Mielőtt teljesen leépülnék szellemileg a sok soppingolástól, írok ide gyorsan valamit. Voltam Westendben blézerért Á-val, vettem is, meg fülbevalót, azt írják a szakirodalom, sikeres fogyókúra esetén meg kell jutalmazni magunkat. Nos, én már 3 napja bírom, tehát már egészen biztosan fogytam, be is újítottam egy szép szürke blézert, meg 2 fülbevalót. Jó nagy az a Westend, meglehetősen elfáradtam, pedig a felét se jártuk be. Már értem, miért ilyen vékonyak a plázacicák.. Plázasünök ezzel szemben nincsenek. Mielőtt valaki azt hinné. (Kitérő: Mostanság egyre extrémebb fülbevalókat hordok.) Meg teszkóztunk is utána, jáj. Azt nagyon nem szeretem, de ha sietős, és mindent egy helyen akarok megvenni, akkor muszáj oda menni.
Ennyi vásárlás után kell valami szellemi tuning. Pszichológus ismerősöm tanácsára olvasom Anthony de Mello: A madár dala c. könyvét.  Nagyon jó. Most csak egy rövid történet álljon itt belőle, ami igen szellemesen tükrözi az egyik klassszikus párkapcsolati játszmát:

A szeretet feledékenysége

-Miért beszélsz állandóan a múltbéli hibáimról? -kérdezte a férj. - Azt hittem, hogy megbocsátottad és már el is felejtetted őket.
-Valóban megbocsátottam és elfelejtettem őket - válaszolta a feleség. - Csak biztos akarok lenni abban, hogy te nem felejtettd el, hogy én megbocsátottam és elfelejtettem a hibáidat.


Ui.: A fogyókúrában az a legrosszabb, hogy minden nap csinálni kell. Nem elég, mondjuk, havonta egyszer, mint a nagytakarítást. Meg az is a legrosszabb, hogy a szülők kétségbeesve mondják, márpedig azonnal hagyjak fel vele, és kezdjek el rendesen enni, mert így is túl sovány(?!) vagyok. És olyan szívesen hinnék nekik...
És az végképp a legrosszabb, hogy az ember mellé még menstruál is, és akkor aztán se kaja, se szex, csak sport. Micsoda nyomorúság, brr! (Naná, hogy el kellett ma mennem vásárolni.)
K.