Húúh, micsoda hét van mögöttem. Nem volt se férfimunka, se jó mulatság, sőt. Szívtam, mint a torkos borz. Fő, hogy vége. Péntek este van, de csak nem bírok lepörögni. És rettenetően irigylem a pasikat az egyvágányúságukkal. Attila leül tűznézni a számítógép elé, külvilág megszűnik, agy kikapcs, onnantól az a legnagyobb probléma, hogy a galloknak nincs lovasságuk, a briteknek meg van, nehezebb őket legyőzni. Én meg olvasok vadul, még az szokott a leginkább lekötni, közben az agyam hátsó részében meg ott motoszkálnak a történtek. Fene essen a szimultán gondolkodásba! És még egy fasza náthát is összeszedtem, az orrom nagy és piros, úgy nézek ki, mint egy rénszarvas, trombitálok nagyokat, a közérzetem is vacak, le a megfázással, azonnal monnyon le!

Szóval, olvasok, tegnap megvettem a Csernus könyvét, mert aszonták, jó, be is daráltam 2 nap alatt. Igazából tényleg jó, csak az a baj, hogy sok újat nem mondott. No, nem azért, mert olyan kurva okos vagyok (Csernus fogalmi rendszerében úgyis csak okos kurva lehetnék jelenlegi állapotomban), hanem, mert ezeket a gondolatokat már rég megfogalmaztam. Például Csernus kimondja, mindenki úgy kúrja el az életét, ahogy akarja - ezt én is szoktam hangoztatni, csak épp a baszni szót szoktam használni, nekem az jobban tetszik. Ennek értelmében nem kell senkit megmenteni, aki nem akarja, aki meg akarja, azt úgysem kell már megmenteni, mert megoldja a maga megmentését. Ez nem közömbösség vagy a "társadalmi felelősségvállalás" (mostanában divatos szlogen) hiánya, de próbáljunk csak megmenteni egy idült alkoholistát, ha azt ő maga nem akarja! Akkora rejtett nyeresége van a játszmában, amitől külső hatásra csak úgy nem fog lemondani. (Mint az látszik, Berne könyvei nagy hatással voltak rám:)
Van egy pszichológus ismerősöm, akivel egy időben sokat beszélgettem, ő ébresztett rá sok ilyen dologra, többek közt arra, hogy mindenki a saját életéért felelős. Azt nem lehet, hogy ujjal mutogatunk mindenkire, a társadalomra, a politikusokra, a szülőkre, a környezetre, a voltpasikra, az iskolai tanárokra stb, hogy ti tettétek ezt - nem, nem az ember mindent maga csinál magának a saját kis életében, ő a felelős. Ezzel azért kellemetlen szembenézni.
Csernus azt javasolja, nézzünk ezzel szembe, és vállaljuk fel. Igenám, de mi lesz utána? A könyvben kétszer is elmondja, azért nem ad konkrét útmutatást, mit tegyen az ember, miután rádöbbent, hogy csakis saját maga tehet valamit, nehogy az legyen, hogy az olvasók, mintha szakácskönyvet olvasnának, követik lépésről lépésre, és akkor megint nem a saját döntésüket hozzák meg, hanem lemásolják Csernusét. De azért felmerült bennem a sanda gyanú, tán azért, mert ő sem tudja pontosan, mit is kell tenni a Nagy Felébredés után. Ki lehet lépni házasságból/párkapcsolatból, ami már rég nem működik,de mi legyen utána? Csernus azzal vigasztal, ha az ember egyedül marad, és elrendezi magában a dolgokat, előbb-utóbb meg fogja találni az igazi társat. De mi van azokkal, akiknek nem a rossz párkapcsolatban való pocsolyázás életük legfőbb problémája, hanem valami más? Erre nézvést jóval kevesebb mondanivalója van.
És hagyjuk abba az önsajnálatot. De mikor az önsajnálat néha annyira jó tud lenni! Ha időnként összejönnek a dolgok, olyan jó leborulni az ágyra, hangosan és hüppögve sírni, dagonyázni az önsajnálatban és a bánatban, és magunkat a világ legszerencsétlenebb lényének gondolni. Másnap reggelre aztán minden elmúlik.
Szóval, kapjuk össze magunkat, nézzünk szembe élethazugságainkkal és számoljuk fel őket, mert aki nem így tesz, arra a gyáva féreg az egyik legfinomabb jelző, amit aggat. Ez kicsit visszás, ha mindenkinek joga van saját élete elbaszásához, akkor miért kell gyávának titulálni azt, aki nem néz szembe, hanem úgy dönt, "elvegetál" (idézet Csernustól) még így néhány évet, évtizedet, neki az úgy jobb. Hajrá. A saját élet elbaszásához való jog alkotmányos jog kellene legyen egyébként. Mint a  véleménynyilvánítás szabadsága. Van, de nem mindenki él vele, de attól még nem lesz senki rögtön gyáva, ha úgy dönt, neki jobb, ha nem nyilvánít véleményt. Aki meg rájött, micsoda élethazugságokkal etette eddig magát, és kilép belőle, ne nézze le azokat, akik nem, mert még a végén a hübrisz vétkébe esik, és az sem éppen szerencsés.
Érdekes figura ez a Csernus. Én ugyan egyetlen műsorát sem láttam (állítólag volt neki olyan), de a körülötte keltett médiahullámokból azt látom, jól beleilleszkedik abba a legendába, ami mostanság a mindenható, ám nyers modorú orvosok körül kezd kialakulni (vö. pl. Doctor House). Lehet, hogy az orvosok és az orvostudomány lesz a XXI. század mítosza (mint mondjuk a sport XX. századé)?
Csernus bizonyos szempontból hiteles (ha ezt olvasná, biztos örülne, hogy az egyik legkedveltebb jelzőjével illetem, hihi), merthogy pszichiáter, ráadául úgy hallottam, egy ideig herkázott is, tehát tudja, miről beszél, nem csak úgy mondja a drogosoknak, hogy ejnyebejnye, kisfiam, ne drogozzál má, mer az nem jó.

Egy viszont biztos. Attól, hogy az ember elolvas bárhány önismereti könyvet, vagy, mittudomén, néhány Coelho-regényt, még nem fog megváltozni az élete. Ezt egyébként Csernus is írja. Bár, ki tudja. Ezt a könyvet is végig lehet olvasni egy hatalmas zacskó chipsszel a kezünkben (mint egy fitnessz-dévédét), aztán föltenni a polcra, és felháborodni rajta vagy felmagasztalni, ki-ki vérmérsékletének megfelelően. A lényeg, hogy sok fogyjon belőle, elvégre mostanság Csernus nevével jó sok mindent el lehet adni, végső soron meg úgyis a profit a lényeg, merthogy fogyasztói társadalomban élünk, nemde?
K.