Nohát, szombaton megvolt a várva várt találkozó, amelynek előtte már "csörögtek a süntüskék az izgalomtól", ahogy Gombóc Sekli gazdája írta e-mailben. Szombat délután megérkezett hozzánk SuetiMueti, Süni Papa, (ahogy a blogon aposztrofálják), és hát maga Gombócka. Én úgy láttam, már a lépcsőn feljövet majd kibújt a bőréből izgalmában - a munkavédelmi kesztyű fogságából legalábbis biztosan. Aztán bekerült az én Tódorom mellé a dobozba, aki az izgága vendéget sztoikus nyugalommal fogadta. Még szerencse, hogy korábban megírtam, Tódor milyen nyugodt, és szinte semmilyen ingerre nem reagál, így Gombócnak talán nem esett olyan rosszul, hogy Tódor nem üdvözölte olyan kitörő örömmel és kíváncsisággal, mint Gombóc Tódort. (Biztos vagyok benne, lelke mélyén azért örült, és izgatott is volt egy kicsit, csak nem mutatta.)
Gombóc jött-ment a dobozban, mindent megszimatolt, Tódort is minden oldalról körbeszaglászta, egyszer-kétszer meg is próbálta felborítani. Talán ő is arra volt kíváncsi, amire mi...

Látogatás közben ugyanis felmerült néhány kérdés. Én úgy találtam, hogy Gombócka - fiú. Bár én lánysünit még sose láttam (vagy mégis? - erről később), az állatorvos azt mondta, a fiúsünik szoktak ugrálni, ha dühösek, főleg akkor, ha megsimogatják őket, no meg, én határozott kukiformájú képződményt láttam rajta - bár az végső soron köldök is lehet, vagy mittudomén, milyen testrészei vannak egy vadsünnek. Aztán felmerült, hogy Tódor esetleg nem is Tódor, viselkedés alapján nyugodtan lehetne lánysün, és bár én látni vélek rajta valami olyasmit, ami a fiúsüniknek lenni szokott, azt hiszem, ez az a kérdés, amit teljes bizonyossággal csak egy másik ivarérett sün tudna megállapítani. No meg aztán, a félénk-szemérmes Tódort ismerve, mégse tárgyaljuk ki a blog nyilvánossága előtt a legintimebb titkait...

Gombóc csudaszép süni, hosszú, mint a vonatfütty (ezt a látogatás során állítólag többször is elmondtam), gyönyörű fényes a tüskéje, vidám és elégedett, látszik, hogy jó dolga van SuetiMuetiéknál! És jólnevelt süni, akinek biztosan volt gyerekszobája (-ketrece), hiszen ajándékba hozott mindenféle földi jót - persze, csak egy sün szemszögéből nézve: tücsköt és lárvát. A tücsköket Boldizsár egyből levadászta, Tódor rá se hederített, igaz, a lárvára se, sokkal inkább a vendég foglalkoztatta. Aztán mikor Gombóc elment, akkor azért megkóstolta az ajándékba kapott csemegét, azt hiszem, ízlett neki, mivel a tegnap esti adagot egy falásra bevágta.

Nagyon jól éreztük magunkat, mi is és a sünik is, még egyszer köszönjük a látogatást, remélem, mihamarabb megismételjük!

(Megjegyzem, azért nem szívesen lettem volna a sünik helyében akkor, ha esetleg titkon arra készültek, hogy a randi során egészen közeli ismeretséget kötnek. Nincs is rosszabb, mint egy elmaradt dugás, amire az ember készül és vágyik, és bizonyára a süniknél sincs ez máshogy. Azt hiszem, erre szokás mondani, hogy töke van a menyasszonynak - vagy jelen esetben a vőlegénynek puncija, nem tudom. Szóval, talán kicsit csalódtak a sünik, hogy a nász elmaradt, de helyette barátságot kötöttek, ami sokszor többet ér, mint egy kósza numera, nem igaz?)

Íme, a két lókötő. A világosabb, kócosabb tüskéjű a Tódor. No de hogy melyikük fiú...?

Álljunk a tükör elé fehérneműben (erősebb idegzetűek meztelenül), és fogalmazzunk meg pozitív állításokat a testünkkel kapcsolatban - olvastam valami önsegítő pszichotréning könyvben.

Hát, jó. Beálltam a tükör elé fehérneműben, oldalvást, leheletnyit behúzott hassal, kevés fényben.
Csend és szemlélődés néhány percig, aztán:

- Hm, tulajdonképpen nekem egészen jó alakom van... (kis szünet) csak a hasam lehetne egy iciripicirit laposabb...  Na ja, meg a combom talán egy icikepicikét vékonyabb... meg hosszabb is akkor már... jaja, meg a vádlim is egy icipicit vékonyabb, és akkor jól állnának a miniszoknyák... meg a fenekem egy pindurit feszesebb, és akkor a ceruzaszoknyák is... meg akkor a derekam vékonyabb, és akkor a magas derekú nadrágok is... meg a bokám vékonyabb, meg a hajam vastagabb.

Affene, ez így nem jó. Nem ez volt a feladat. Vissza a starthoz. Tehát. Álljunk a tükör elé, és fogalmazzunk meg pozitív állításokat a testünkkel kapcsolatban.
Rendben.
Csend, szemlélődés, majd széles mosoly:

-Hm, ha azt vesszük, nekem egészen jó alakom van... (kis szünet) csak talán a hasam lehetne egy picinykét laposabb...
 

Mit tesz a sünibaba, amikor megkörnyékezi a mély letargia és kilátástalannak látja az életét?

a) vigaszvásárolni megy
b) bever az arcába pár jägert
c) bekapdos néhány szem nyugibogyót
d) bezárkózik a fürdőszobába
e) keres valami vigasztaló idézetet a Bibliából
f) felüti találomra Lin-csi apát reggeli beszélgetéseit
g) magas telefonszámlát csinál
h) figyelemelterelés céljából pornóképeket néz az interneten

Több helyes válasz is lehetséges.
 

Tavaszi megújulás és egészségmánia mindenhol. A fogyó-, tisztító- és méregtelenítő kúrák szezonja. Minthogy egy tyúkólban sok nő között dolgozom, lépten-nyomon a folyosón másról se hallok. Mindenki tol valamit, és vadul diétázik, reggelente  a konyhában kávéfőzés közben látom, amint répát pucol, salátát tépked, jégcsapretket aprít (pedig azt egyben kéne, már csak a formája miatt is), csodateát forráz, fotoszintetizál, centikben és közérzetben mérhető eredményről beszél. Múltkor is alig tudtam megenni jóízűen a töltött káposztámat. Áá, biztos csak odaképzelem a megütközést, amikor a teljesen átlagos ebédemet melegítem a mikróban a kizárólaghámozatlanbiorépátebédelek közegben. Be is viszem a kajámat a szobámba, ne lássák, hogy fasírtot eszem krumplipürével, milyen már.

