Azért remélem, nem az történt, hogy miután megírtam a múltkori, kissé talán dehonesztáló  posztot az informatikusokról, az összes informatikus összefogott, egyesítették erőiket, és addig vuduzták a gépemet, amíg ma délután tönkre nem ment  - az Oroszlán szerint az alaplap.
Nabasszameg.

Még jó, hogy most épp nem fogyókúrázom, mert különben rettenetesen furdalna lelkiismeretileg, hogy egész nap alig eszem, aztán este háromnegyed tízkor, ráérős időmben csak befalok egy kolbászos zsömlét, paradicsommal, persze, mer adjunk az egészségnek is, meg mer úgy a jó.
Az a napi 5-6 kávé nem is annyira gáz, ha tejjel higítjuk, a magnézium pedig sokat segít, idegi alapon.
Már megint előbb járt a szám, mint az eszem, és néha annyira eluralkodik rajtam az inkompetencia-érzés, hogy úgy érzem, a levegőt is rosszul veszem. Bezzeg mások.
A whitewash fence nem fehér vaskerítés, a date tree pedig nem randifa.
Ideje van az alvásnak.
 

A biliárd szabályai minden kocsmában/társaságban mások és mások - mikor jöhetsz kétszer, fel szabad-e ülni az asztalra, stb., megegyezés szerint - de van néhány általános jellemző, ami majdnem mindig ugyanúgy zajlik.
Az egész úgy kezdődik, hogy az ember lánya betölti a 16-17-et, és először megy le egy sörözőbe egyedül, mármint, a barátnőivel. Rendelnek egy kapucsínót (bevállalósabbak egy Bacardi-kólát), és leülnek egy asztalhoz. Ha olyan helyre mennek, akkor hamarosan felfedezik, hogy van biliárd, és úgy döntenek, játszanak egyet, mi baj lehetne. Persze először csak kora délután, suli után, amikor még nincsenek sokan a helyen, ne lássák a kezdők szárnypróbálgatását. Innentől aztán a bakfisok előtt a szociális interakció lehetőségeinek egész tárháza nyílik meg. Mert nehéz valakit leszólítani, ha egy pohár körömlakk mellett vihog, de az egészen más, ha a kezében egy dákóval a kezében illegeti magát biliárdasztal mellett, és vihog.
(Kitérő: Nincs is gond, ha két kamaszfiúnak támad kedve ismerkedni, és két barátnő van lent - párba állnak, fiúk a lányok ellen, a téma meg adott. Neccesebb, ha három barátnő megy le, meg két fiú, öten nem lehet játszani, ki marad ki, jó nagy összeveszés a vége. Akkor is, ha a három lányhoz egy fiú csapódik, mert mindhárom azt hiszi, ő tetszik a fiúnak, az este végére hajba is kapnak. A fiú esélyei ezzel egyenes arányban nőnek; ha ügyes, záros határidőn belül mindhármat megdugja, majd nem megy többet abba a sörözőbe.)
A téma ilyenkor adott, mondhatni, az asztalon hever, a biliárdasztalon. Ilyen korban még nehéz elvonatkoztatni a biliárd némileg szexuális jellegétől. Ilyenkor - flört gyanánt - repkednek a minden kocsmában ezerszeresen elismételt, erotikusnak szánt kétértelmű poénok. Ki ne tudná folytatni: hm, jól áll a kezedben a dákó; nézd, az a golyó lyukra áll; tedd el a golyót; mindjárt belemegy a lyukba; csak egy jól irányzott lökés kell, hogy elmenjen a teli stb, stb. Huszonévesen aztán - ideális esetben - sikerül leküzdeni ezeket az olcsó szituatív poénokat, de egyvalami akkor is megmarad: az oktatás.
Nem tudom, miért, de férfiak egyszerűen nem bírják ki, hogy ilyenkor ne oktassák ki a nőket. Valahol olvastam, jobb a térlátásuk - ezt valószínűleg tudják is magukról, és nem is tudják magukban tartani. Általános jelenség minden kocsmában a biliárdozás közben a nőnek magyarázó férfi: így tarts a dákót, ilyen szögben lődd meg, ne túl nagy erővel, menjen inkább mandínerből, ne oda lődd, arra menj, a másik jobb helyen van, stb. 
Ha a férfi elég rafinált, és szimpatizál is a partnerével, akkor újabb remek lehetőségek kinálkoznak: ki ne látott volna már a biliárdasztal mellett kissé meghajlott felsőtestű nőt, szorosan mögötte a férfival, aki finoman követi a testével a nő testének ívét, miközben hátulról fogja a könyökét, és próbálja becélozni a teli lilát a sarokban. Nyilván, ilyenkor csak a helyés lövéserőt és -szöget mutatja meg, de hogy-hogy nem, a nő valahogy nem tanul, meg kell mutatni újra és újra.Ha pasi nem teker ennyire, akkor csak szóban magyaráz, de nem telik el úgy meccs, hogy nőnemű partnerét valamilyen módon ne okítsa.
Ez a jó szokásuk még a házasságkötés után sem múlik el. Rég nem mozgatja őket, hogy asszony egy dákóval a kezében készül belökni a lyukba a golyót, az azonban módfelett, ha úgy látják, asszony rossz szögben akarja meglőni a csíkos sárgát. Akkor is, ha egymás ellenfelei, és a férfinak esetleg érdeke lenne, hogy a nő rosszul lőjön. Egyszerűen nem bírják ki.
Ha valaki ellenkező jelenséget tapasztalt, vagy akár csak hallott róla, azonnal kommentezzen. És adjon hálát a jósorsának.
 

