Eléggé idegesítő jelenség, degradálni azt, amiből nekünk bőven jutott, ami nekünk megadatott, és mások vágyakozva gondolnak rá.

Ha valaki nő, az életében legalább egyszer biztosan fogyókúrázott már. Belekezd az embert próbáló diétába, küzd, önmegtartóztat, lassan-lassan kezd is látszani az eredmény - majd találkozik a barátnőivel. A nói összejövetelek valahogy mindig cukrászdában vagy pizzériában szerveződnek. A fogyókúrázó nyeli a nyálát, majd megbolondul, de megállja, pizzériában salátát rendel (legelszántabb időszakban dresszing nélkül akár), cukrászdában ásványvizet kortyol, és legfejlebb egy kapucsínót enged meg magának, édesítőszerrel. Amire az egyik barátnő hangosan oltagatni kezdi, ugyan már, egyél te is egy pizzát/krémest, egy belefér, hagyd a fenébe a fogyókúrát! És mit ad Isten, valahogy mindig az a barátnő mondja ezt, aki nádszálkarcsú, és semmi szüksége diéta. Könnyen beszél.
(Amióta csinálom a 180 grammos szénhidrátdiétát, én is hányszor hallottam már, hogy ugyan már, nem kell azt a diétát olyan komolyan venni, nyugodtan igyál sört/egyél fagyit/pogácsát, most az egyszer belefér. Persze, hogy egyikük sem volt cukorbeteg. És nem értették, hogy ezen az alapon mindig "most az egyszer" lehetne.)
Ugyanezek a barátnők, miután befalták a krémest/pizzát (az épp fogyókúrázó egyre jobban elhatalmasodó lelkiismeret-furdalással küzd, és megfogadja, holnaptól csak almán fog élni két hétig), rátérnek kedvenc témájukra, a férfiakra. Ugyan, pasik!  - mondja egyikük - micsoda ósdi, hülye dolog a házasság! Minek férjhez menni?! A férj csak nyűg, ki kell szolgálni, mennyivel jobb egyedül, nem kell alkalmazkodni senkihez, azt tehetjük, amihez kedvünk van! - Persze, a nő egészen boldog házasságban él, egyedülálló barátnői pedig - mit tehetnének mást - lelkesen bólogatnak, és elfojtanak egy sóhajt.
Aztán szóba kerül a gyerek. Egyikük megemlíti, épp zajlik a babaprojekt a párjával, de elég nehezen jön össze, már hónapok óta próbálkoznak hiába, mire férjezett barátnő heves kirohanásokat intéz a gyerek mint intézmény ellen, mert csak a baj van velük, leszívják az ember energiáit, egy perc időm sem jut magamra! Hét éve nem volt egy nyugodt hétvégém! - (Ugyanez a barátnő a találkozó kezdetén lelkesen mutogatta a mobiljával készített képeket a porontyairól, arcán üdvözült mosollyal, a csimotákat magasztalva.)
Majd visszatérnek a férfiakra, mert az kifogyhatatlan téma női társaságban, és megállapítják, a férfiak felszínesek, nyálcsorgatva fordulnak az utcán egy-egy csinosabb nő után, és csak a külsőségek számítanak nekik. Pedig higgyétek el, lányok, nem a külső számít. hanem a belső értékek fontosak. - jelenti ki vigasz gyanánt egyikük, aki korábban fotómodellként dolgozott, most pedig aerobicoktatással keresi a kenyerét.

Asszem, azt, hogy a pénz nem boldogít, nem a mélyszegénységben élők állítják. Ők szerintem azért tennének egy próbát.