Végre, végre, végre! Tegnap találkoztam Gy-vel, akivel már több, mint fél éve nem. Négyen ültünk, Legeslegjobb Bnő, a pasija, meg Gy. no meg én. Mikor Bnővel befutottunk a sörözőbe, Gy-ék már túl voltak, vagy 4 kanyar Hubán, meg 1-2 kísérősörön, és megérkezésünk örömére velünk is megittattak egy Jägert. Azaz rögtön inkább kettőt. Ne aprózzuk el. Ennek hatására mindjárt nagyon közlékennyé váltam, és siettem kommunikálni, mennyire hiányzott Gy, és mennyire örülök, h látom. És hogy a karácsonyi ajándéka ott porosodik a polcon, és nem mondom meg, mi az, de nagyon jó fej vagyok, h nem ittam meg, ha azonban nem jön érte hamarost, akkor meg fog romlani, vagy elteszem jövő karácsonyig, de akkor már régészeti lelet benyomását fogja kelteni. A hatás frenetikus volt. Annyira jólesett neki, amit mondtam, h majdnem könnyekig meghatódott, és lett belőle nagy baráti összeborulás a söröző előtt.
Egészen jó spontán este lett belőle, kezdtem E-vel, majd befutott Legeslegjobb Bnő, végül átmentünk Gy-ékhez, majd utána az Örsre Gy. további 2 cimborájához. Közben Attila is csatlakozott, pedig amúgy beteg, de már múlik, szorgalmasan ápolgatom:)
l
Szal, az a tanulság, h néha meg kell mondani az embereknek, mennyire szeretjük őket. Úgy értem, nem a párunknak, mert annak csak-csak mondjuk, hanem a barátoknak. Csak nehéz az effajta meta- és érzelmi kommunikáció, h megmondjam, milyen jólesett, amit mondott, tett, vagy azt, h mennyire szeretem, és fontos nekem. Ebben 2 dolog tud segíteni: a Jäger és az sms. A Jäger kicsit megoldja a nyelvet, az sms pedig a maga kissé személytelenségével enyhíti a face-to-face kommunikáció feszélyezettségét.
Legalábbis én így vagyok vele. Telefonon nagyon nehezen kommunikálok (és vicces, de a meló során sokat kell, és nap mint nap sokkterápia van), személyesen mikor hogy, sms-ben, e-maiben viszont gond nélkül. Bár lehet, h azért, mert én állítólag grafomán vagyok.
Sms-ben sok mindent el lehet mondani, amit szóban nem szívesen tennénk. Például, le lehet mondani egy programot, mikor vagy nincs pofánk a másikkal szóban kommunikálni, vagy füllenteni akarunk, és az NPIM-szindrómában is remekül használható.
Vagy a másik pingelése, mondjuk nem beszéltünk pár napja, és egyszer csak eszembe jut, írok neki, hogy hogy van, mi újság vele, ő meg visszaír valamit, az egésznek annyi az értelme, hogy 'rád gondoltam, érdekel, mi van veled', a kapcsolat fenntartása, egységnyi adag szociális gesztus.
Aztán, remekül lehet másnap magyarázkodni, hogy azt, amit tegnap mondtam, nem úgy gondoltam ám!, persze csak szigorúan 160 karakterben, mert ha túl sokat írunk, az egyrészt nem hiteles, másrészt drága:P Vagy épp ellenkezőleg, meg lehet írni, h amit tegnap mondtam, azt ma is komolyan gondolom, és olyankor néha erőteljes bazmeg van...

Vagy, amire a legjobban szeretem, meg lehet írni, h vmi mennyire jólesett. Példa: Tegnap E-vel söröztünk, és nagyon aranyos volt. Valamilyen kontextusban szóba került Attila, és azt mondta, hogy a "a barátnőm barátja...", egyszóval a barátnőjének nevezett. Ez hihetetlen jólesett, de a személyes metakommunikáció valahogy nem menne, viszont mindjárt meg is írom neki, hogy tudja. Vagy mondjuk, mikor pár napja Legeslegjobb Bnő vigasztalgatott, akkor másnap megírtam neki, mennyire jólesett, és sokkal jobban érzem magam.
Furcsa, az érzelmekről mennyire nem tudunk beszélni. A pozitívakról sem. Nem vagyunk arra szocializálva, hogy ilyesmiről beszéljünk.
No, mára off, észosztásbefejezve. Ma ballag a Kisnyuszi, remélem, nem fog esni az eső. Felvették abba gimibe, ahová menni akart, angol-matek tagozatra. Nagyon büszke vagyok rá. Kap majd ezüst fülbevalót, meg zenéket.
Egyszer, 16 éves koromban, amikor még versírós voltam, írtam róla verset. Aztán hál'Istennek kinőttem a versírásból, nem is emlékszem már, mit írtam, csak 2 sorra (ő 3-4 éves volt)

"Körtét hozott, hogy harapjak belőle
És mindig vidámat hallottam felőle"

Az is nagyon jó dolog, h az embernek testvére van.

K.

Update: Ja, és Mjudtinak is köszönöm, h tegnap meghallgatta a picsogásomat, meg annak az informatikus kollégának, aki reggel a konyhában ölelgetett meg, mikor sírásra állt a szám.