Amilyen sokat dolgozom mostanában, és amilyen keveset alszom, nem is baj, hogy ötven éveseknek való szemránckrémet vettem múltkor a patikában. Jól jön. Először a gyógyszerésznéni nem akart adni, mert azt mondta, én még ahhoz fiatal vagyok, de aztán benyögtem, hogy akkor inkább az anyukámnak lesz. Erre odaadta.
Ha pedig valaki a körúton egy pandát lát szembejönni, akkor az én vagyok. Szép, szabályos fekete karikákkal a szemem alatt.
 

No, túl vagyunk a céges hétvégén az Oroszlánkollégákkal - informatikusok között. Meglepően jól sikerült, a vártnál sokkal jobban. Tanulságos mindenesetre, hogyha eléggé nyitottak vagyunk, és kellően odafigyelünk, a következő ritka, ám érdekes esetekkel is találkozhatunk:

- jóképű informatikus
- szexuálisan túlfűtött informatikus
- kirándulni szerető informatikus
- másfél év körüli kislányával egyedül érkező, és a feladatot jól ellátó informatikus (respekt!)
- vicces sztorikat mesélni tudó informatikus (!!!)

Szombaton hajnali negyed kettőig darts-oztam, söröztem és dumáltam - az Oroszlánon kívül - két informatikussal, és akkor is csak azért mentünk aludni, mert már nagyon álmosak voltunk.
Szóval, ilyen is van.
 

A hétvégén az Oroszlán kollégáival megyünk hétvégére, csupa informatikus, meg cugehör. Már előre mantrázom, hogy informatikusokkal lenni jó, informatikusokkal lenni szórakoztató, dehogyis fogok unatkozni, és nem is kell olyan sört meginnom, hogy jól érezzem magam. És amúgy is necces egy folyton spicces menyasszony. Mondjuk, van a társaságban egy informatikusfeleség, aki mindenkit túlharsog, és mindenhez jobban ért (informatikus férfiakat is lepipáló módon, tényleg, mindenhez jobban), nekem elég lesz mosolyogni, és udvariasan válaszolni a kérdésekre, ha valaki véletlenül feltesz egyet.
Azt vágjátok, hogy aki nem admin, az teljesen hülye, hülyejúzer, érted, még egy controllaltdel-t sem, és képes azon rinyálni, bazmeg, hogy nem tetszik a háttérkép, meg más színű tálcát akar. És telepakolja idióta fájlokkal a homekönyvtárát, és arra sem képes, hogy egy rohadt bejegyzést módosítson a registryben, pedig három kattintás az egész. Múltkor is felhív valamelyik, hogy elszállt a vörddoksija, keressem meg, hát menteni kell, bazmeg, meg átdugni a vasat a szünetmentesre. Ááá, júzerek. És Bill Gates, hát, az tiszta hülye, az nem ért semmihez, a vindóz egy fos, mi meg szopunk vele.
Na, ezek lesznek.

Valaki egyszer régen bekommentezte ide, hogy "úgy látszik, hígul a szakma, néhány informatikusnak már barátnője van". Sőt, felesége és gyereke is, sokattűrt asszonyok, akik informatikus párjuk mellett már felszedtek egy s mást, például meg tudják mondani a gépük IP-címét, és a munkahelyi történeteket meghallgatva otthon már nem is mernének hülyeségeket kérdezni hülyejúzerekkel bajlódó párjuktól.
Mi, informatikusbarátnők/feleségek pontosan tudjuk, hogy a lelkük legmélyén a párunk minket is hülyejúzernek tart, de ezt némileg ellensúlyozza, hogy egy tepsi csokis-szilvás-fahéjas sütiért vagy egy jó szopásért cserébe a mi otthoni gépünket teljesen rendben tartja, bármi probléma adódik, csak kiáltunk, hogy drágám, segíts, te olyan okos vagy, én hozzá se mertem nyúlni, nehogy még jobban elrontsam.
Így megy ez.
 

Ááá, az életem a munka - Oroszlánélelmezés - torna - Farmvillejátszás tevékenységi körére redukálódott. És ha mégis marad egy kis időm, akkor bosszankodom ezen.

Azért mindenképp az elismerés jele, ha a céges rendezvényen a kollégák két sört is fizetnek. Vagy épp a szánalomé.

És tényleg!

