Jó kis nyugis nap volt a mai. Rám fért, ránk fért. Milyen jó a konyhában tüsténkedni, aztán aludni, aztán átmenni Legeslegjobb Bnőékhez, ott Bangezni, mókázni, fölösleges kalóriákat magunkba tömni, és csak úgy lenni, idióta vicceken nevetni nagyokat, és örülni annak, h jövőre házasodnak, és már most izgalommal várni az esküvőjüket. Ők lesznek a második pár, akiknek az esküvőjét igazán várom (az első Á-ék, akik bő 1 hónap múlva), szurkolok mindkettejüknek nagyon, de szerintem nem is kell, nekik sikerülni fog ez a házasságosdi, úgy érzem.
A nap egyetlen negatív mozzanata, h megpróbáltuk levágni Vilmossüni körmét. Muszáj volt rászánni magam, mert hatalmasra nőtt, itt mégiscsak kevesebbet mászkál, mint a szabadban, nem kopik rendesen, és egyik-másik már kezdett visszakunkorodni. Nos, a sünkörömvágás legalább kétemberes missön, az egyik kesztyűt húz, és megfogja a sünt, a másik pedig próbálja elkapni a lábát, és óvatosan lenyisszantani a körmökből egy darabkát. (El lehet képzelni, mit szólt mindehhez Vilmos.) Így is tettünk. Valahol olvastam, h csak picit lehet levágni belőle, nehogy fájdalmat okozzunk neki, meg esetenként vérezhet is. Nagy nehezen sikerült is megmanikűrözni, bár a kisujját nem, aztán egyszer csak észrevettem, h vérzik a körme. Rettenetesen megijedtem, elöntött a lelkifurdalás, nem akartam fájdalmat okozni neki, tényleg nagyon óvatosan csináltam, mégis. Gyorsan abba is hagytam, és kétségbeesve vizsgálgattam a sünit. Ő lekuporodott az ágyra, sokáig nem mozdult (mondanom sem kell, ezzel a frászt hozta rám), aztán egyszer csak megindult, és elkezdett jönni-menni. Kicsit megnyugodtam, visszatettem a dobozába, vigasztalásul kapott egy kis nasit, meg egy zoknit. Úgy tűnik, most már rendben van.
A zokninak egyébként külön története van. Vilmos nagyon szereti a szagomat, a levetett pólómat, pulóveremet rendszeresen és élvezettel szaglássza, ha engedem, meg is nyalogatja, meg is cibálja. Pár napja, mikor sportolt, és mellette ültem a földön, kibökte magának a zoknimat. Nemrég vettem új tavaszi cipőt, elég erős bőrszaga van, nyilván átvette a zokni is a cipő szagát. Vilmos megérezte, és tátott szájjal megindult felé. Elkaptam a lábam, de nem tágított, végül levettem neki a zoknimat, mégiscsak úgy rágja inkább, h nincs benne a lábam. Vilmos meg nekiesett, nyalta-harapta-cibálta, amíg csak el nem vettem tőle. Mókás, h így bejött neki:) Attila is ott ült mellette, de rá sem hederített, csak megszaglászta, és kocogott tovább. Ma meg, h jobban érezze magátm körömvágás után, odaadtam neki a fél pár zoknimat. Igaz, aznap reggel, fürdés után vettem fel, az új cipő még nem volt rajtam, így a zokni nem volt még az igazi, de azért megtette. Olyannyira tetszett neki, h mikor elment aludni, magával vitte a zoknit, és azzal aludt:))

A Boldizsár pizzája meg egy másik anekdota, amit P-nek, Attila barátjának köszönhetünk. (Köszönünk is:) Pár hónapja épp nálunk volt, amikor pizzát sütöttem. Mindig két tepsivel lesz, és mindig kimarad egy kicsi, amit egy kis lábosban sütök meg, így lesz belőle egy 8-10 átmérőjű minipizza. Mikor P. itt volt, és sorban kivettem a kész pizzákat a sütőből, legutoljára a kicsi maradt, mire P. megkérdezte: hát, ez a kicsi pizza meg a Boldizsáré? (Akkor még csak a Boldizsár lakott velünk.) Azóta a maradék kicsi pizzát úgy hívjuk, a Boldizsár pizzája, és ugyan nem a süni eszi meg, hanem mi, de azért ma is azt mondtam, mikor kisült, hogy na, a Boldizsár pizzája épp elég lesz valamelyikünkek ebédre másnap:)
K.