Egyébként én is mindent hajlandó vagyok megtenni az egészségemért. Akár még egészséges életmódot folytatni is.
Tegnap elkezdtem a (kizárólag gyógynövény alapú) méregtelenítő kúrám második etapját, közben Vadkörte tanácsára vettem vírusölő ezüstkolloidot a bioboltban, ahol rámsóztak még szintén vírusölő grépfrútmagkivonatot, és akkor még bekapdosom a maradék méhpempő-tablettámat is, ha már ki van fizetve. Ne aprózzuk el.

Most meg azon gondolkodom, nem kellene-e mindezt megfejelni egy jägerrel. Csak a biztos hatás kedvéért.

Mára ablakpucolás van betervezve. Brrr. Nézegetem a horoszkópomat, hátha esetleg azt írják, a bikák nehogy ablakpucolásba kezdjenek ma, mert ez a nap ablakpucolásra különösen alkalmatlan, sőt az elkövetkező hónapokban egyetlen nap sincs, amikor a fényszögek kedvezőek lennének az ablakpucoláshoz. Sajna, rossz tranzitok vannak, fatális hiba lenne ablakpucoláshoz látni, ami akár drámai kimenetelű is lehet.
Tartok tőle, hogy egy világlustája bikának nincs olyan pillanat, ami igazán alkalmas lenne ablakpucolásra, pedig muszáj, le sem merem írni, mióta nem pucoltam ablakot, mert megbotránkoztok. (Másfél éve.)
De mi lenne, ha esetleg a napi horoszkóp azt is írná, hogy az oroszlánoknak meg különösen kedvező ez a nap ablakpucoláshoz, minden oroszlánt, aki ma ablakot pucol, pár nap múlva nagy szerencse fog érni. Akkor már rohannék is felkelteni az én Oroszlánomat, dehogyis engedném, hogy lemaradjon egy ilyen csodás lehetőségről.

Aztán arra gondoltam, ha már az ablakpucolásnak immanens része a létrára mászás, meg a nyújtózkodás, akkor cserébe legalább a reggeli tornát elbliccelhetném, hiszen a testedzés mára kiváltva.
Bár, ha jobban meggondolom, ha tornázom is, meg ablakot is pucolok, akkor délután lelkiismeret-furdalás nélkül bevághatok egy hatalmas adag tiramisut, amiről pedig köztudott, hogy fogyasztására minden nap alkalmas, nincs olyan előrejelzés, ami mást mondana.
Na, elő a létrával.
 

Észrevettétek, hogy a lazacsávóknak nincs mindig jó humoruk? Pedig az ember azt hinné.

Adják az ívet, esetleg sűrű basszamegezéssel kétnapi kollegiális ismeretség után telefonon, aztán egyszer csak megjelennek személyesen az irodában, és egyrészt úgy viselkednek, mint két karót nyelt Beavis&Butthead (höhö, höhö), másrészt meg nulla humorérzékről tesznek tanúbizonyságot. Mosolyogni nem, mert az nem elég kúl, szűkszavúság, azt is a foguk közt szűrve, egymásnak odabökött félmondatok, höhö, höhö. Aztán Mjudti megjegyzésére az értekezleten, amikor is a könnyeink potyogtak a nevetéstől, felvonják a szemöldöküket, meg néznek csodálkozva, egész nap egyetlen viccesnek értékelhető megnyilvánulásunk sincs, csak néhány basszameg.
De ők a lazacsávók, ezt mozgáskultúrájukkal is kifejezésre juttatják (ismeritek az "én vagyok itt a hát te ki vagy"- járást és -testtartást), és nem is artikulálnak, csak torokból tolják, jajaja, vágom a témát, és hányavetin ülnek a széken, nem baj, ha anyád nem tanított meg, hogy kell a munkaértekezleten viselkedni, de legalább próbáld meg ellesni másoktól.
Az azonban elvárás, hogy az ő benyögéseiken nevessünk, mert a lazacsávók csípőből tolják a dumát, de ha mi dobunk fel egy labdát, azt hagyják leesni, értetlen pofával.

Vagy lazacsávóéknál ez úgy megy, hogy csak az a vicc, amit ők mondanak? 
És az a kislány a jó humorú, aki mindig nevet a poénjaikon?

Update: Valahányszor ránézek a posztra, a címét mindig úgy olvasom, hogy LazacSávó.
 

De jó a kisgyerekeknek, hogy elbújhatnak az anyjuk háta mögé, ha új emberekkel találkoznak, vagy olyanokkal, akik nem szimpatikusak. Vagy az apjuk háta mögé, más lehetőség híján a szekrénybe vagy az asztal alá. És olyankor jaj, de aranyos félénk, na, köszönj szépen a bácsinak, nahát, nem köszön, jaj, de édes, majd később, ha már feloldódott. És ez be is következik, először csak kikacsingat a rejtekből, majd előjön egészen, és akkor, előjött, jaj, de édes, kacérkodik az idegenekkel, akik minden gesztusát imádják, de ha megunja vagy megijed, akkor visszabújik a rejtekbe, és persze ekkor is jaj, de aranyos lesz, imádnivaló.

Nem úgy a félénk felnőtt. Ha idegen emberrel találkozik, vagy megijed, vagy nincs kedve egy szituációhoz, akkor is megy előre, mosolyra húzza a száját, beletörli a kezét a nadrágjába, kezet nyújt, és belekezd az előzőleg jól begyakorolt spontán csevegésbe. És közben folyamatosan disszimulál, úgy tesz, mintha nem is lenne feszélyezett, mintha laza lenne és természetes, és ennek sokszor valami súlyos szociális baki lesz a vége.

Hát nem jobban megéri hároméves kisgyereknek lenni? Néha még a fogmosást is el lehet bliccelni, nem kell reggel korán kelni, és az ember nyugodtan elbújhat az anyja háta mögé, ha nem tetszik neki a szituáció.

Ha én katolikus templomban esküdtem, aztán elváltam, és esetleg a jövőben református szertartás szerint házasságot kötnék valaki mással (mert megtehetem), és tudom, hogy a katolikus egyház nem ismeri el a válást, ki lenne akkor nekem a férjem az Úristen előtt?

Eh, mégsem jó túlbonyolítani az ilyesmit.

Na, van gép, az Oroszlán kölcsönadta a laptopját, érted, egy informatikus a szent laptopját, hát, tényleg nagyon szeret engem. Kicsit kényelmetlen a használata (a laptopé, nem az Oroszláné), nem állt még rá a kezem a billentyűzetre, de legalább van, oszt lehet blogolni végre.