Megyek haza este 10-kor melóból, pejslim kilóg, álmos vagyok, megviselt, és érzem, hogy mosolyogni sincs értelme, úgysem lenne természtes az a mosoly. Aztán jósorsom a buszon egy látásból ismert kolléga mellé sodor (esetleg vki felajánlja, hogy hazavisz, én meg elfogadom, szimplán kollegiális alapon, persze, nincs szopás a pirosnál). És akkor szociofóbiám teljes mivoltában virágozni kezd. Beszélgetni kéne, csevegni könnyedén, szórakoztatóan, de erre kipihent állapotomban is alig-alig vagyok alkalmas, másnak olyan lazán megy, nekem nyűg és küszködés. De hát, beszélgetni kell, a kínos csend milyen kínos már.
Egyszer egy kolléga végigpanaszkodta a hazautat (éjjel 20 perc kocsival), pedig csak megkérdeztem, sokat dolgozott-e, fáradtnak tűnik. Mjudti mondta, a panaszkodás mindig bejön, azt mindenki szereti, elég csak megadni a kezdő lökést. Tegnap este a szokásosnál is leharcoltabb voltam, eléggé befordulva. Kevés szociális szkillem is romokban. És még rosszabbul érintett, hogy lám, nem megy a small talk, nem jut eszembe semmi, a kolléga sem volt közlékeny, hallgattunk vagy 5 percig. Aztán bevillant Mjudti jótanácsa, és bepróbálkoztam: fáradtnak tűnsz, sokat dolgoztál mostanában? És láss csodát, kiszabadult a dzsinn a palackból. Attól kezdve egyetlen szót sem kellett szólnom, csak megértően hümmögetni, bólogatni, néha szavakkal is kifejezni az együttérzésemet: Hát, az tényleg gáz; igen, múltkor is mondta egy kolléga, milyen sok melótok van, fizetés meg persze alig; persze, aztán így legyen családod stb.És csak mondta és mondta. Egyszer egy piros lámpánál elhallgatott, már épp elkezdtem törni a fejem, milyen másik témát dobjak be, de kisvártatva újrakezdte. Kitartott hazáig, csak egy gyors hálálkodásra volt idő, meg hogy jó pihenést, kevés munkát, és már csörtettem is felfelé a lépcsőházban.
Uhh.
És milyen kellemes, kínos csendek nélküli hazaút volt.

A párkapcsolat (Mjudti már ezt a szót sem szereti) háza táján is vannak szépségek:

- párom. Nem tudom megindokolni, miért nem tetszik. Bár én is használni kényszerülök néha, bizonyos helyeken (pl. legutóbb a táborban a hitoktatónak) nem mondhatom, hogy a pasim. Meg gondolom, 40 felett, ha vki nincs megházasodva a párjával, akkor sem mondja, hogy a pasim, pláne hogy a barátom. A barátom is elég béna amúgy, egyrészt tinis, másrészt, hogy nevezze az ember az olyan fiú ismerőseit, akik nem haverok, mert annál mélyebb kapcsolat van, azt mondani meg, hogy a barátom, mindenféle félreértésre ad okot. Ja, az élettársról már nem is beszélve, a családjogi törvényt és hétfő esténként a Kékfényt leszámítva mindenhol hangulatidegen. (J.Z. több késszúrással megölte élettársát...)

- vőlegényem/menyasszonyom. Nyilván több van benne, mint az egyszerű csajom/pasim, barátnőm/barátom kifejezésben, engem mégis zavar. Sose mutattam be egyik vőlegényemet sem a vőlegényemként. A férjem/feleségem kifejezéssel nincsen bajom. Hoppá, lehet, hogy mégiscsak házasságpárti vagyok; így legalább normálisan meg lehet nevezni a cugehört. Egyébként a gyűrűs menyasszony kifejezéstől is falnak megyek. El nem tudom képzelni, milyen más menyasszony van még. Akinek csak szóban megígérték? Vagy akit valami mással jegyeztek el? És mivel? Ajtókilinccsel például?

- trendi. Mindentől elmegy a kedvem, amire ezt rásütik. Eléggé zavar is, hogy Farmville-t játszani a Facebookon trendi, írta a Joy. Ne mán.

- letisztult. Valakinek/valaminek a stílusa szokott ilyen lenni. Nem értem, mit takar. Talán azt, hogy nincs rajta semmi felesleges, minden egyszerű, minden a helyén van? Akkor viszont az összes többi stílus nem jó. Ha valaki tudja, mit jelent, segítsen szegény sünnek.

- outfit. Mai outfited legyen visszafogott.../ Ez pont megfelelő outfit ehhez az alkalomhoz. Nem értem, a külső, a megjelenés, a ruházat miért nem jó kifejezés.

Na, megyek a Facebook-re aratni, meg megnézem a nyulaimat.

Jaj, annyit hallom őket mostanában, brr. Legtöbbször magas hangon nyafogva, "csajos" társaságban.

- pocaklakó. Nincs hozzáfűznivalóm. Soha, semmilyen kontextusban, senki szájából nem megengerdett. Brrr.

- babaprojekt. Hidegrázást kapok tőle. Tipikusan menőhelyen kapucsínót/melanzsot kavargató, műkörmös, belőtt sérós, önmegvalósító nők szövege. "És hogy álltok a babaprojekttel?" vagy: "Képzeljétek, csajszik, Márióval belekezdtünk a babaprojektbe!" Annyira idegesít, hogy ilyenkor mindig késztetést érzek, hogy visszakérdezzek: szóval ez azt jelenti, drágám, hogy akkor minden harmadik este jól teleélvezi a pinádat?! pedig hát ilyet nem szabad mondani. És blogra írni sem. (Elnézést.) Ehelyett bármi jobb; még a gyereket tervezünk is, pedig hát, azt nem tervezni kell. Gyereket gyártunk. Kicsit gáz. Már nem védekezünk. Miért, eddig védekeztél, mikor Márió este közeledett? Ááá, igazából nekem sincs ötletem.Ti hogy mondjátok?

- önmegvalósítás, ha már. No, ezt meg hogy kell? "Valósítsd meg önmagad!". Először tán tisztázzuk, ez pontosan mit jelent. Például: "Énekelek egy death metál zenekarban, óvodásoknak, és ezzel végre úgy érzem, megvalósítom önmagam!", ez miért több, mint az, hogy szimplán "Énekelek egy death metál zenekarban, óvodásoknak, és nagyon élvezem."? Akik már önmegvalósítottak, segítsenek.

