Apróörömök

Ha most lenne időm, szép és emelkedett témáról írnék, de nincs, mert nyolctól kezdődnek a sorozatok.
Mióta van tévénk, és néha eszembe is jut, hogy nézzem, a párkapcsolat egészen új dimenziója nyílt meg előttem. Mert milyen kurvajó már összebújni az ágyban, és Dokikat meg Így jártam anyátokkalt nézni, meg tíztől South Parkot a Comedy Centralon, tegnap például Szexuális Zaklatás Pandát, hehehe. És fél nyolctól már nézni az órát, hogy na mindjárt, és széttúrni a vetetlen ágyat, és lerúgni a nadrágot, mert utcai ruhában azért mégse, és a távirányító után kapkodni, mert bár ugyanazt az adót nézzük két és fél órán át teljes egyetértésben, az akkor is a pasinál kell legyen, apelláta nincs. Sőt, ha belealszik a műsorba, még akkor is szorongatja, múltkor alig tudtam lefejteni róla az ujjait, amikor én is aludni mentem.
Tipikus.