Vendégségben járt nálunk egy kolléga az asszonyával, meg a négyéves kislányával vasárnap. A leányzó kijött a konyhába beszélgetni, amíg főztem az ebédet, és a szülei odabent értekeztek fontos munkahelyi témákról. Nagyjából következő párbeszédek zajlottak le köztünk:

- Mi lesz az ebéd?
- Húsleves. Szereted?
- Igen. Kicsi koromban a borsólevest is nagyon szerettem, de most már nem.
- Aha. Szóval kicsi korodban. De most, hogy már ilyen nagy vagy, már nem szereted.
- Igen.
- És mondd csak, milyen húst szeretsz? Csirkét, disznót?
- Az oroszlánhúst!
- Hőha! És ettél már olyat?
- Igen.
- És nem volt egy kicsit rágós?
- Nem.

Aztán.

- Az ott mi?
- Tányéralátét, Attiláé.
- Az cica?
- Nem, az egy oroszlán. Attiláé, mert ő is oroszlán.
- Oroszlán?
- Igen.
- Mindig oroszlán szokott lenni?

Majd később.

- És mondd csak, láttad már a süniket?
- Láttam.
- És köszöntek neked?
- (méltatlankodva) Nem! Hát a sünik nem tudnak beszélni!

Nohát, ilyen nekem is kell.