Hosszas tépelődés után úgy döntöttünk, elvisszük Vilmost az állatorvoshoz. Bár a körme teljesen rendbe jött, a vérzés elállt, és azt mondanám, a süninek kutya baja, ha ez nem lenne képzavar. De akkor is, biztos, ami biztos, bízzuk csak szakemberre. A környékünkön van egy rendelő, Anyu vette észre, felhívtuk őket, és mondták, vihetjük nyugodtan a sünit, de ha nem tudnánk beszállítani, akkor az egyik kollégájuk kijön. Nohát, mi bevittük. Egész jól bírta a kocsiutat (emlékszem, annak idején Zsigmond mindig hányt), kicsit ugyan meg volt illetődve, de ez nem zavarta abban, h szorgalmasan nyalogassa a doboz oldalát. (Abban a cipősdobozban vittük ugyanis, amiben a bőrcipőt vettem.)
Megérkezvén a rendelőbe letettük a dobozt a vizsgálóasztalra. A legtöbb állat ilyenkor megijed, összekuporodik, moccanni sem mer, vagy más módon adja tanújelét félelmének. Nem így a mi Vilmosunk! Nekiállt kitornázni magát a dobozból.  A doktorbácsi (nálunk 1-2 évvel idősebb srác) odatartotta a kezét, azt megnyalogatta. Még az asszisztens is odajött megnézni, micsoda szép és barátságos süni érkezett ide. Miután megcsodálták, megkezdődött a nagy missön. Attila lefogta, a doktorbácsi meg pikk-pakk lenyisszantotta a körmét. Ekkor kicsit morcos lett, fújt is, de 10 percen belül túl is estünk az egészen. Kicsit vérzett, de a doktorbácsi bekente valamivel, amitől elállt, és megnyugtatott, ez teljesen normális jelenség. Aztán azt javasolta, adjunk neki szalonnát, azt szokták szeretni a sünik. Hogyisne! Az aztán az engergiabomba! Na jó, néha-néha majd 1-1 katonát. De csak óvatosan, mert attól nagyon meg tudnak ám hízni. Érdekes, a doktorbácsi az tmondta, tejet is adhatunk neki, de nekem azzal nincsenek jó tapasztalataim.
Váltottunk még pár szót, a doktorbácsi megint megdicsérte Vilmost, meg minket is, hogy megmentettük az életét, meg hogy milyen jól tartjuk, aztán eljöttünk.
Azóta nem győzöm dicsérni a Vilmost, hogy ilyen bátor volt és ügyes! Büszke vagyok rá!:)
K.