is tudunk beszélgetni, beülni vhova meg utána is lehet, különben is, a világért sem mondtam volna le a régóta tervezett találkozóról.
Így is tettünk, leültünk, viszonylag messze a többi várakozótól, hogy elkerüljük a tyúkól-szindrómát (hogy az ellen mi véd, nem tudom), és beszélgettünk. R. azért szemmel tartotta, ki volt az utolsó, mikor megérkeztünk, ki után következik, és amikor rákerült a sor, odaült a bejárati ajtó mellé. Ekkor odajött egy néni, és megkérdezte, mi is az orvosra várunk-e. Mondtuk, ja, azaz csak R., én csak kísérek. Ja jó, mondta a néni, akkor elnézést, látta ő, hogy mi előbb jöttünk, csak azért akart bemenni előttünk, mert azt hitte, mi csak beszélgetni ültünk ide be. Jaha. Teljesen valószínű. R. a maga kedves-bájos (olyasmi, mint Á.) stílusában megjegyezte, ennél azért jobb helyet is találtunk volna. Hehe, vicces elgondolás. Beülünk az SZTK-háziorvos várójába beszélgetni.
Ki mivel szeretné, ha meglocsolnák húsvét hétfőn?:)
K.
Update: Úh, a posztból pont a lényeg maradt ki. Közhelyesnek hangzik, hogy az az igazi barátság, amikor a felek, bármilyen rég nem találkoztak, ugyanott tudják folytatni, ahol abbahagyták. Pedig milyen igaz!
Szép este volt ez a szerdai. Nem szabad szem elől téveszteni a barátokat.
Szólj hozzá!