Asszem, ma volt az első igazi tavaszi hétvége. Nőnappal, Zoltán nappal, erős széllel, kis napsütéssel, meg valami olyannal a levegőben, amiből az ember rögtön tudja, itt a tavasz, mégha le is viszi a sapkáját a szél.
(Már vagy 10 perce azt keresem, írtam-e tavaly tavaszvárós posztot, úgy rémlik, mintha írtam volna, de az egy évnél korábbi bejegyzéseket olyan macerás visszakeresni.) Aztán, ha írtam, akkor mi van, idén is van tavasz, idén is felkelnek a sünik, lesznek napos-szeles hétvégék. Eltettem a télikabátomat, megcsináltam a szezon utolsó töltött káposztáját (nemsokára már salátát rágok, az ooaan trendi, sokkal trendibb, mint a töltött káposzta), a csizmát még nem tettem el jövőre, nehezen tudok megválni a csizmába tűrt nadrág összeállítástól, főleg, mióta egy buliban azt mondta egy haversrác, úgy nézek ki benne, mint egy domina. Mmmm...
Pár hét, és jöhet a blézer a kiskabát helyett, meg a tavaszi cipő (vennem kell egyet), és nem lehet majd elkummantani a szőrtelenítést, sem pedig a sportot, nem szeretném megnyerni a "ki mennyit pohosodott télen"-versenyt a munkahelyen (sok egyedülálló nő van nálunk, ott megy az ilyesmi). Mire kinyitnak a kiülős helyek, beköszönt a május, amikor is férjhez megy Legeslegjobb Bnő, rá egy hétre meg B. a BEKÁJ-ból. Mindketten esküvő-lázban égnek, és ilyenkor kicsit én is, mint ahogy minden nő, ha valaki esküdni készül a közvetlen környezetében. Nézegetem az esküvői magazinokat, eltátom a számat az esküvő-iparon, meg csodálom a ruhákat, ez tipikus női dolog, férfi sosem nézegetne vőlegényszetteket, ha épp nem az esküvőjére készül, bár lehet, hogy még akkor se.
Aztán meg itt lesz a nyár is nemsoká, szandállal, kisruhával, napszagú bőrrel, sok-sok hideg sörrel a munka utáni hétköznapokon. Recesszió van, baszki, idén belföldre megyünk nyaralni szűkösen, azt is üdülési csekkből, cafeteriából. Az Oroszlán már régóta szeretne wellness-ezni, hát most megkapja, pár nap belefér a költségvetésbe, már nézelődöm a neten. Engem annyira nem mozgat a wellness-fíling (a sün nem kimondott víziállat), de ha ő akarja, akkor legyen. Viszont csak olyan helyre mennék szívesen, amit valaki ismerős ajánlott, manapság nagy divat a wellness, ezt sokan meglovagolják, egy panzió alagsorában leraknak egy Obiban vett szaunát, meg kiépítenek egy lábmosó medencét, oszt ráfogják, hogy wellness, lehet ott nyaralni háromszorannyiért, na ne.Olyan helyre kell menni, ahol van a környéken más látnivaló, nem csak a többi wellness-ező szállóvendég segge, mert az biztos, hogy egy napnál többet nem bírok ki a fürdőben, akkor se, ha pezsgő, akkor se, ha élmény.
Ma tudtam meg, hogy az oroszlán tud úszni, néha még vadászik is a vízben. Már csak az érdekelne, mennyi ideig tart, amíg beszárítja a sörényét hullámosra (a füle mögött is!), miután kijött a vízből? 

És mivel tavasszal minden újjáéled, nekem is itt az ideje, hogy hegyesre nyaljam a Maslow-piramist.

Ja, és még mindig itt lehetőség, hogy erre a nyárra végre jó nő legyek.
 

A számítógépem napok óta vacakol. Bekapcsolás után pár perccel - se szó, se beszéd - leáll. Házi rendszergazdám már dolgozik a hiba elhárításán. Mivel most épp tévét néz, így megengedte, hogy leülhessek az ő gépe elé (micsoda sokgombos luxusegere van!), hogy legalább életjelet adhassak magamról, és válaszoljak a kommentekre.

Hosszabb posztok a hiba elhárulása után. Ne pártoljatok el!

Remélem, nőnapra sok csokit kapok. És kevés virágot. A virág felesleges, nem lehet megenni.

Annyi mindent történt az elmúlt pár napban, amíg regenerálódtam, hogy pihentessem a szemem, se internet, se olvasás, nagyritkán tévé, ettől kicsit degenerálódtam, unatkoztam a vége felé már nagyon.

Node most! Amíg nem jártam a blogon, járt helyettem más: ránk talált két másik blog szerzője is. Az egyik Döme és családja, amely Dömötörről, a tündéri fehérhasú sünről, valamint annak - várhatóan egyre népesebb - családjáról szól. A másik pedig Gombóc Sekli blogja, akit tavaly nyáron fogadták örökbe még babasüni korában, gazdái azóta gondozzák-nevelik, és időközben csudaszép nagy süni lett belőle. Aztán Dömötör, feleségei és gyermekei, Gombóc Sekli, valamint az én két lókötőm virtuális barátságot kötöttek, amelyet crosslinkekkel is megpecsételtek. Éljen a keleti, fehérhasú és hosszúfülű sünik megbonthatatlan barátsága!

Az elmúlt pár napban, ahogy itthon voltam, örömmel konstatáltam, hogy Boldizsár ismét rendesen eszik. Tódor viszont még rendesebben eszik, aminek meg is lett az eredménye: szépen kigömbölyödött. Egyszer csak arra figyeltem fel, milyen hatalmas süni lett a Tódor, lemértük, és hát, nyolcvan deka... szóval pontosan a duplájára hízott, ugyanis negyven dekát nyomott, amikor novemberben megtaláltuk. Tegnap etetés közben simogattam (mert olyankor lehet, olyankor bármit megenged, ha közben nyugodtan falhat tovább), és éreztem, hogy az oldalkája meg a pocakja egészen dundi lett, ej-ej. Ez főként az én hibám, hiszen én etettem annyira, de hát, kinek ne esne meg rajta a szíve, amikor kora délután felébred, olyankor nem szokott enni kapni, és addig böködi meg nyalogatja az üres tálját, amíg nem kerül bele valami.
Tegnaptól csak diétás adagot kap, egy tízdekás macskakaja felét, és nem többet, akkor sem, hogyha, miután 5 perc alatt tisztára nyalta a tányérját, rám néz, aztán a tálra, aztán rám, aztán nyalogatni kezdi az üres tálat, hátha... végül belátja, hogy nincs repeta, és elvonul, de időről időre odamegy a tálhoz, hátha mégis esetleg... ajaj, most kell erősnek lenni.
A sport meg Tódor esetében felejtős, amíg Boldizsár, ha kitesszük a szőnyegre, le-fel rohangál, és mindenhová bekommandózik, addig Tódor az egyik sarokban ücsörög, majd negyed óra elteltével átcammog a szemközti sarokba, és ott is ücsörög negyed órát. Közben nézelődik és szimatol, de ez nem sport, és az sem, hogy az alom alá tett újságpapírt 1-2 nap alatt apró darabokra szaggatja, és azzal béleli ki a házát, még az ablakokat is befüggönyözi, amikor alszik. Laza délutáni sziesztán beéri azzal is, ha csak egy nagy kupac újságpapírfecnibe fészkeli magát, valahogy így: 

 Ez a kép egyébként rendkívül előnyös, mert nem látszik, milyen sokat magára szedett. Egy kicsit fogyni kell, Tódor, nincs mese.

