Hivatalosan még nincs vége a vizsgaidőszaknak, még a biológia eredményét várom - és csipkésre rágom a körömlakkomat, vajon meglett-e, mert 2 napom volt rá tanulni. Karikázgattam én, mint az eszement, de hát ez a baj ezekkel a feleletválasztós tesztekkel, hogy van tudom, mi az a corpus geniculatum laterale, vagy nem; és nem lehet olyat, mint a kifejtősnél, vagy szóbelin, hogy azt ugyan nem tudom, de a corpus geniculatum medialét meg igen, és az is egy fontos szerv, ugyebár, mesélek inkább arról egy kicsit, no meg a kontextusról, hogyan is van a látás anatómiája és élettana. Hát, nem. Vagy tudom, vagy nem, és ha nem karikázok össze 14 pontot a 26-ból, akkor jövő kedden mehetek újra, pedig nagyon nem akarok már, épp elég volt ez a kilenc vizsga.

Főleg úgy, hogy május végétől új munkám van! Bizony - húzom ki magam büszkén - május vége óta rendezvényekért felelős asszisztens vagyok dr. Buda Lászlónál, akihez szupervízióba is járok. Érdekesen alakult, szinte pillanatok alatt; május közepén elkezdtem arra gondolni, jó volna nekem valami olyan munka, ahol háttértevékenységet folytatok, egyszersmind kliensekkel is van lehetőségem dolgozni - és rá egy hétre hétfőn, a szupervízión valahogy elkezdtem Lacival beszélgetni a szünetben, és kérdezte, mit csinálok éppen, mert ő éppen munkatársat keres. Csütörtökön interjúztam, pénteken már kezdtem is, s azóta is oda járok minden nap kilenctől ötig, és jelen vagyok az összes rendezvényen: mint segítő és mint adminisztrációs munkatárs egyszerre. Szóval, ha valaki a Szomatodrámával kapcsolatba kerül, akkor nagy eséllyel velem is találkozhat. Nem győzök hálálkodni ezért a lehetőségért a Sorsnak (vagy a Jóistennek, sose tudom, melyikük az illetékes): ennél jobb tapasztalatszerzési és tanulási lehetőséget álmodni sem tudtam volna magamnak! Valódi, gyakorlati tapasztalatok kliensekkel való munkáról, a csoportszervezés kulisszatitkairól - s mindezt egy általam nagyra becsült terapeuta mellett. (Nem olvassa a dossziét, nem azért fényezem.)

Az elmúlt hónapot nagyjából a tanulás-munka-alvás-evés bűvkörében töltöttem: elmondhatatlanul nehéz és fárasztó teljes idős munka mellett vizsgákra tanulni. Minimumra redukáltam a sportot, hétvégén rendeltünk ebédet, a barátaimmal csak telefonon beszéltem, Bernyát elküldtem Balatonfüredre nyaralni, és még a metrón és a villamoson is tanultam - főleg reggelente, amikor még fogott is az agyam. De túl vagyok rajta. Vagyis majdnem - óvatosan a medve bőrével, még nem jelentem ki, hogy végleg vége - de nagyon remélem. Mire minden vizsgát megírtam, el is kaptam egy csúnya náthát, amiből egy hete nem tudok kilábalni - nem is csodálkozom, amilyen feszített volt az elmúlt hetek tempója, csoda, hogy nem valami súlyosabb. Betegnek lenni a Szomatodráma Központban? Na igen... A test jelez: ha kizsigerelem, legyengül és beteg lesz. Nem is beszélve a rengeteg csipszról, csokiról, borról, pálinkáról, és ki tudja, miről, amit az elmúlt hetekben stresszűzőként elfogyasztottam. De legalább kompenzálásként mindig utánuk küldtem egy adag vitamint is. Mindig is adtam az egészséges életmódra.

Azért Bernyáról sem feledkeztem meg: minden nap gondoltam rá, és vérzett a szívem, hogy nem foglalkozhatok vele. Időközben az aranykezű grafikus befejezte az illusztrálást, a honlap is készül már, én pedig hétfőtől esténként újra Bernyára koncentrálok: korrektúrázom a kéziratot a végleges változathoz. Én már láttam a próbaként betördelt képet és szöveget - fantasztikusan néz ki, és jó hosszú meseregény lesz! Alig várom, hogy kézbe foghassam! Hamarosan beszámolok róla.