- végre önmagam lehetek. Miért, eddig ki voltál, cicamica? Csak olyan kontextusban tudom elképzelni ezt a mondatot, amikor az alapvetően ribanc hajlamú nő a jelmezbál végén leveti az apácaruhát, és lepippantja Jóskát a budiban. Vagy fordítva. Semmi értelme. Az ember mindig önmaga. Ki más lenne, könyörgöm?

(Mjudti után szabadon)

Ha az élet azért állít mindenféle nehéz és problematikus szituáció elé, hogy azokból megtanuljak valamit, akkor én inkább hülye szeretnék maradni.

Elég, ha valaki azt mondja, van egy jó kis játék a Facebookon, a Farmville. Vetni kell, aratni, fát ültetni és szüretelni, meg állatokat tartani. És a facebookos ismerősöket meg lehet hívni szomszédnak. Akkor minden nap meg lehet látogatni az ő farmjukat is, meg lehet nekik ajándékot küldeni (és ő is küldenek nekünk). Én szeretem az ilyen építgetős játékokat, főleg azt, hogy nem kell félni, hogy jön az ellen, és éjjel suttyomban learatja a termést, vagy tűzvész miatt lesz kár. Békés földművelés, garantált fejlődés, semmi háború. (A Strongholdot is akkor hagytam abba, mikor az Oroszlánnal multiplayerben toltuk, és ő odaküldött pár katonát pattogni a szépen felépített városkám alá. Tudom, hogy az alapvetően harcos játék, de akkor is.)
A Farmville-nek tündéri a grafikája. Íme, a jelenlegi állataim, no meg a karakterem a játékban (a karakternek a valósággal való bármilyen egyezése a véletlen műve csupán).

És akkor naponta be kell persze jelentkezni, mert a megérett terményt le kell aratni, különben megrohad, és nem lesz belőle pénz. Vagy lehet 2-3 naponta is, ha az ember olyan terményt vetett, amely 2-3 nap alatt érik be. És akkor az ember már megnézi az üzenőfalat is. És esetleg hozzászól, vagy kitölt egy bugyuta tesztet, például nekem kijött, hogy előző életemben kutya voltam. A kínai horoszkóp szerint most is az vagyok, úgyhogy gyakorlatilag csak a külsőm változott.
Az iwiw persze más, oda belogolok havonta kétszer, ha kaptam értesítést bejelölésről vagy üzenetről, esetleg meg akarok nézni valamit. Így az üzenőfalon zajló eseményeket nem követem figyelemmel, nyilván. A facebookon viszont a rendszer automatikusan kiposztolja, ha nagyobb esemény történik, akár az adatlapomon, akár a Farmville-ban. És akkor arra reagálnak a farmszomszédok, meg én is megnézem már, mit írnak a többiek. És akkor rájövök, hogy ez tök jó. Hogy jobb, mint msn-en csetelni a Nyuszival, mert itt közben küldök neki egy barackfát, ő meg küld nekem egy kacsát. És megcsodáljuk egymás nyulait.
Sün sajnos nincs a játékban. Ezen esetleg lehetne csiszolni még. Amúgy bájos.

Sün a mókuskerékben.
Ami a Boldinak móka, az nekem a napi rutin.

Nyalogatom a sebeim és önsajnálok.
Eh, de nagyon rossz nekem.
A legrosszabb pepdig, hogy már megint becsicskultam, és nem álltam ki magamért. Kapjam be.

Update:
Boldizsár reggel óta a mókuskerékben alszik. Ez valami szimpátiás dolog lehet nála, érzi, hogy a gazdája is ilyen helyzetben van. (Gazdi nem alszik, tapos.) Van ebben valami keserédes allegória. Ki kéne posztolni az iwiwre az "ezt csinálom, mikor dolgozom" rovatba.
 

Amikor egész hétvégén, mindkét nap dolgozom, akkor nincs sok kedvem vicceseket írni a blogomba.
A káromkodási repertoáromat meg mégse prezentálnám, pedig hosszú és cifra poszt kerekedne belőle.

Regeltem a facebookon, no elsősorban nem a közösségi élmény, hanem az ott fellelhető játékok miatt. Az egész nap üzenőfalra írogatás nem az én műfajom. Mondjuk, elég rosszul is venné ki magát kétpercenként, hogy ajóbüdöskurvaéletbe szopjonlebőnyállal aköcsögparasztanyját aki kitalálta ezt. 

Tüntetésképpen melegítőben megyek. Mégis, legyen valami különbség a szimpla hétköznapokhoz képest.

Olvastam valami divatmagazinban, az őszi-téli trendtippeknél, a cipőknél, le volt fotózva egy nő vastag sötét pamutharisnyában és nyitott orrú magassarkú szandálban, és alá volt írva, hogy "miért is ne hordhatnánk szandált télen is?!", ez verte ki a biztosítékot.
Merthogy szandált nem azért nem hordunk télen, bazmeg divatszerkesztő/stylist, mert eddig sose jutott még eszünkbe, hanem mert hideg van. És lefagyna a lábunk, és befolyna a hólé, és boka fölött tíz centivel állna meg a trendi harisnyán a kirakódott só, a lábujjaink meg lilára lennének fagyva, és megfáznánk és taknyosak lennénk, az meg nem is olyan trendi, bár addig a részig még nem jutottam el, ti. hogy trendi lesz-e taknyosnak lenni az idén télen, vagy nem.
 