Kezdetben vala a havibaj, meg a menstruáló nő tisztátalansága, aztán elkövetkezett a XXI. század, és van már nekünk Mamagésánk, meg testtudatoktatóink, akiknál hála már tudjuk, menstruálni nem baj, hanem jó, egyenesen a nőiesség esszenciája, az univerzum női energiáinak anyagi manifesztációja, nőiségünk megélésének csodálatos lehetősége. Éljen a menstruáló nő!

Ehhez aztán a reklámipar is alkalmazkodott, most már nem az fontos, hogy eltitkoljuk, és mihamarabb túlessünk rajta, dehogy. Az Always betétgyártó kétoldalas promóciót szentel a menstruációnak (március havi Joy), amelyben alaposan szájbarágják, miért is jó menstruálni. Ha valaki nem tudná, tudósok (hm, esetleg pont britek) kimutatták, hogy azokon a napokon a nők agya jobban működik (sikeresebben vizsgáznak), nagyobb az empátiás készségük, és csak úgy sugárzik belőlük a nőiesség (ezósoknak: női energia), amit a pasik is észrevesznek, nyilvánvaló (meg a kankutyák). (Sugárzást én is szoktam érezni, az alhasi fájdalom sugárzik ki a derekamra, az is fasza.) Márpedig, írja az Always-reklám, a nőknek mindig fontos, hogy csinosak legyenek, így a nehéz napokon is, ezért öltözködjünk bátran fehér feszes naciba, majd az Always megoldja a gondot. Merthogy nekünk, csajoknak fontos, hogy azokon a napokon is ugyanannyit flörtöljünk reggelente a buszon, mint máskor. (Valamit megint elbaszok. Sosem szoktam flörtölni a buszon, se azokon a napokon, se máskor.) Sőt, menstruáció tesztet is ki lehet tölteni, olyan kérdésekkel, hogy azokon a napokon több csokit eszel-e, meg hogy kinek mondod el (lehetséges válaszok: legjobb barinődnek/anyádnak/kolléganőidnek/senkinek, ez magánügy), és akkor a végére meg lehet tudni, hogyan viszonyulsz a menstruációdhoz (mert ahhoz viszonyulni kell), és hasznos tippek, hogyan lehetne ezen javítani.
Pedig menstruálni akkor is utálatos dolog. Először is, mert fáj. Másodszor, ott van a PMS, vízvisszatartással, feszültséggel, görögdinnye-cicikkel, hason alvás kizárva. Harmadszor meg, pont ott vérzik, 5 nap szexmegvonás borítékolva, vérezne inkább az orrom vagy a fülem. Ugyan - jön ilyenkor a cinkos kacsintás - hát máshogy is meg lehet azt oldani. Igen, meg lehet, de azért lássuk be, mégiscsak az a legjobb, ha az embert úgy megdugják, hogy kettéáll a füle.
De a legrosszabb a fájdalom. Nőiességüket magas szinten megélők ilyenkor nem vesznek be gyógyszert, mert uralják a fájdalmat, és nem akarják természetellenes kemikáliákkal megzavarni a természet ciklikusságának eme gyönyörű folyamatát. Kevésbé magas szinten rezgőknek javasolt két Algopyrin, vagy egy Cataflam, szükség esetén 4 óránként ismételve. Jó megoldás az egy Algopyrin+1 rövid kombó is, szükség esetén szintén négyóránként (az alkohol tágítja az ereket, és Algopyrinre jól lehet inni, nem üt túl nagyot, és más koktélokkal szemben kiszámítható a hatás). Kivételes esetben 3 rövid (ilyenkor az Algopyrin el is maradhat), ilyenkor jellemzően beáll a fáj, fáj, de leszarom-állapot.

És különben is, a tampon sokkal jobb mint a betét. Tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés, vágod.
 

Vagyok már újra.
Péntek reggel arra ébredtem, h a bal szememre homályosan látok, azt hittem, tán belement vmi, majd kipislogom, toltam is belefele a műkönnyet literszám, de nem. Egyre durvább lett, délután már csak pacákat láttam a kollégák helyén a bal szememmel, úgyhogy irány az ügyeletes szemészet. Antibiotikum, és hétvégén brutális pupilla tágítás, amitől írni-olvasni nem tudtam, és egyáltalán, fókuszálni, azt se tudtam elolvasni, ki hív, ha megszólalt a telefonom. Iszonyatos érzés nem látni rendesen, 3 napig nem olvastam semmit, és nem is neteztem, nem is blogoltam, mert vakon gépelni nem tudok, ekkor ébredtem rá, az évek alatt netfüggő lettem, mert majd megőrültem nélküle, meg általában olvasás nélkül, betűfüggő vagyok, olvasáskényszerrel. Az ember akkor érzi, mekkora kincs a látás, amikor, akár részlegesen is, elveszíti, csak ezt ne, inkább soha többet nem nézek monitort munkaidő után.
Tegnap reggel elmentem a szemorvoshoz, aki azt mondta, nem lát kóros elváltozást, biztosan erősebb szemüveg kell. Rákérdeztem, mi a helyzet a napok óta érzett szúrú fájdalommal, mire azt mondta, valszeg kötőhártya-irritáció, de nincs begyulladva, nem lát semmi csúnyát, abbahagyhatom a pupillatágítást, az anitbiót meg csepegtessem egy hétig. Most már tisztul a pupillatágító hatása, de én úgy érzem, a bal szemem nem százas, csak épp azt nem tudom, mi a baj, lehet, h az elmúlt időben túlerőltettem, meg a légkondi se jó neki biztosan, remélem, helyreáll a rend, azért majd felkeresek még egy szemorvost.

No, ez jó nyavalygósra sikerült, de most minden gondolatomat ez köti le, ami nem biztos, hogy jó, mert nem kellene nagyon rápörgetni magam, nyugi, hátha tényleg nincs komoly baj.
Ma már dolgozom. Ismét hasznos tagja vagyok a társadalomnak. Este 8-ig. Lehet, h ez a baj.
 

Az értekezlet a bullshit melegágya. Sokat nem jegyzeteltem, mert nem akartam túlbuzgónak tűnni, így néhány jobban sikerült mondatot kénytelen voltam két és negyed órán át mantrázni fejben, hogy el ne felejtsem. Nem is volt haszon nélkül való; megjegyeztem mind. A díjnyertesek:

- a feladatok racionalizálása (ezt mondjuk nem kellett mantrázni, mert legalább 12-szer elhangzott)
- szűk keresztmetszetek esetén a lehetőségek priorizálása, valamint a legkisebb közös többszörös megtalálása
- kollégáink már elkezdtek rajta gondolkodni (válaszul egy felvetésre; lepattintós kategóriában a legjobb)

Közben meg arra gondoltam, hogy a vérnarancs igen veszélyes gyümölcs lehet.
 

