Na, az itthoni kipakolás még a bepakolásnál is utálatosabb. Ahogy a bőrönd mélyéről előhúzom a fürdőruhát, elszorul a szívem, hogy ezt 2 napja még a tenger hullámai nyaldosták (mint ahogy engem is), meg a ruhák, mindnek nap, naptej és tengerszaga van, megannyi madleine-süti mind, most meg megy a szennyesbe, a mosásba, a vasalásba, hogy tiszta legyen és öblítőszagú, hordható és vállalható a hétköznapokban.
És ahogy átléptünk a határon, mintha vártak volna a problémáim is, mind visszaült a vállamra, a Kópháza vége táblánál már szabályosan szorongtam. Mivel megígértem, hát nem fogok nyígni, elsírni, mi minden röppent vissza a vállamra, mint elbaszott inverz költöző madarak, a lényeg, hogy az életem több vonatkozásban is újratervezést igényel, erre 1 hónapot adtam magamnak, illetve kértem, hogy ennyit akkor most külön, hogy gondolkodjak. A környezetem meg döntéseket vár tőlem, amiket képtelenség meghozni, jaj, jó lenne csak sodródni, valaki döntsön helyettem mindenben, én meg majd belenyugszom, kognitív disszonancia-csökkenteni még mindig egyszerűbb, mint döntésre jutni. A Védett férfiak után (irgalmatlaul jó volt!) most Lin-csi apát reggeli beszélgetéseit olvasom. Nemakarás, nemcselekvés, ez jó lesz nekem. De mégis, hogy a picsába kell csinálni?

Na mindegy, megyünk Boldizsárért, aki Á-éknál vendégeskedett. Á-nak és férjének ezúton (és minden lehetséges úton) köszönöm, hogy 1 hétre befogadták a kicsi sünfiamat, remélem, jól viselte magát, és nem hozott szégyent a fejemre:)
Boldizsár's back, mától ismét sünneszezéstől lesz hangos a lakás. Neki is hoztam ám meglepit, mókás, gatto van ráírva, és csak mi tudtuk, hogy ez sünnek lesz:)