Én megpróbáltam. Nyitni, és jófejnek és segítőkésznek lenni. Azt hiszem, nem úgy sült el.

Hallottam ma melóban a konyhában kávéfőzés közben, hogy az egyik kolléganő, aki folyosó egyik végén dolgozik, odaszól a másiknak, aki meg a túlvégen (egyikkel se beszélgettem még sokat), hogy aszongya, te kerítsél már nekem egy gumit.
Na, itt szóltam én közbe rendkívül készségesnek gondolván magamat, hogy nekem van egy gumim a fiókban, ha kell, odaadom. (Ha már olyan sürgős a kolleginának - tettem hozzá gondolatban - hogy nem lehet megvárni ezzel a munkaidő végét.) Mondja a leányzó, hogy neki jó vastag kéne, merthogy a térdfixe, vagy mije folyton lecsúszik, ezért kéne egy hajgumi, hogy megfogja. Ajaj, mondtam én, akkor gond van, merthogy én óvszerre gondoltam, azt fel tudom ajánlani, hajgumim ellenben nincs. (Mióta Attila megjárta tavasszal a CeBitet, és bevittem a lányoknak megmutatni a mókás csomagolású óvszert, vö. a márciusi vonatkozó posztot, a gumi valahogy ott felejtődött a fiókomban, ott van azóta is. Különben is, az ember legyen felkészült, legyen a munkahelyén a fiókban mindig egy zacskósleves, meg egy óvszer. Sose lehet tudni.)

A kolléganő meg csak nézett rám megütközve. Talán, mert nem értette, miért tartok egy gumit az íróasztalfiókomban? Vagy mert furcsa volt azzal szembesülni, ki mire asszociál a gumi szó hallatán...? Pedig az óvszer csak ott felejtődött. Tényleg.
Na, így próbáljon a Sünibaba barátságos lenni.

Egyébként ennek kapcsán végigtúrtam bent a szekrényeimet. Mióta dolgozom, szinte mindent bespájzoltam már. A Cerbona szeletet rendszeresen megeszem, de van már bent virágföld, grépfútmagolaj és körömpolírozó is.
Mondom, az ember legyen felkészült.