Rájöttem, hogy ha este későig bent vagyok melóban, akkor mindig kínosan érzem magam. Este 5 és 7 között jönnek a taksinénik, kiürítik a kukákat, felmosnak a folyosón, kigányolják a vécét, és hetente egyszer porszívóznak a szobákban is, meg néha az asztalt is letörlik, ezt onnan látom, hogy máshogy állnak a sünik, és az egér olyankor mindig jobb kézen van, nekem bal kézre van rakva, aztán a törlés után nyilván megszokásból a jobb oldalra teszik vissza.
Szóval, amikor megjelennek, az egy kicsit kínos, olyan hülyén érzem magam, hogy én ülök a valagomon a jól fűtött irodában majdnem háromszorannyiért, ők meg idős nénik, és végzik a könnyű fizikai munkát, körülöttem sertepertélnek, és nem derogál nekik a felmosólében turkálni, meg vécét pucolni, és meg úgy érzem magam, mint egy elkényeztetett városi picsa, aki még takarítani se képes maga után a mocskát. Legalább nem járok kiskosztümben, ez vigasztal, farmer-blúz, néha térdig érő ceruzaszoknya, de akkor is, este 5-től 7-ig a számítógép neszez, mellé meg a felmosórongy surrog a folyosón, és olyan kínos, ha pisilnem kell, és összejárom a frissen felmosott folyosót, inkább nem is megyek 5 és 7 között pisilni, pedig nagyon kell, és mindig hangosan és udvariasan köszönök nekik előre, és kiteszem a kukámat a folyosóra, és mindent megköszönök, hogy legalább ennyit, és olyankor mindig megfeszített tempóban dolgozom, legalább megérjem a pénzemet, ha már.
 

Ha az ember sokat olvas arról, hogy mindenféle méreganyagot bevisz a szervezetébe, és szüksége van időnként méregtelenítő kúrára, akkor előbb-utóbb beszopja, és maga is belevág egy ilyenbe. Koplalós-böjtölős nálam szóba sem jöhet, a gyümölcsnapot egyszer próbáltam, délután háromkor úgy éreztem, már a tüdőmet marja a gyomorsav, és be kellett tolnom két rozsos kiflit hirtelen, hazaérve pedig mindent, amit a hűtőben és azon kívül találtam.
Azért igyekszem odafigyelni, persze, minél kevesebb feldolgozott élelmiszert, fujfuj zacskósleves, meg ízfokozókkal és színezőanyagokkal telipakolt körömlakkok, csak sör-bor-jäger-unicum, csakis tiszta forrásból. Az a biztos, amit én készítek el, ha a zöldség meg a színhús vegyszeres/génkezelt/mittudomén, arról már nem tehetek, annyit lehet mostanában olvasni erről, az ember előbb-utóbb elhiszi, hogy minden egészségtelen, amit a szájába vesz.
De gondoltam, egy ilyen méregtelenítés nekem sem árt, biztos én is tele vagyok marslakókkal, amelyek az évtizedeken át tartó helytelen táplálkozás során gyülemlettek fel. Reggel rost, este tea, csak gyógynövényeket tartalmaz, abból meg baj nem lehet, koplalni nem kell, ehetem ugyanazt, mint eddig, kávé és alkolholfogyasztás ellenjavalt, de nem tilos. Ez jó lesz, gondoltam, és egy hete bele is vágtam.
Eddig egyetlen tapasztalatom van. Mostanáig reggelente, felkelés után nem tudtam enni, legaláb 1,5-2 órának el kellett telnie, és akkor is főként csak joghurtot, gyümölcsöt ebédig. Most meg farkaséhesen ébredek, és magamra tudnám rántani a hűtőt, főleg a különösen problémás felvágottakat, konkrétan kolbászt és parizert kívánok, ami - olvastuk - nagyon necces, adalékanyagok, miegymás, fujfuj, abcúg, 10 dekás dózis már halálos belőlük. És egész nap farkaséhes vagyok, rákaptam a Túró Rudira, meg a Maxikingre, meg bármilyen tej alapú, hideg édességre.
Furcsa. Mintha azzal párhuzamosan, hogy - elvileg - távoznak belőlem azok a bizonyos mérgek, a szervezetem elkezdte kívánni őket. Talán, hogy fenntartsa az egyensúlyt? Talán hiányzik neki? Annyira hozzászoktam már az ízfokozókhoz, adalékanyagokhoz, színezékekhez, hogy anélkül már nem is tud működni?
 

Mea culpa, mea maxima culpa. Az utóbbi időben elhanyagoltam a szavazást. Biztos mindenki nagyon unta már (én is!) a söröset, de lusta voltam kicserélni nem jutott eszembe más megszavaztatásra érdemes dolog.

De most itt van, forró és aktuális, a sokak által annyira utált Bálint-Valentin nap. A kommercializált, amerikanizált világ ünnepe, amit elutasítani illik, elvégre kinek kell óriási méretű plüssszív, meg szívecskés lufi, meg Happy Valentine's Day feliratú emlékbizbasz.

No de kinek nem kell egy jó mozifilm (nem kell feltétlenül csöpögnie), egy jó vacsora, egy-két keresetlen kedves gesztus, és este az elmaradhatatlan Valentin napi szex, mert hát hogy máshogy is fejezhetnék ki jobban a párok az összetartozásukat, és az egymás iránti szeretetüket? Dugjunk, ha már a szerelmesek ünnepe dúl, nemdebár?

Persze, ne csak Bálint napon Szerintem se. A fent említett dolgok importálhatók akár a hét minden napjára. Főleg a szex:D

Szóval, érdekelne, hogy a dosszié olvasóközönsége mit is tart a Valentin-napról, úgyhogy szavazzatok izibe'! Én meg megígérem, hogy hamar lesz eredményhirdetés, nem fogom elhanyagolni a web 2-nek ezt a szép interaktív lehetőségét.

De még adós vagyok a sörös szavazással. A kérdés úgy szólt, hogy Koccintasz-e sörrel?, és a válaszadók 53%-a szavazott igennel. 46% nemmel felelt. Ez elég szoros eredmény, de úgy tűnik, mintha az igen már felülkerekedőben lenne. Legalábbis a sörivó dosszié-olvasók körében.
Köszönöm mindenkinek, aki szavazott.
 

Az is jó, ha az embernek okos kis húga van. Nyuszi elsős az Eötvös gimiben (respekt, hogy felvették), és egyszer mesélte, ott van olyan program, h időnként meghívnak 1-1 kortárs írót, beszélgetésre. Az első kérdésem az volt, h csak kortársakat hívnak-e meg, aztán rájöttem, h ez hülye kérdés volt...
Aztán rögtön kapcsoltam, hogy mi lenne, h egyszer véletlenül éppen Grecsó Krisztiánt hívnák meg, aki a kortárs magyar szerzők közül nagy kedvencem, Vámos és Szabó Magda mellett, persze. És akkor én is elmennék, és hallhatnám élőben a kedvencemet, no meg láthatnám is, ami szintén nem egy utolsó szempont, ha vki látta már fényképen.