Áááá, nyitok egyszer egy blogot, olyan címmel, hogy istenovjonaharmincasszinglinoktol.blog.hu, és minden nap kiposztolnám, hogy Isten óvjon a harmincas szingli nőktől, mást semmit, csak ezt, minden nap.

A kommentezőket meg kizárnám a picsába.

Ááá, sms-t írni sincs erőm, nemhogy posztot. Pedig kell az erő, mert holnap nagy lépésre szánom el magam B-vel: elmegyünk az intimtornára.
Én persze egy kicsit szkeptikus vagyok - mint bármivel szemben, ami most trendi vagy nincs benne alkohol - de annyi jót hallottam róla, hátha. Bár, azt olvastam, inkább idősebb korban tanácsos, meg a terhesség környékén, de sosem lehet elég korán kezdeni. Nahát, hajrá, sünibaba!

Persze nem tudom, hogy kell elképzelni ezt az egészet. Most írt például B. sms-t, hogy szerintem miben kell menni. Hát, gondolom melegítőben/kényelmes nadrágban. Csak semmi pucérkodás, remélem. És bízom benne, itt nem kell méret szerint tornasorba állni az óra elején.
Hogy a gyakorlatokat hogy fogják elmagyarázni, azt végképp nem tudom. Régen aerobicon úgy ment, hol elöl állt az oktató néni, mi mögötte, és utánoztuk, amit csinál, a falakon tükrök, hogy lássuk őt is, magunkat is. De itt... remélem, csak szóbeli instrukciók lesznek, és senki sem fog hozzám érni, egy ujjal sem. Sehol. Vagy inkább klasszikus tornaóra: bemelegítés, fejlesztő gyakorlatok, levezetésként pedig kidobós? És mindezt a végtagok használata nélkül? És mi lesz, ha segget csinálnak a számból? Vagy valami mást? És mi lesz, ha izomlázam lesz? És napokig nem fogom tudni használni? Egy alkalom három óráig tart. Ennyit szexből sem bírok. Aztán csak semmi növihormon vagy szteroid! Legfeljebb a fehérjebevitel kismértékű növelése ajánlott.
Ja, és a végeredmény! Kigyúrt lesz? Kockás? Én meg majd gizdán befeszítek, hogy ezt nézzétek, pöcsök?!
Ja, és csak semmi maszlag, hogy most akkor megéljük a nőiességet, és érezzük, ahogy a női energiák áramlanak... mert akkor átnyergelek inkább a karateórákra. Szájkaratéra, úgy értem.

 

A sünik jól vannak, Boldizsár továbbra is csudaszép és barátságtalan, Tódor pedig gombszemű és legtöbbször barátságos. Jobb perceiben megengedi, hogy a pociját simogassam, meg a homlokát, ott, ahol már nem tüske van, hanem szőr, pont az orra fölött. Tódor kedvenc parfümje a Moschino Glamourja, ha az van a csuklómon vagy a ruhámon érzi, ami belóg a dobozba, majd' megvész, hogy megfogja. Ha sikerül neki, akkor beleharap, és húzza, húzza, el nem engedné, úgy kell kirángatni a szájából. (Éppen ezért vigyázok, nehogy elkapja a kezemet. Az azért csúnya lenne.) A testápolót is imádja, annak az illatától is tűzbe jön; ez újfent felveti a kérdést, vajon mégiscsak nem lány-e, avagy a fiúsünik kissé metroszexuálisak*.
Mjudti felfedezte, hogy a Fressnapfban lehet kapni száraz és nedves süneledelt. Aztán a minap Attila kollégája hozott ajándékba egy doboz nedveset. Rá van írva, hogy "sünök részére". Úgy hirdetik, hogy "Konzerv-eleség sünöknek. Egzotikus sünök etetésére, de a kerti látogatók odaszoktatására is alkalmas". Tegnap be is falták. Nem tudom, éreztek-e valamilyen különbséget a whiskashoz képest; épp olyan hamar fogyott el, mint az szokott, és a tányér is épp olyan fényesre lett nyalva utána. Szag alapján egészen olyan volt, mint a macskakaja, az összetételében sem volt különbség: hús, hal, szója. Vagyis nem bogár- és gilisztapép, ami kimondottan süneledel lenne. Az árban viszont érezhető különbség van: pont annyiba kerül, mint 4 zacskó whiskas. Persze, hogy a legjobbat akarom a sünjeimnek, de felmerült bennem a gyanú, nem pusztán kereskedelmi fogás-e, vedd meg ugyanazt négyszerannyiért, mert a sünöd megérdemli.

Azért csak elmegyünk a Fressnapfba valamikor. Olyan cuki az a süni a doboz elején. És néhanapján kaphatnak ilyet is, hátha ez mégiscsak jobb.

Vettünk tegnap labdákat is. Színesek (ez hidegen hagyja őket), lyukasak és csörög bennük valami. Tódor megpróbálta megrágni, mikor ez nem sikerült, otthagyta; Boldizsár vadászott rá és küdött vele negyed órán át, aztán megunta. Lehet, hogy sípoló seggű gumiállattal is meg lehetne próbálkozni egyszer.

