A kis közös titkunk

Lefüggönyözött vagy tejüveges boltocska, rajta 18-as karikával, nemzeti és barna színvilággal. Messziről látom, ma reggel ott lesz dolgom, sietni kell, már 35 van. Belépek, sorra kerülök, már mondom is, mit szeretnék, szerencsére odakint nem hallják. A legkisebbeket szeretem igazán, azok olyanok, mint egy fülke, egészen közel kell hajolni az eladóhoz, hogy mondjam, mit szeretnék. Gyors kiszolgálás, itt tudják, miért jöttem, elém teszik, ismerős. Nem, más nem lesz, csak ez, megértik, legtöbben ezért járnak ide. Fizetek, diszkréten a táskámba csúsztatom, pici megnyugvás, megszereztem a napi betevőt. Kilépek az utcára, behúzom a táskám cipzárját és elindulok a metró felé. Intéztem odabent valamit, de erről senkinek nem kell tudni. Sejthető, mégis diszkrét megoldás. Pár métert arrébb megyek, már senki sem tudja, hogy ott jártam, elvegyülök a tömegben.

Ez a mi közös titkunk, a nemzeti titok, cinkos lesz mindenki, aki odabent járt. Mégsem nemzeti, hisz nem mindenki jár oda, valahogy ez mégsem kirekesztő. Diszkrét, gyors, megbízható. Jól van ez így, igen jól van, ez egy életérzés, az a pár perc hajnalonta a zárt, kicsi világban, a tejüvegen vagy a függönyön belül.