És tegnap minden összejött. Pont szabit vettem ki aznapra, mert a kipurcanás szélén állok, amikor hívott Nyuszi, hogy jön a Grecsó Krisztián a sulijukba beszélgetni. Óóóóó...

Fél négykor bent ültünk a teremben, izgatottan és türelmetlenül, nyilván az első sorban (egyrészt, mert már csak ott volt szabad hely, a kamaszok valahogy inkább olyan hátrébbülősek, másrészt meg, hogy a lehető legközelebbről lássuk az író urat). Nagyon igyekeztem, ne az legyen, hogy félig elnyílt szájjal, átszellemült tekintettel iszom a mester szavait, ezért időnként becsuktam a számat, és oldalra is néztem, Nyuszira.
El sem tudtam korábban képzelni, hogyan zajlik egy ilyen (még sosem voltam író-olvasó találkozón), hogy miről fog beszélni, és mit lehet tőle kérdezni. Illetve, B. azt javasolta, kérdezzem azt, h megiszik-e velem utána egy sört:) Azt meg, hogy a szövegei hogyan keletkeztek, azt meg hülyeség megkérdezni, le a pozitivizmussal, úgyis csak a szöveg számít. Aztán tévedtem, mert igenis lehet érdekes, h egy adott szöveg milyen közegben keletkezett, és maga az alkotó mit tart róla (és most bevillan az elsőéves irodalomelméleti kurzus, és a "szándék téveszméje" néven emlegetett tétel), bár a szövegelemzés szempontjából nem relevánsabb, mint bármelyik más olvasó értelmezése.

Szóval Grecsó leült és mesélt, és nagyon okos dolgokat mondott, meg vicceseket is, elmesélte a Pletykaanyu körüli botrányt, hogy olyasmivel perelték be, hogy "én ebben a könyvben magamra ismertem, de én nem ilyen vagyok", aztán, hogy sokan azt sérelmezték, hogy "belekerültek" a könyvbe, néhányan pedig azt, hogy kimaradtak.
Aztán arról, hogy az Isten hozott kapcsán is köpködtek rá a fatornyos falujában, és hogy a német fordítás cirka 70 oldallal hosszabb lett (fordításelmélet óra: na ugye, hogy a műfordítás önálló szöveg). És amikor a forgatókönyvekről kérdezték, ugyanazt mondta a Megy a gőzösről, amit én írtam itt, hogy abból akár egy jó film is lehetett volna...
Az egyik legérdekesebb gondolata az volt, (és azt hiszem, a tizenévesek számára is releváns), hogy annak idején, kamaszkorában mennyire utálta az unásig ismételt családi történeteket. Minden alkalommal, amikor összejött a família, mindig ugyanazokat az anekdotákat mesélték el, mindig ugyanazzal a hangsúllyal, mindig ugyanakkor nevettek, és mindig ugyanakkor szólt közbe a nagynéni valamit. Aztán eltelt pár év, és most már ő is ugyanazt csinálja, ismételgeti a családi legendáriumban fennmaradt anekdotákat, és közben ráérzett, h ez fontos, a fennmaradás része, a szóbeli hagyományőrzés, a valamihez való kapcsolódás, hogy ez távoli rokona a kalevalai és egyéb népi eposzi hagyományoknak, tkp. mint egy rítus. és hogy ez jó. (Ezen én is átestem, ma már lelkes mesélő vagyok.)

Másfél órát beszélt, közben felolvasott egy versét (Vatta), meg azt tárcát, amit én is imádok, és itt a blogon is szerepelt már, jó volt így, hogy a szerző olvasta, látható élvezettel.

A beszélgetés végén szabad volt a vásár, lehetett kérdezni, meg dedikáltatni, szaladtam is a Pletykaanyuval, azért azzal, mert a Tánciskolát épp kölcsönadtam egy kolléganőnek. És akkor egészen olyan volt, mint amikor az ember szemtől szemben találkozik az évek óta bálványozott rocksztárral, elszorul a torka, dagad a keble, és 26 éves felnőtt nő létére egy értelmes szót sem bír kinyögni. Aztán mégis, a transz ködén át rémlik, hogy kérdezte, milyen névre, mondtam, az enyémre, aztán, a könyvre értve, imádnivaló öniróniával és szerénységgel:

-Remélem, nem lesz kidobott pénz.
-Már olvastam.
-És, tetszett?
-Nagyon. Azért vagyok itt.

Nyuszi meg közben fotózott, vuhuhuhú, a képen az író úr épp dedikálja a könyvemet! És mivel a poszterolós kamaszkorból már kinőttem, hát kiteszem ide, hogy büszkélkedjek:
 

Ez is anekdota lesz, családi délutánokon mesélős, képzeljétek, amikor a gimibe, ahová Nyuszi járt, egyszer meghívták Grecsó Krisztiánt, és dedikálta anyátoknak a könyvét... Igen, elolvashatod te is, de úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére...!

Annak a két nappal ezelőtti születésnapi bulinak még mindig érezhető a hatása. Legeslegjobb Bnő majdnemférje 30 éves lett kedden, és Bnő meglepetésbulit szervezett neki. Számomra is meglepetés volt - meglepően sok jägert ittam. Ennyit nem szoktam. Valszeg koncepciózusan itattak, 2 haversrác, de hogy ki volt, aki teleitta a pocimat jägerrel, azt nem tudom. Szóval 5 jägert összesen, ami sünviszonylatban elég sok, főleg, hogy az utolsó nagy volt, majdnem deci, de hát, kint álltunk a gangon, hideg volt, kértem a srácot, hozna egy nagykabátot, hát, nem sajnálta. Nem is fáztam utána.
Nem is értettem, másnap mitől vagyok kótyagos, lassan esett le, h előző napi jägeradag miatt, csak képek maradtak meg, hogy négyen marokkózunk a konyhában, és azzal szórakozunk, hogy a soron következő fenekét csapkodjuk, meg a kezét fújjuk, h direkt rontsa el, egészen, mint az óvodában, ott esernyő volt a jelem, nem szerettem, ennek biztos van valami pszichológiai jelentése, esetleg. Aztán tegnap dél körül felsejlett még egy kép, hogy felváltva öntenek sört a számba 2 különböző sörösdobozból (egy Kozel és egy Löwenbrau, beh, nem lett volna szabad keverni), szóval emiatt a kótyagosság, hogy mégse csak jägert, remélem, több kép nem sejlik fel, borítsa a múlt homálya azt is, hogy mennyi hülyeséget beszélhettem össze. Úgy emlékszem, jó buli volt, 30 nm-es lakásban 16-an, sok jó ember kis helyen, voltak, akik activity-ztek is (és nem lökdösték közben egymást). Amikor az ünnepelt hazaért, aki egyáltalán nem volt beavatva, mi rákezdtünk az Azért vannak a jó barátokra, aztán pezsgő és nyakbaugrás, nagyon meglepődött, és nagyon örült neki. Később hallottam, amint Legeslegjobb Bnő faggatja, hogy "De biztos?", a kérdés nyilván arra vonatkozott, h az ünnepelt biztosan örül-e a bulinak, de biztosan örült, ez látszott.

