Vasárnap van, a Nap is süt, és ha nem akarom, nem is kell kidugnom az orrom egyáltalán. Kellemes izomlázzal a fenekemben ücsörgök a kanapén, a kengurus bögrében tejeskávéval, és vasárnap van. Mindjárt vége a januárnak, amit nagyon várok, reggelente már egy icipicit hamarabb van világos, a február rövid, hamar eltelik, a márciust meg már kimondani is jó.
De már egészen elfogadó vagyok a téllel, nem utálom már annyira, legyen fagy, legyen hó, ez így természetes, én meg fázom, de hát, télen az emberek általában fáznak. És behúzódni kívánkozom, kanapén kucorogni laptoppal, könyvvel, kengurus bögrével (este a tejeskávét forralt borra cserélve), és milyen jó, néha már meg is engedem magamnak, egészen hangulatosak ezek a téli esték. A legjobb persze az benne, hogy elmúlik, és attól, hogy biztosan tudom, elmúlik, nem is olyan nehéz kibírni.
Felfedeztem valamit, aminek egészen biztosan kedvez a téli este: a tarot kártyát. Nemrégiben találtam meg magamnak, lenyűgöz a szimbolikája, a mélysége, ahogy anélkül is hat a tudattalanomra, hogy ésszel is felfognám. Épp ettől ilyen nehéz - számomra - a lapok értelmezése, mert érzem a lap szimbolikáját,  érzem, hogy valamit nagyon megmozgat a lelkemben, de bajosan tudnám értelmes szavakba önteni. Most még.
Hosszas töprengés, és rengeteg tarot-pakli megtekintése után végül a Crowley- féle Thoth tarot mellett döntöttem. Miután a barátnőmmel eleget vihogtunk azon, hogy lám-lám, Aleister Crowley is magyar volt, hiszen kártyájának a hangzatos Tóth-tarot nevet adta (ez két pohár vörösbor után tényleg vicces volt, ráadásul épp a Tóth kocsmában ültünk, és amikor a számla rendezésekor a pultosnő megkérdezte, készpénzzel vagy kártyával akarunk-e fizetni, és a az asztalon heverő kártyacsomagra pillantottunk, már torzult az arcunk a visszanyelt röhögéstől. Jó-jó, elmesélve sose olyan vicces, de ez is hozzájárult ahhoz, hogy imádom a tarot-mat.), szóval ezután a kezembe vettem a kártaycsomagot. Hosszú percekig csak forgattam, nézegettem, fantasztikusan vannak megfestve a lapok, többrétű szimbolikával, hosszasan gyönyörködtem bennük. Úgy éreztem, szinte égeti a kezemet, legalábbis, nagyon furcsa, melengető érzés volt (ezt először a vörösbornak tulajdonítottam, de azóta is ezt érzem, amikor megfogom a csomagot), erős energiája van a lapoknak, és mindig elfog valami ismeretlen, elfogódott tisztelet, és megmagyarázhatatlan vonzalom a lapok iránt. Meg hogy milyen kurva sokat kell még tanulnom, hogy magabiztosan tudjam értelmezni a kirakásokat. Rengeteg könyv és internetes anyag elérhető a témában, olvasok is lelkesen, de úgy érzem, a lapoknak nem csak, vagy nem elsősorban a bal, racionális agyfélteke számára van üzenetük. Ezért nehéz beszélni (pláne írni) róla.
Feltett szándékom, hogy elmélyedek a tarot világában, az orromat-se-dugom-ki-januári esték éppen ideálisak ehhez. Ismerkedem, ízlelgetem egyelőre. Úgy gondolom, a lapok értelmezése a szimbólumokon keresztül egy lehetséges utat nyit a tudattalan, és a belső erőforrásaink felé.

Tegnap egy kézikönyvben láttam egy érdekes kirakási módot. Gyakorlatilag a Johari-ablak a tarot nyelvén. A neve vakfolt. Négy kártyát kell húzni, az egyes lapok megfeleltethetők a Johari-ablak 4 elemének:

1. én tudom magamról,és mások is tudják rólam
2. sem én, sem mások nem tudják (az -egyelőre - csak a tudattalanban megélt minőségek)
3. én tudom magamról, de mások nem tudják rólam (amit elrejtek)
4. én nem tudom magamról, de mások tudják rólam (a vakfoltom)
Én a Kis és a Nagy Arkánumot egyaránt használtam hozzá. Úgy vélem, a kirakásoknál (kelta kereszt, párkapcsolati kirakás, bármi) érdemes a teljes csomagot használni, ha azonban egy kérdésre keresek egyetlen lapos "választ", akkor csak a Nagy Arkánumot használom. És nem húzok túl gyakran, éppen azért, mert egy-egy kirakás vagy akár csak egyetlen lap kihúzása annyit ad, amin érdemes elgondolkozni, aludni rá néhányat, egyszerűen hagyni hatni.

(Szilveszterkor a nőiséggel kapcsolatos kérdésem volt. Merre-hogyan, milyen irányban tovább, jó úton járok-e, mire fordítsak figyelmet stb. Nem is volt egyértelmű a kérdés, egyfajta megerősítést, lökés vártam, vagy bármit, ami a témával kapcsolatos esetleges "megfejlődni valóra" utal. És tessék, kihúztam az Uralkodónőt (Crowley-nál: Császárnő.) Nagyon mélyen belém égett, még mindig ebből táplálkozom. Hónapokra elegendő útravalót adott.

A III-as lap, azaz a Császárnő a Crowley-tarot-ban. Gyors értelmezés: "A szépség, melyet másokban látsz, és amely hozzájuk vonz, olyan szépség, amit te is magadban hordasz. Azon az úton vagy, hogy feltárd és kifejleszd nőiségedet. Lehet, hogy ez a megfelelő pillanat a megoldatlan anya-konfliktusok kielemzésére és megoldására. Az Uralkodónő a természet mindig új életet adó kimeríthetetlen erejét testesíti meg. Az elevenséget, termékenységet, fejlődést és az új születését szimbolizálja. Ő minden élet kiapadhatatlan forrása, jelzi kreativitásunkat és fogékonyságunkat, képességünket új impulzusok felvételére és újjáalakítására. A fizikai valóság szintjén növekedést és termékenységet, lelki szinten művészi alkotóerőt, szellemi szinten ötletgazdagságot és találékonyságot, tudati szinten pedig a megismerés gyarapodását jelenti. Az új állandó születése mind életünk folyamatos változását, mind azt jelképezi, hogy ezen szülések fájdalmát el kell viselnünk. " Más analógiák: Vénusz (a bikában), más mitológiák nagy anyaistennői; termékenység, fejlődés, a természet bujasága és életereje. És még hosszan folytathatnám.
(És azóta volt egy igazi nagy sírós-feltárós találkozásom az anyukámmal, olyan, mint amit eddig csak az önismeretben éltem meg, de ez most a valóságban történt.És azóta a lelkem mélyén valami nagyon-nagyon rendben van.)