*≠ aki szexel a metrón vagy a metróra gerjed

Egy pasi osztotta ma a nőjét igen hangosan az utcán, hogy ne keverje a szart, meg tudomisén, ne kacsingasson félre se, mert akkor aztán jaj lesz neki:

- Megbaszlak anyukád hátán! - mondta neki, szó szerint így, hogy anyukád. Hát, mégis csak egy nővel beszélt, valamelyest finomított azért.

Beindította a fantáziámat. Experteknek/kínosan udvariasaknak: Megbaszlak édesanyád hátán. Vagy: Megbaszom önt az édesanyja hátán. Mégsem őriztek együtt libákat, elvégre.

Ez aztán odabaszott.

Láttam tegnap a Stalkert. Valamikor gimnazista koromban majdnem láttam, mikor egy évig mindenféle jó filmeket (Sörgyári capriccio, Witman-fiúk stb) vetítettek diákoknak a Tabánban olcsóért, de pont a Stalkerra nem tudtam elmenni, más dolgom volt. Jobb is. 18+-os film, nem a vizuális tartalom, hanem a mondanivaló miatt. Kell hozzá egyfajta érettség, némi -már leülepedett- tudás, élettapasztalat.

Egy ilyen kis süni nem tud egy ilyen nagy filmről elemzést írni. Nem is fog. Csak pár gondolatot. Egészen beszippantott, magával ragadott a hangulata. Tegnap este úgy álltam fel, hú, én ennek csak a felét értem. Ma egész nap ezen gondolkodtam, és egyre inkább kezd öszeállni a kép. Persze nem értettem meg teljesen, nem is lehet; a jó szöveg/jó film plurális, nincs egy végső jelentése. Nem is tetszik, hogy az olvasott elemzések mindig ugyanazt a megoldást erőltetik, ti. hogy Stalker a "pap", a lelki vezető vö. a starec a Karamazovban, aki bevezeti az embereket a hitbe, saját lelkül belső világába. Óóóó, ennél sokkal de sokkal több van ebben! Jól fel is idegesített, amikor már a harmadik helyen olvastam ezt. Ennél összetettebb, és nem is egyértelműen pozitív személyiség. Ja, és nem felejtsük már el, hogy pénzért viszi be az embereket a Zónába, nem az a nagy-nagy diakónusi segíteni vágyás motiválja, meg az áldott jó lelke!

Az orosz szakon végzett kolléga, akit ma faggattam, látta-e, azt mondta, nagyjából negyedik megnézésre állt össze neki a kép, hogy ez miről is szól. És nem, nem volt beszívva (kérdeztem), amikor megértette. Hogy ez az emberi pszichéről szól, lényegileg. Vaó, ezt a sün elsőre levágta.
Zseniális, úgy kelt félelmet, és tart mindvégig torokszorítzó izgalomban, hogy semmi csúnya nem történik benne; pusztán kameraállásokkal, fényekkel, zenével, szimbólumokkal. Azt, hogy a Zónában természeti anomáliák, csapdák, furcsa, halált okozó jelenségek vannak, a filmben nem demonstrálják. És - ha jól emlékszem- nincs is rá semmilyen bizonyíték, hogy valóban vannak ilyen jelenségek, csupán a szóbeszéd és a Stalker állítja ezt. Ma ötkor fagyinyalás közben pont erre gondoltam, hogy mi van, ha nem mond igazat? Hogy csak eljátssza bepólyált csavardobálással és félelemkeltéssel? Mosogatás közben meg arra, és ha ő is volt bent a szobában, kívánt valamit, amiből ez lett? Mert hogy a kívánságok pontosan hogy teljesülnek, azt nem lehet megjósolni. Ja, egyébként a szoba létére és kívánságteljesítő mivoltára sincs bizonyíték. És persze, lehet a Stalker (be)vezető, de attól, amit az író mondott róla, még lehet igaz. Hogy azért nem ment be sose a szobába, mert ő ezzel a stalkereskedéssel istent játszik, átéli, hogy hatalma van, hogy segít az emberek, de válogat is köztük, és teljes mértékben tőle függnek. Aztán ott van a bizalom kérdése... hogy az írónak és a professzornak muszáj bíznia a Stalkerben, nem tehet mást, de ezen is keletkeznek repedések, főleg, mikor gyufahúzással döntik el, ki menjen előre a homályos csőben, és később az író azt állítja, látta, hogy mindkét gyufa hosszú...

És hogy mit kívánnék abban szobában, ami valóra váltja a legtitkosabb vágyat? Hát, nem lehet olyat kívánni, ami ne teljesülhetne rosszul. Akár a játékban:  ha valaki azt kívánja, legyen halhatatlan, akkor ércszoborrá változik. Ha azt, hogy tűnjön el a Zóna, akkor megvakul. A kívánsága mindkét esetben teljesült, de valszeg a kívánó nem erre gondolt, amikor kitalálta...
De a legütősebb rész talán mégiscsak az, amikor a szoba küszöbére érve a Stalker elmondja, nem kell hangosan kimondani a kívánságot, hanem elég összpontosítani, és a lélek legmélyén rejtező kívánság fog teljesülni. Nem a kimondott, nem a felvállalt, hanem ami legbelül van... márpedig a lélek mélyén legtöbbször nem virágos és aranyos dolgok szoktak lenni.
Dehogyis ajánlom mindenkinek. 165 perc játékidő, hosszú vágások, sokszor percekig nem történik semmi, csak esik az eső, és a szereplők néznek a szemükkel vagy mennek a lábukkal. És nagyon tömény a szimbólumrendszere, én csak a felszínét kapargatom. A fekete kutya mondjuk megvan, a vonat valamennyire, de minden képről, másodpercről sokat lehetne beszélni. Ez nem mindenkinek jön be. 

