Jó, jó, jó! Meg kell nézni, az endorfin aznapra már kitart. Mi Mjudtival láttuk, és teccett.

Vidám, vicces, édes, és a kicsit újrahangszerelt ABBA-számok is nagyon, hm, dögösek (erről a szóról sosem tudtam pontosan, mit jelent). De igen, valami ilyesmit. Végig járt a lábam, a Gimme, gimme, gimme-re és a Voulez-vous-ra (lehet, nem így írják) mindig felpörgök, olyan nézőtér kéne, ahol lehet táncolni is filmnézés közben.

Gimme, gimme, gimme a man after midnight!!!

Mondjuk, én a kiscsajjal egyáltalán nem tudtam azonosulni, az anyjával (Meryl Streep) már annál inkább, titokban szurkoltam is neki végig, hogy jöjjön össze valamelyik pasival, sőt, mind a hármat is megszavaztam volna neki (akár egyszerre, akár egymás után). A kiscsaj dilemmáját nem éreztem át, meg azt sem értem, miért nem ment végül férjhez, hanem inkább elment előtte nászútra, hülyeség. Az ember vállalja fel a döntéseit, ha már az oltárig eljutott, ne akkor jusson eszébe, hogy bocs, de inkább mégse. Szerintem nem az a vagány, aki az esküvő előtt 3 perccel meggondolja magát (bár, kétségkívül, ebből lehet látványos filmet csinálni), hanem, aki mégis odalép az oltár elé, mégha nem is olyan biztos benne. Amúgy sem olyan véresen komolyan venni ezt a házasságosdit, persze, az elején mindenki komolyan gondolja, de majd elmúlik, lásd válási statisztikák. (Jelenleg épp házas/jegyes és nagyon boldog olvasókra ez - természetesen - nem vonatkozik.)

Édes helyzetkomikumok voltak benne, meg néhány jó duma is (például: kérdés: ki szokta finanszírozni az esküvőt. Válasz: Nekem az apám. De a harmadik után leállt), no, és a legjobb, ami igazából nem is vicces, de én életmottómnak megteszem mostantól, ez pedig a

"Tudom kezelni a csődjeimet"