Provance-i zöldségtálat rendeltem ma ebédre a Vegafoodtól, arra számítván, lesznek benne különféle mediterrán zöldségek. De amikor kibontottam, elszörnyedve láttam, hogy az egésznek az alapját a zeller képezi. A zeller, amit utálok. A zeller, a karalábé és a fehérrépa az ősellenségeim! Borzalmas volt, főleg hogy pokoli éhes voltam, mert reggelire csak almát meg kaukefírt ettem. És erre tessék. Pár falatot ettem, nehogy éhen haljak, kikotortam a zöldborsót meg a zöldbabot belőle, de nem esett jól az egész. Még most is kilel a hideg tőle, ahogy felidézem az ízét. Brr. Holnapra valami nyersételt rendeltem próbaképpen, de a legjobb lesz, ha tartok magamnál egy sajtos szendvicset, minden eshetőségre készen. Hát ezért karmafree? Buddhista barátnőm szerint a szenvedés megszabadít a karmától. A zeller remek edzés ehhez.

Elolvastam egyébként Soma Mamagésa (ilyen néven írta meg a könyvet) Tiszta szex c. könyvét. Egy büdös fillért nem adtam volna érte, de megláttam a könyvtárban, hát kivettem, mert kíváncsi voltam. Hogyne lettem volna, mindenre kíváncsi vagyok, ami a szexszel kapcsolatos. Könnyed olvasmány, ideális reggel a metrón; bár mostanában rákaptam arra, hogy blogposzt vázlatokat írok, amit aztán este bemásolok a szerkesztőfelületre; így fordulhat elő az az anomália, hogy este posztolom ki, hogy álmosan zötykölődöm a metrón, a reggeli kávémról álmodozva.
Nade Mamagésa. Régen biztos fikáztam volna, hogy ez egy barom, de ma már nem tennék így. Először is, mert alapvetően nem mond rossz dolgokat. Igaz, nekem néha úgy tűnik, összemossa a spirituális és a személyiségfejlődést; bár ez mostanában elég gyakori jelenség. Meg egy kicsit felületesnek éreztem, amolyan bulvárpszichológiának, pedig elvileg van pszichológus diplomája. Másodszor pedig, amióta beleástam magam az úgynevezett árnyékmunkába, már nem tudok véleményt alkotni valamiről anélkül, hogy meg ne vizsgálnám, engem ez mennyiben érint, nem csak azért utasítok-e el valamit, mert valójában ez egyik elfojtott, tudattalanba merült énrészemről van szó. Szóval még az is lehet, hogy Mamagésát használom projekciós felületnek saját meg nem élt énrészeim integrálása helyett. Ezért aztán nem is ítélkezem, csak elmondom a véleményem.
Ismertem egyébként ilyen "terapeutát" (már sokat írtam róla), aki szintén missziójának érezte a zemberek felszabadítását, főként szexuálisan; aztán egy idő után gyanús lett, mi a faszért beszél állandóan a szexről, hogy ő mennyire nagyon felszabadult szexuálisan, és mennyi tapasztalata van. Szinte bármilyen témát erre futtatott ki, például a karácsonyi e-mailjét is úgy zárta, jó készülődést, jó szeretkezést. Én oda nem illőnek éreztem, nem azért, mert illetlennek találtam (ha tehetem, én is dugok szenteste), hanem mert mi a fenének ilyen erőltetetten hangsúlyozni a szexet akármilyen kontextusban. Egyébként is meggyőződésem, ha valaki valamit nagyon hangsúlyoz (mennyire felszabadult, mennyire nem akar már megfelelni senkinek, mennyire nagyon jól van stb.),  akkor valójában pontosan az említett téma okoz neki nehézséget, csak épp szeretné, ha nem így lenne. Különben miért beszélne róla ennyit? Ha valami rendben van, az egyszerűen nem téma, legalábbis nem hangsúlyozódik ki. Belesimul a maga természetességében a személyiségbe. Most jutott eszembe, Popper Péter (aki számomra pl. teljesen hiteles) írta, ha valaki (egy férfi) társaságban a hódításaival kezd látványosan dicsekedni, akkor egy idő után el lehet kezdeni gyanakodni; húsz perc után pedig nyugodtan meg lehet kérdezni, elnézést, mióta tetszik impotensnek lenni? Szóval valami ilyesmit érzek ebben a könyvben. Soma két dolgot hangsúlyoz folyamatosan: egyrészt, ő mennyire nagyon felszabadult nő, és mint ilyen, mennyire felszabadult; másrészt, hogy milyen sokat dolgozott magán (ő nem ezt a szót használja). Írja, hogy több száz családállításon vett részt, s gyanítom, jó néhányszor állított ő maga is; jóllehet, a családállítás önmagában nem személyiségérlelő módszer. Szóval nem vitatom, mennyit fejlődött, és mennyi rossz transzgenerációs mintát meghaladt, és azt sem, hogy valóban rengeteg szexuális tapasztalata van, de mégiscsak ott motoszkál az agyamban, minek emeli ezt ki szinte minden egyes fejezetben? Én pl. anélkül is elhinném. Sőt, anélkül sokkal jobban.
Ettől függetlenül nem tartom rossz könyvnek. Jól ír, szórakoztatóan, és könnyen lehet, hogy sokak számára tényleg felszabadító olvasmány lesz, vagy ennek hatására indulnak el az önismereti úton. És akkor már megérte. Az pedig mindenképpen elismerésre méltó (és azt hiszem, kicsit irigylem is érte), amilyen intenzíven jelen van a médiában, a köztudatban, ahogyan felépítette a Somamamagésa énmárkát.