Búcsúvidámparkozás, mielőtt bezárják. Végleg.
Nagyon sajnálom. Nem tudom, miért zárják be, mert veszteséges, vagy kell a hely a majmoknak, vagy mert sokkal menőbbet nyitnak majd egyszer a távoli jövőben valahol, ahol sokkal több pénzt el lehet kérni a belépőjegyért. Szerintem jól megfértek egymás mellett a bájos retró játékok, és a high tech, egyensúlyszervet próbára tevő őrületek. Imádom a hullámvasutat, a kilátást az óriáskerékből, miákolni a mesecsónak visszhangos barlangjában, aztán dugóba kerülni és hatalmasakat ütközni a dodgemmel.
És azt gondolom, hiába építik fel egyszer majd valahol máshol, és lesz menőbb, csilli villibb és modernebb, az már nem lesz ugyanaz. Az én hitrendszeremben úgy van, hogy egy hely hosszú távon átveszi az ott tartózkodók energiáját. És a Vidámpark, ahol már 175 éve szórakoznak önfeledten, telis-tele van örömmel, nevetéssel, vidámsággal, aminek most vége. Az új helyen felépülő Vidámparknak nem lesz ilyen hangulata. Talán majd 100 év folyamatos üzemelés után.

Mindenesetre hullámvasutaztuk, dodgemeztünk (egymásra vadászva), óriáskerekeztünk, voltunk az Elvarázsolt kastélyban (a forgó hordót végül nem vállaltam be), a férjem felült a T-rexre (aztán falfehér volt még másfél óráig), én végül a tornyot próbáltam ki (és visítottam szabadesésben).
Rengeteget nevettünk, sikítoztam örömömben, és egy kicsit visítottam a félelemtől, aztán hazasétáltunk.
Soha többet Vidámpark. Pedig még az adónk egy százalékát is felajánlanánk, ha ez segítene.