Jaj, sokat lehetne még írni róla, de minek.
Hanyattvágott.
Tízévente egyszer megnézős.

Egyszer már körbe kéne járni alaposan ezt a témát. Hogy pontosan mire jó a divat, mi az értelme annak, hogy idén divat a pöttyös, jövőre meg nem, holott egy piros pöttyös ruha tündéri, szezontól függetlenül (bizonyos életkor és testtömeg alatt, persze), mégis egyik évben trendi viselni, míg a következőben ciki, és ha mégis megtennéd, benne leszel valamelyik női magazinban, kitakart arccal, mint elrettentő példa. A lila cicanaci meg gáz, nagyon. Nagyon. Mindig. Akkor is, ha guccsi.
Lehet, hogy ez azért van, mert öregszem. És egyre több bennem a tesztoszteron. Voltszlovákos csoporttárs szerint az is ennek a jele, hogy szex után azonnal elalszom, és hogy egyre jobban szeretem a sört, és egyre kevésbé a fagyit.
De nem igazán tudok azonosulni a divatmagazinok által leírtakkal.
Hogyaszongya, az, hogy egyszerre csak egy kiegészítő legyen rajtad, már a múlté. Az idei trend szerint vegyél fel egyszerre mindent, amid van! Hiszen minden darab rólad mond el valamit, és így lehetsz igazán önmagad. Háát, gondoljunk csak bele: óra, karkötő, fülbevaló, több nyaklánc és gyűrűk, meg ki tudja, mi minden még... ha valaki ezt mind magára veszi, akkor úgy fog kinézni, mint egy májusfa. Na jó, egy trendi májusfa. De csak azok szemében trendi, akik szintén követik a divatot. Ha valaki nem tudja, hogy ebben a szezonban épp ez a menő, és szembejön vele másfél kiló bizsu, akkor lehet, hogy mégis azt fogja gondolni, hogy ez ízléstelen és/vagy szánalmas.
Vagy, hogy visszatértek a 80-as évek nagy kedvencei, a flitterek és a tupír. Nem értem, ha valami már 20 éve is szörnyű volt, miért lesz attól jobb, ha most rásütjük a retró bélyeget.
Vagy, írja a sminktanácsadó, felejtsd el, hogy piros színt csak a körmödre meg az ajkadra kenhetsz! (Szerintem még oda se.) Árnyékold vele bátran a szemhéjadat. Nos, néhány sztár megtette: árnyékolta a szemhéját pirossal bátran. Az eredmény: több napja kialvatlan/kisírt szem. A sminkes biztos órákig kencézte, pedig fél óra intenzív zokogással ugyanezt a hatást lehet elérni. És a sírás jót tesz a léleknek is, időnként. Törőggyé magaddal.
Vagy, hogy idén menő a több mérettel nagyobb blézer...csak tűrd fel az ujját, ellenállhatatlan leszel. Hm, kezdetnek előkaptam a farmeringemet még 79 kilós koromból. Feltűrtem az ujját, ahogy mutatta a magazin. Ááá, nem éreztem magam ellenállhatatlannak benne. (Bár én nem vagyok jó alany, a legminimálisabb önbizalmam is csak a második rövid után szokott éledezni, annyit meg egyszerűen nem tudok inni, hogy ellenállhatatlannak érezzem magam.)
És keverni a stílusokat is menő, a sportost az alkalmival, az összhatás izgalmas lesz. Ez a leggyakrabban használt szó most, az izgalmas, minden magazinban hasábonként kétszer. Mmm, converse cipőt a csipkés toppal és szaténblézerrel, tényleg izgalmas, vajon hány percig bírnám... és vajon hányan röhögnének ki közben, de senki, mert mindenki tudná, hogy ez most trendi.

Szóval, meg sem lepődöm, ha egy furcsán öltözött illető jön velem szembe. Lehet, hogy épp a legújabb divatot követi, csak én nem vagyok elég uptodate.

Eh.

Volt ennek a hittantábornak még egy előnye, ami csak most látszik: úgy tűnik, augusztusban és szeptemberben minden összejövetelt tábortalálkozónak hívnak, ami lényegét tekintve ugyanaz, mint minden eddigi összejövetel. Azaz összejövünk, beszélgetünk, iszunk jó sokat és opcionálisan táncolunk is, de a tábortalálkozó megnevezés tényleg sokkal jobban hangzik. Főleg, hogy az egyikről lemaradtam, és hiányoltak. És nem, nem a fiúk, hanem néhány 14-16 éves kislány.
Wow, fejlődőképes vagyok.

És átmentem a húslevesteszten is. Ami, mint tudjuk, a tüchtig háziasszony egyik legfőbb ismérve. És tegnap megvendégeltem az Oroszlánszülőket, és tiszta volt és sárga és finom és marha. Ráadásként sertésragu Budapest módra, meg tiramisú, ami odabaszott.
Huh. Szerintem elvehető vagyok. És jól sikerült a vendégeskedés.

