Lottónyeremény

Olvastam egy cikket a velveten

Nem lottózom. Életemben talán ha 3-4 alkalommal vettem lottószelvényt. Illetve ez nem igaz, cimborámmal évekkel ezelőtt pár hétig-hónapig közösben lottóztunk, ő vett szelvényt, időnként leadtam az ára felét neki, és persze nem nyertünk semmit. Egyetlen nyereményemre emlékszem, annak is megvolt már vagy 6-7 éve, lehet hogy több is. Amikor megjelent az első, milliárd fölötti nyeremény, gondoltam, adjunk egy esélyt a szerencsének. Vettem 4 szelvényt. Nyertem vele két db. 2-est. Persze különböző kombinációkban.

A fent linkelt cikk témájáról már néhányszor én is elgondolkoztam. Mert mi a francot kezdenék ennyi pénzzel? Mit lehet egyáltalán kezdeni ennyi pénzzel?

1, Befektetni,
2, Elkölteni,
3, Elosztogatni.

Nagyon vállalkozó szellem sosem voltam, jelenleg is beosztottként dolgozom. A pénzügyi dolgokat ugyan meg szoktam érteni, de igazi érzékem szerintem nincs hozzá. Ha befektetem akármibe, ami hosszútávon nyereségesebb, mint az infláció okozta veszteség, akkor a havi kamatokból is baromi jól megélek. Évi, infláción felüli 1% hozam esetén is 2mrd-nál a havi összeg másfél millió HUF. És akkor a tőke értékállósága is megmarad.

No most ebben az esetben is el kellene költeni ezt a másfél misit havonta. Ennek egy komoly akadálya lenne, méghozzá hogy nincs rá idő. Miért? Mert dolgozom. Persze, ha ennyit nyerek, abba is hagyhatnám. Viszont a munka, a – nem feltétlenül anyagi jellegű – értékteremtés nélkül lehet, hogy bekattannék. Ezt meg azért nem kockáztatnám. Persze nem mondom, szívesebben keresnék mondjuk duplaennyit, vagy akár triplaennyit, azt még el tudnám költeni. Másfél misit havonta már nehezebben.

Persze az alaptőkéből is lehet költeni, megbírja az. Vehetek házat. 100 milliónál a plafon, annál nagyobbat már belakni se lehet. Vehetek autót. Ez meg 10-15 milla körül már a faroktoldalék esete, így szerintem kerülendő. Az utazást meg szerintem hamar elunnám. Jó, régóta szeretnék megtanulni helikoptert vezetni, de ez már csak a viccelődés része. Mi van még? Hajót, repülőt, kacsalábon forgó palotát és egyéb értelmetlen luxuskiadásokat nem igazán finanszíroznék, nem adna nekem annyi élményt, mint amennyibe kerül…

Marad az osztogatás. Az osztogatás veszélyes. Nem mindenki tudja kezelni a dolgot, plusz, ha megindul az osztogatás, sosem áll meg. Ahhoz meg nem lenne gyomrom, hogy én legyek mindenki amerikai nagybácsija. Ráadásul onnantól ne is számítsak az emberek őszinte, közvetlen viselkedésére. Mesterkéltség, hízelgés… kösz nem. Roppantul könnyen beszopom a hízelgést, de ezt legalább tudom magamról. Jobb elkerülni a lehetőségét is.

Lehet persze jótékony célra is fordítani. Ezzel az a baj, hogy az ilyen jótékonysági szervezetekben én olyan nagyon azért nem hiszek. Mert azért hagy ne adjak már pénzt, hogy annak jó esetben a fele eljut a címzetthez, a másik fele meg elmegy „működési költségekre”. Látott már valaki szegény alapítványt? Na ugye.

És akkor még egy további komoly gond van ennyi pénzzel, főleg ha nem társulnak hozzá komoly kapcsolatok. A bűnözés. Amint kiderül rólam, hogy nyertem, szerintem hamar elkezdenék firtatni, hogy mennyi pénzt is ér nekem a hozzátartozóim élete. Nehéz, bár nem lehetetlen elkerülni az ügy nyilvánosságra kerülését. Nyilván valami strómannt igyekeznék találni az ügyre, meg valami jó ügyvédet/verőlegénycsapatot, amelyik megoldja, hogy a strómann ne lépjen le a pénzzel. De ez már legalább 2 ember, aki tudja, és akkor még mindig ott a szűkebb család, abból meg a tágabb család, aztán azok ismerősei, és megint az elején vagyunk.

Azt hiszem, én sem tudok okosabbat mondani, mint a cikk hozzászólói. Ennyi pénzt nyerni sokkal több nehézséggel jár, mint örömmel. Nyerjek inkább havi félmillió örökjáradékot, annak sokkal jobban örülnék. És legalábbis nem kellene félnem.


A