Azon gondolkoztam, én vajon örülnék-e egy meglepetésbulinak. Hogy hazaesem munka után leharcolva, és akkor egyszer csak ott lesz 20 ember a lakásban, és induljon a banzáj. Azt hiszem, igen. Ennyi titkos szervezés, és ennyi jó barát együtt legyőzné a fáradtságomat. Legfeljebb az zavarna, hogy nem saját kezűleg sütöttem a vendégeknek süteményt. De ezen azért túltenném magam.
 

Igazából január 27-én, de én csak ma olvastam, így nekem csak ma. Most ért el hozzám az eseményhorizont.

Utoljára akkor voltam ilyen vigasztalhatatlanul szomorú Updike-kal összefüggésben, amikor a Nyúl-regények negyedik kötetének végén Nyúl meghalt. A szívem összeszorult, hogy nem lesz többet Nyúl; aztán megírta 10 év múlva a Nyúlfark c. kisregényt, amelyben már csak emlékeznek Nyúlra, aki halott, de mégis az egész regényben jelen van.
Az eastwicki boszorkányok is nagyon jó, de én igazából a Nyúl-regényeit szerettem. Az elsőt még 19 évesen olvastam (illetlen módon, egy unalmas vendégségben, egy délután alatt, aztán másnap irány a könyvtár a folytatásokért), a Rabbit, Run címűt, zseniális magyar fordítással Nyúlcipő. Aztán megírta, rá tíz évre a Nyúlketrecet (Rabbit Redux), 10 év múlva a Rabbit is Rich-et (megint telitalálat: Nyúlháj), és végül, 10 évvel később a Rabbit at Rest-et (zseniális: Nyúlszív. Több szempontból is: Nyúl karaktere miatt, no meg szívbeteg volt). Végül, állítólag az olvasók kérésére, megírta a lezárást a lezárás után, hogy ne maradjunk Nyúl nélkül: a Nyúlfarkat, ami már csak kisregény (megint jó cím: rövidebb, mint a regények, és tényleg a vége), Nyúl emléke, személyiségének hatása mindvégig érezhető benne. Kicsit mondjuk fájt, hogy Janice,a felesége olyan könnyen és flegmán túl tudott léppni Nyúlon. Az olvasóknak nehezebben sikerül.)
Hogy mi a jó Updike-ban? Az, hogy egy mondattal karaktert teremt, egy mondattal pontosan érzékeltet egy hangulatot, egy szituációt. A 40 év alatt, amit felölel a regényfolyam, ott húzódik a háttérben Amerika története, de nincs hangsúlyosabban jelen, mint Nyúl élete és problémái. Ebben rejlik - szerintem - Updike másik zseniális képessége: egyszerre párhuzamosan futtatja a nagyvilág eseményeit, és egy (a?) kisember problémáit, és a kettő át- meg átszínezi, újraértelmezi, vagy ellenpontozza egymást. Satöbbi. És -ez már a személyes recepció - néhány mondatát annak idején felírtam a naplóm hátuljára, annyira nagyot szóltak (vagy csak ott és akkor nekem mondtak valami nagyot), ha tudnám, hová hánytam el a fiatalkori naplóimat, most ideírnám az idézeteket, jó lenne és személyes, de nem találom.

Nem is tudom megfogalmazni. Van ez a Nyúl-, azaz Harry Angstrom-életérzés. Van köztünk hasonlóság. Azt hiszem, nagyjából olyan férfi lennék. Bár lehet, hogy nőként is épp olyan vagyok.

Épp mostanság, az ezredforduló után 10 évvel lenne aktuális a következő Nyúl-könyv.
De nem lesz több.
 

Nahát, ezt képzeljétek el! Tegnap volt a névnapom (Tódor vagyok, nem Rómeó!), és a sünibaba hívott sok vendéget, azt mondta, ez lesz az én névnapi zsúrom. Meghívta az egész BEKÁJ-t, azaz a munkahelyi barátnőit, meg az egyikük vőlegénye is jött, Tódornapot ünnepelni. És a sünibaba sütött-főzött, háromféle sütit, meg paprikás csirkét, amiből én is kaptam, nyamm, először bizalmatlan voltam, szaglásztam-szimatoltam, hogy mi ez a tányéromban, aztán belekóstoltam, és mmmm... ez jó volt.
Aztán biztosan nagyon egészséges sün leszek, mert elég sokat koccintottak az egészségemre. Attól félek, ők nem lesznek másnap egészségesek ennyi koccintás után. Azt hallottam, hogy sokat nevettek, és majdnem éjfélig itt voltak, emiatt egy kicsit később kaptam vacsorát, még szerencse, hogy napközben kaptam enni, huh.
Egyébként nem értem pontosan, miről is szól ez a névnap. Úgy láttam, örülnek nekem, és szeretnek, mint minden nap, de fényes nappal felébresztenek, minden egyes alkalommal, amikor új vendég érkezik, és épphogy elvackoltam magam az előző érkező vendég miatti ébresztés után. És hatan állják körül a dobozomat, és le is fényképeznek, és megnézik, ahogy eszem (kicsit féltem tőle, hogy kicsennek egy husit a tányéromból, ahogy én szoktam a Boldizsáréból, úgyhogy gyorsan megettem mindent), és a legelvetemültebb, aki pont a sünibaba volt, még a fülemet is megpróbálta meghúzni, no, erre azért bemorcoltam kicsit, minden bizalmaskodásnak van határa, mégse őriztünk együtt libákat! (A vadsünik elég ritkán libapásztorkodnak. Bár, Tóbiás nagyapám mesélt egy komájáról, aki libapásztorkodással akarta megkeresni a mindennapi betevőt, aztán hamar letett róla, mert nem találta meg a hangot a libákkal, és inkább beállt a nagyapám pálinkafőzdéjébe inasnak.)
Egyszóval, jó volt a névnap, azt leszámítva, hogy kicsit keveset aludtam. De mutassatok nekem még egy vadsünt, akinek ekkora mulatságot rendeznek a névnapja tiszteletére!

(Tódor)

Persze, persze, nyilván nem fogok panaszkodni, hiszen miért is tenném, meg amúgy is, csak pozitívan.
Egyébként is, nekem jó. De még mennyire! Hiszen van már kenyerem, borom is van...