Tegnap Legeslegjobb Bnő édasanyja is gratulált. Felvágták a nyelvét, no de engem sem kell félteni (4 pohár bor és 2 jäger után rendkívül slágfertig lesz a sünibaba)
Anyuka: Nahát, hallottam, hát gratulálok!
Sünibaba: Ó, köszönöm szépen.
A.: No, és az elsőt visszaadtad?
S.: (meglepve) Neem... öö, gyűjtöm.
A.: (kis szünet) Úúgy. Hát, aztán remélem, ez már tartós lesz!
S.: Hát, ha hosszabb lesz, mint az első, én már annak is örülni fogok!
A.: Eh, az nem nagy kunszt! Aztán, felveszed a nevét?
S.: Aham, a vezetéknevét. Úgy szoktam...
A.: Na jól van, hát csak ügyesen!

Hát, csak ügyesen.
 

Na, most már illik megtenni a nagy bejelentést, szóval a Sünibaba meg az Oroszlán a minap felhúzta egymás ujjára a fehér- és vörösaranyból készült karikát, egyelőre bal kézre.
Jobb kézre átkerülés várhatóan jövő májusban.

Ezt a felfokozott kényszert, hogy még egyszer, utoljára, amíg még lehet, most aztán orrvérzésig, mert mindjárt vége. Jó vagyok ezekben a "csak még egyszer, utoljára"-szituációkban, már-már kényszeres, pedig utálok búcsúzni egyébként, úgy vagyok, essünk rajta túl hamar, hagyjuk a drámát, beledögleni otthon kell, ha senki se lát.
Ki kell élvezni a nyarat. Mindjárt vége, basszus. Még egyszer, utoljára bepakolom a bőröndömet, elrakom a fürdőruhát és a mókusos strandtörülközőt, meg a naptejet, meg veszek rejtvényújságot meg Elle-t a strandra, és még egyszer utoljára teletömöm a hasam hamburgerrel és sörrel. Amit most barnulok, annak kell őszig kitartani.
Csak 2 napra megyünk, de idén még nem voltam Balatonfüreden, anélkül pedig nyár nem telhet el.
Lehet, h szombaton kisírok még egy Velencei tavat is. El kell búcsúzni a nyártól.
Hú, de utálom.

Egyébként eszembe nem jutott volna megnézni egy Casanova-adaptációt (hacsak nem több órás monstre pornót hirdetnének ilyen címmel), csakis Heath Ledger miatt. A film borzasztó volt, pedig Heath Ledger jól játszott, és nem is az volt a baj, hogy kevés volt a szex (ilyen címmel csupán egyetlenegy kiadós döngetős jelenet mégiscsak hagy némi hiányérzetet maga után), hanem, hogy néhány tényleg jó poént leszámítva az egész közhelyes volt és lapos, helyenként idegesítő. Az mondjuk király volt, hogy már Casanova életében játszottak Velence utcáin vásári komédiákat Casanova alakjával, sőt, amikor a későbbi szerelmével beszélget egy téren (inkognitóban), ott épp egy Casanováról szóló komédia rikácsol a háttérben, az szépen ellentételezi Casanova őszinté(nek szánt) szavait. Meg az, ahogy a főinkvizítor kijelenti, a katolikus egyház mindenre képes, még arra is, hogy visszaadja szegény romlásba vitt kislányok szüzességét; ezt kár, hogy nem fejtette ki bővebben a film, ez érdekelt volna. Ja meg hát a végén, amikor egy színész eljátssza a bíborost, az mekkora ötlet, ahhoz tényleg pofa kell, meg némi tehetség is, pont annyi, ami kitart addig, amíg meg nem érkezik az igazi.
De volt aztán a sorsa ellen lázadó, titokban tanuló lány (ki nem találjátok, ebbe szeretett bele Casanova), aki például ellenezte a fűzőhordást is, bizonyám, meg velencei karneváli jelenetek álarcban, ezzel a személycserés komédia szinte minden lehetőségének kihasználása. Ilyen kellékekkel tényleg nehéz nem közhelyesnek lenni, nem is sikerült. Hozzá kell tenni, én elfogult vagyok, mert rettenetesen idegesítenek a személycserés vígjátékok, Shakespeare Tévedések vígjátékát képtelen voltam végigolvasni, hiába volt feladva a középkor-reneszánsz világirodalom vizsgára a Shakespeare-összes. Aztán a csúcspont, amikor már a nyakán van a kötél Casanovának is, meg a nőnek is, még utoljára egymásra néznek, mielőtt... és ekkor, persze hogy ekkor megjön a felmentés, a deus ex machina, a bíboros, akit úgy vártak, és aki kegyelmet hirdet, és akiről később kiderül, hogy fake. És akkor halálfélelem helyett hirtelen lenni nagy öröm, azaz mégsem, mert előbb egy kis menekülés Velence utcáin, aztán boldog egymás nyakába borulás, happy ending forever, nyilván, az inkvizíció börtönében és az akasztásra várva töltött napok nyomtalanul eltűnnek, egészséges pszichéje lehetett ezeknek a XVIII. századi velenceieknek. Jaj, miért kell ezt elvinni a végsőkig, annyira gáz, pont a bitó árnyékában jön a szabadulás, amikor már úgy tűnik, minden elveszett a két szerelmes számára, ah, hüpp-hüpp, aztán katarzis helyett arckaparás, hogy nemána.
A Casanova szerelmének jegyese, a zsírkereskedő üde színfolt volt egyébként, jól megrajzolt karakter, jó színészi játék.

Hát, mindegy. A legnagyobb tanulság az volt, hogy Velencében bizony én is akarok dugni. Jó sokat, lehetőleg.