Hetek óta kacérkodom a gondolattal, h újra írni kellene ezt a blogot. Vagy egy másikat. Erre már úgysem emlékszik senki. No de a dossziénak múltja van. Patinája. Nem leszek hűtlen hozzá. (Hm, a hűség nagy téma most az életemben.) Meg amúgy sem jutott eszembe egy fasza nick, amivel lehet blogolni. A sünibabával lehet. És hát, én sünibaba vagyok, elsősorban. Akkor miért blogolnék mondjuk józsi, vagy cukorborsó, vagy gecinyelővadmacska néven.
Még egy kis érzelgés. Nagyjából 3 és fél éve született az első bejegyzés. Basszus, és akármilyen nyálascsöpögős, azt a három és fél évet végig is kísérte. A leghosszabb szünet bő fél évig tartott, és még azt sem tudom, most egyáltalán vége lett-e ennek a szünetnek. Most lelkes vagyok, de mi van, ha megunom, és egy-két poszt után megint nem írok hetekig? (Mi lenne? Akkor majd nem írok hetekig.)
Ha az utolsó bejegyzés pszichodrámás volt, akkor legyen ez is az. Tegnap és tegnapelőtt volt a 9. hétvége, szóval a 200 órának már majdnem a végére értem. Reggel 8-kor, kávé közben nem jut eszembe jobb kifejezés, mint hogy fenekestül felforgatta az életem. (Ha majd eszembe jut, akkor majd ideírom.) Tegnap kiosztottuk az antiszerepeket. Ami olyan, a 9 átdrámázott hétvége után (most egyszer ideírom, h péntek-szombat, mert úgy vannak a drámák, de aztán mindig hétvégeként fogok hivatkozni rá) már elég jól ismeri egymást a csoport. A játékok során majd' minden csoporttársam pulcsiját összekönnyeztem már. (Lehet, javasolni kéne, h esőkabátban drámázzunk.) Az együttbőgés az egyik legintimebb testnedvcsere. Szóval, miután 18 napot már együtt töltöttem a csoporttal, megismerték a személyiségem mondhatni napfényes oldalát, meg úgy általában az egész sünibabát úgy, ahogy a Jóisten megadta. Azért jó a dráma, mert ott aztán tényleg nem kell szerepet játszani, lehetek full önmagam, például ha nem akarok beszél(get)ni, nem kell, de ha akarok, akkor meg lehet. És hála a sok-sok játéknak, meg a terapeuta profizmusának, az ember végül tényleg annyira oldott lesz, h a spontán és kreatív énje is előjön. Nna. És akkor tegnap a csoport összeírta mindenki tulajdonságait, ahogy a 9 hónap alatt megismerte, majd vették a tulajdonságok ellentétét, és kitaláltak hozzá egy karaktert. Következő alkalommal ebben az antiszerepben kell megjelenni, legalább néhány órára belebújni a bőrébe. (Az árnyékszemélyiség integrálására szolgál, de tudományos megközelítés nélkül is jó móka.) Az én antiszerepem egy volt olimpiai kézilabdás, mára már kiöregedett, elhízott, maszkulin, undok, önmagát túlértékelő, ostoba, nagyhangú, trampli, férfigyűlölő, aszexuális tornatanárnő. Nevem Molnár Matild, 46 éves vagyok, suhogós dzsoggingban járok, nyakamban síppal, körmöm tövig vágva, semmi smink és ékszer, lenyalt tüsi haj, trágár stílus. 3 hetem van felkészülni, akkor lesz az utolsó dráma. Addig be kell szereznem egy susogós mackót, párnákat, h kitömhessem magam, sípot, nádpálcát, baseballsapkát, és a youtube-on keresek majd oktató videókat hogyan turházzunk-témakörben. Fejben már megvan a karakter, jó móka lesz nagyon.
Ha jól sikerül, talán indíthatnék egy blogot molnármatild nickkel.

Basszameg, esik. Hogy lesz így ma szigetkör? (Az ilyen napokat végig kell dugni. De szigetkör után a szex is jobb.)