Meg olvastam egy cikket a szegény kínai munkásokról, akik az olcsó kínai farmert csinálják, amit én megveszek olcsóért, embertelen munkakörülmények, napi 14-16 óra meló, nevetségesen alacsony bér, a koszt nagyjából napi egy tál rizs. Rögtön el is szégyelltem magam. Borzasztó lehet nekik. A fűtött lakásban élő, hozzájuk képest jól fizetett és túltáplált, 8-9 (na jó, néha 12) órát dolgozó sünibabának meg pofája lapos.

De azért, egy kicsit, hadd...! Hogy néha vonyítani tudnék, annyira gyötör, hogy miért mindig én? Miért kell magam mindig leégetni, kellemetlen helyzetbe hozni, esetlenkedni, bénázni és szerencsétlenkedni? Hogy nap nem múlik el úgy, hogy ne égessem be magam, akár egy kínos elszólással, akár, hogy valakire ráborítok valamit, hogy néha már az az érzésem van, összesúgnak a hátam mögött, hogy te jó ég, ez tényleg ilyen hülye?!

Annyira szeretnék magabiztos, határozott és vonzó nő lenni! Mondjuk, ebből a nő sikerült.
 

Megfogadtam már, h nem teszem közzé, milyen keresőkifejezésekkel érkeznek ide időnként. Gondolom, úgy fut le a program, hogy beüt, kattint, konstatál, h nem ez az, amit keresett, aztán tovább.
Meg különben is, a brutális picsa tágítása és ennek variánsai láttám már fel sem húzom a szemöldököm. Mindennapos, hozzászoktam, feldolgoztam, h van olyan, aki ilyet keres.

Mégis, ma kiemelten nagy szeretettel üdvözlöm azokat, akik az elmúlt pár napban a fodros picsák, valamint a véresre baszott punci kifejezésekre szörcsölve juttottak ide - többször is.

Nos, nem. Ez nem az a hely, továbbra sem.
El is ment a kedvem mára.
 

Mjudti tegnap este új szociológiai kategóriát alkotott: paraszt gyökerekkel rendelkező gyökér paraszt.
 

Legjobb fiúbarátot keresek.

Azt hiszem, az embernek a haverok és barátnők mellett szüksége van egy legjobb barátnőre, és egy legjobb fiúbarátra. Ez utóbbiból épp hiányt szenvedek, mivel az illető, aki eddig ezt a posztot betöltötte, épp becsajozott, és olyankor hosszú hónapokig felém sem néz, sms-t, e-mailt nem ír, beszélgetni nem ér rá, huszonnégy órás nonstop turbékolásban van, brrr. Mivel nem ez az első eset, hogy így lepattint, ha benőzik, megelégeltem, a rézfaszú vigye el az ilyen barátot.

Úgyhogy lázas keresésben vagyok. Igazából 3 feltételnek kellene eleget tennie:
1. Jöjjön el velem gyakran sörözni.
2. Értse meg a komplexusaimat.
3. Legyen kölcsönös szimpátia - természetesen, hiszen ez kell a barátsághoz, ennek ellenére csak semmi szex - természetesen.*

(*ez nem csak azért kitétel, mivel van pasim, akihez hűséges, ugye. Ez nyilvánvaló. Ha nem lenne, akkor sem szexelnék a legjobb fiúbarátommal, mert attól tartok, azzal  elbasznánk a barátságot.)

És egyelőre találtam senkit, aki ebbe beleférne, pedig nincsenek nagy igényeim. A első még csak-csak, sörözni ált. mindenki szívesen eljön, de aztán, hogy értse meg a komplexuasimat, háát... A múlt héten egy srác ajánlkozott, de az volt a gond, h az ő fejében valami miatt (nem is értem) olyan kép él rólam, hogy én valamiféle vagány, belevaló, pasifaló nő lennék, és ehhez nagyon ragaszkodik, aztán, ha ezzel ellentétes információt kap, például, iszonyúan zavarba jövök valami miatt, vagy ráöntöm a csokilikőrt véletlenül, mert bénázom és esetlen vagyok (de nem kár érte, mert úgyis utálom a csokilikőrt, broáf), akkor nem érti, és tud vele mit kezdeni. Sőt, odáig megy, hogy megkérdezi, most miért játszod el, hogy zavarban vagy? Na ezért nem leszünk mi jó barátok. Merthogy én nem eljátszom, öcsisajt. Én tényleg. (Szerdán átestem a szomszédos iroda küszöbén. Kétszer. De úgy, hogy a küszöb valahogy feljött, és én, ahogy beléptem, nagyjából a szoba közepéig rúgtam. Abban a szobában épp három pasi volt. Így három pasi röhögött rajtam. Főleg, mikor fülig vörösödve zavaromban lehajoltam, hogy én ezt most megszerelem. Biztos csak eljátszottam.)
A másik, ahol dől, ha valaki ajánlkozik, és akkor pattan le, amikor közlöm, hogy semmi dugás. Hát kösz. Azért ne barátkozzon senki, hogy ezt a dugás előszobájának/ugródeszkájának tekintse, mert se szoba, se deszka. A kölcsönös szimpátia viszont kell, hiszen anélkül az azonos neműek közti barátság sem működhet. A fiú-lány barátság amúgy is pengeél, óvatosan kell vele bánni, és intelligensen, mindig mindent megbeszélni inkább, jó viszont, hogyha jól csinálják, és nem kúrják el, akár egy egész életen át működhet, ellentétben a párkapcsolatok többségével. Nagy kincs egy legjobb fiúbarát!
Külön nehezíti a dolgot, hogy a félénkségem miatt a barátkozás és a kommunikáció némi nehézséget okoz nekem, és az is nehezítés, hogy a legtöbb pasi, akivel kapcsolatba kerülök, inkább dugna, mint barátkozna (fene a pofájukat:-P), ami nagyon megtisztelő, de ha lehet, én mégis inkább barátkoznék, mert hát.

Van nekem voltszlovákos csoporttárs, akit imádok, és bár nagyon különbözünk (ő vízöntő, el lehet képzelni, hogy aránylik ez egy bikához), mégis jól megértjük egymást, jókat dumálunk, és mókás, h ennyire különbözik tőlem, de sajna csak 3-4 havonta találkozunk, ezért ő nem lehet a legjobb fiúbarátom, mivel ahhoz túl ritkán találkozunk.

Pedig nagyon kell nekem egy legjobb fiúbarát. Szeretek férfiakkal beszélgetni, szeretem, hogy ők sokszor annyira máshogy látják a világot, mint a nők, és az jó, ha a dolgaimat meg tudom beszélni olyasvalakivel, aki esetleg gyökeresen máshogy gondolkodik (és biztos fordítva is). Különben is, az élet szerintem elég egyszerű, csak mi nők tesszük bonyolulttá, ezért kell egy jóbarát, aki a maga férfias, egyszerű, letisztult világlátásával helyre rak. Egy sör mellett, persze.

Nem tudja valaki, hol lehet manapság szert tenni legjobb fiúbarátra?