Nem is olyan rossz néha a rövid hétvége. Mivel csak 1 napból áll, így takarítani biztos nem fogok, és nem is lesz lelkiismeret-furdalásom miatta, hisz nincs azzal gond, ha ezt az egy rövidke napot inkább pihenéssel töltöm. Meg a sünetésnapom megünneplésével, ma a szüleimnél. Remélem, lesz trüffeltorta, azt ugyanis nagyon szeretem.
Meg aztán, a hat napos munkahét végére mindenki elfárad, és talán a fönci is elnézőbb lesz valamivel (bár nem kézenfekvő, hogy éppen velünk). Más a hangulata a szombati munkanapnak, mint egyébként. Meg is szerveztük tegnapra, hogy megünnepeljünk B., és az én születésnapomat, no meg Mjudtiéról is megemlékezünk, akinek ugyan kicsit később lesz, de nemsokára. Jut is eszembe, Stifler mamája is bika, így őt is Isten éltesse majd, ha aktuális lesz:)
Abban maradtunk, B. hoz egy üveg pezsgőt, én meg egy kis pogácsát. Reggel megbeszéltünk, 10 órakor találkozunk B. irodájában, mert nem érdemes az ilyesmit halogatni. 10 órakor a BEKÁJ tagjai meg is jelentek, mindenki a poharával, és nekiláttunk az ünneplésnek. Hozzá kell tenni, ez meglehetősen szakadár lépés volt a részünkről, egyrészt, mert sem a többi kollégát, sem a föncit nem akartuk bevonni. Igaz ugyan, hogy szokás megünnepelni a névnapokat, de ez, ugye, szülinap, az más megítélés alá esik. Tudtuk, hogy tiltott dolgot teszünk, de attól csak izgalmasabb lett az egész.
B. elővette a zacskóból az üveget, láttam is, BB muskotály cuvée, az jó lesz, már majdnem olyan jó, mint a száraz pezsgő . Ekkor ért minket az első meglepetés: észrevettük, hogy az üvegben parafa dugó van, nem pedig a szokásos pezsgősdugó. Aztán azt is észrevettük, hogy ez bizony bor, nem pezsgő, B. kicsit benézte. Sebaj, legalább nem üt akkorát, úgysem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy délelőtt alkoholt igyunk. Igen ám, de mivel nyissuk ki? Erre ugyanis nem voltunk felkészülve. Próbáltuk benyomni a dugót egy kanál nyelével, de nem sikerült, meg hamar abba is hagytuk, mert féltünk, hogy eltörik, és az irodákban padlószőnyeg van, ha a bor kiömlik, B. szobájában hónapokig kocsmaszag lesz. Megkérdeztük a fiúkat, van-e valakinél svájci bicska (így talán nem vágják le, mihez kell), de nem volt senkinél. (Nem is értem, egy informatikus miért nem hord magánál ilyesmit.) Ekkor Á-val kiosonkodtunk a konyhába, Á. fedezett, én meg felkutattam minden szekrényt, végül találtam valami kombinált vackot, sörnyitóval, körömreszelővel, volt rajta egy 2 centis dugóhúzó is. Ezt zsebre vágtam, aztán irány B. irodája, ahol újult erővel és lelkesedéssel vetettük magunkat a bor kinyitásába. Igen ám, de a dugóhúzó a második csavarintása megadta magát, beletört a dugóba. Mit lehet ilyenkor tenni? Úgy határoztunk, visszacsempészem az eszközt oda, ahonnan hoztam, ilyenkor még mindig ez a legjobb megoldást, és persze megfogadtunk, senki nem látott, senki nem hallott, és senki nem is tud semmi arról, ki törte el a dugóhúzót.
Mivel a bor már 2:0-ra vezetett, kénytelenek voltunk külső erőforrást igénybe venni. Szóltunk az egyik srácnak, kihívtuk a konyhába, kezébe nyomtunk egy fakanalat, meg egy üveget, megígértük, kap is a borból, csak segítsen. A művelet egész jól haladt, amikor is megjelent a konyhában a fönci. Én azt hittem, itt vége a dalnak, most jön a lebaszás, hogy miért hagytuk ki a többieket, meg mégis hogy gondoltunk, hogy munkaidőben borozunk. Ám Á-nak volt annyi lélekjelenléte, hogy közölte, B. szülinapját terveztük megünnepelni, ezért hoztuk a bort, és ha van kedve a föncinek, csatlakozzon. Volt. Így megvolt a születésnapi koccintás, hála Á. csavaros eszének és lélekjelenlétének. Huh.

K.