Ja, Smeli, lehet sünt simogatni, ha békés és nyugodt, egészen ellapítja a tüskéjét, és olyankor meg lehet simogatni különösebb baleset nélkül. Az igazán békés jószágok néha még a pocakjukat is hagyják, de ehhez nagyon jóban kell ám velük lenni:)

Egészen véletlenül jutott eszembe, hogy ma van. Tán arról, h szinténbölcsész E-vel arról beszélgettünk hazafelé, kinek mi a kedvenc könyve. Hajaj, még egy ilyen utálatos kérdést! Se kedvenc íróm, se költőm, se könyvem, se versem nincs. Mert ha egyet kijelölök, rögtön eszembe jut, hogy na és az a másik, meg a harmadik. És mi van, ha mégiscsak van kedvenc könyvem, csak még nem olvastam? Meg hát, ha olvasok egy jó szöveget, rögtön az lesz a kedvencem, míg el nem olvasom a következő jó szöveget.
Bár, már tegnap lehetett valami a levegőben. Apuéknál voltam, és Apu meg Andi kérdezgetett, melyik magyar költőről mi a véleményem, meg hogy van-e kedvencem. Hát, hogy lehet erre válaszolni? Főleg, ha mégiscsak magyartanár az ember. Akkor aztán már nagyon meg van okosodva irodalom-témakörben. És kell olyankor mondani okosakat, bölcsészeseket, eredetieket, nagyszerűeket. Az meg, ugye, nem mindig megy...
A versekben az a legjobb, hogy lehet őket idézni. Közös, kollektív tudatból. És hogy szépek. Egyszerűen csak szépek. Nem is kell rajtuk gondolkodni sokat. Elég csak érezni néha. A befogadás valahogy nem az értelemmel történik meg. Vagy nem csak.

Azt hiszem, mégiscsak Radnóti a kedvencem. Vagy Kosztolányi? Nem, Radnóti. E kettő között sosem tudok dönteni. Vagy Arany János? Vagy Juhász Gyula? Vagy Ady (de csak bizonyos versei, de azok nagyon?) Fiatalabb koromban hogy szerettem a Pogány köszöntőt meg az Újmódi pásztorok énekét! Aztán később a későbbi verseit is Radnótinak.

Meg kéne ide valami idézet is. Ha már. No igen. Olyan sok mindent elmond valakiről, mi a kedvenc verse. És ahogy ideírnám, máris megbánnám, jaj, mégsem ezt kellett volna, hanem emezt vagy amazt... Eh. Legyen akkor Radnóti egyik korai szerelmes verse, még 1927-28-ból. Címe sincs, egy ciklusból a negyedik darab.

"Sok szerelmes éjszakán égették

tested dombjai az arcom bőrét
és sok éjszakán égette gyulladt
arcom a tested érzékeny bőrét...
akkor csak ez az izzás volt, ez a
sötét nagy izzás és hogy messze vagy
most fojtott illatát is érzem a
szerelmünknek...
jázmin illatuk volt az éjeknek,
a tested is jázmint lehelt, mint a
fehérvirágú bokrok, tavaszi
fülledt éjszakák...
de elmúlt, elmúltak a lihegő
csókok, melyek párája most tudom,
hogy jázmint lehelt és hogyha később
tavasszal érinteni akarom
a tested, vagy csókolni akarom
a szájad, csak egy fehér virágra
kell hajtanom emlékező fejem
és egy bokor illatát kell mélyre
szívnom, és újra itt vagy és újra
megölelem, fehér, dombos tested,
amelyen annyiszor pihent elfáradt,
szegény ráejtett fejem..." 

Meg az összes többi, ami kimaradt, és szintén a kedvenc versem...

(Ha esetleg van valakinek kedvenc verse, megtenné-e esetleg, hogy megosztja velem? Legalább a címét és a költőjét, h rákereshessek.)


Eh, ide írhattam volna a Hajnali részegséget, meg a Párisban járt az Ősz, vagy a Kocsiút az éjszakában, vagy valamelyik Anna-vers, vagy mittudomén. Meg nem is egész verse, csak verssorok... Mindegy már. Legyen akkor ez a vers. Csudaszép, nem?

K.

Huh, mintha fogyatkozna az ihlet. Alkotói válság, vagy mifene? Az első tünet az volt, hogy ritkábban írtam. Meg elkezdtem kritikusan szemlélni a posztjaimat. Hogy biztos, hogy jók-e? Meg viccesek-e? Meg érdekel-e ez valakit egyáltalán? Engem például? Meg hogy mindegyik rólam szól. Miért nem írok közérdekű dolgokról? Hogy felment az élelmiszer ára. Meg újabb BKV-sztrájk lesz, 24 órás. Meg hogy hogy fog összejönni ez a kisebbségi kormányzás. Meg ilyesmik. És a legszörnyűbb, h ma, mikor hazaestem munkából, nem ide ültem le írni, hanem nekiálltam takarítani. Takarítani! Én! Ez már a vég.
A statik azt mutatják, érdeklődés van. Ez egyfajta pozitív visszajelzés. Főleg, h nemcsak a rokonaim olvassák. Puszta szánalomból és szeretetből. Még jó. Vámos Miklós mesélte valahol, h mikor megjelent az első könyve, és élete első dedikálására készült, nagyon izgult, h hányan jönnek majd el. Lézengtek páran, majd megjelent az anyja, aki közölte, hogy 35 példányt kér az író úr regényéből, és mindet alá is íratta. Kedves próbálkozás, h így próbálta fellendíteni a forgalmat - így Vámos - a bökkenő csak az volt, h felettébb hasonlít az édesanyjára. Ekkor meg inkább ciki az egész.
Nahát. Össze fogom szedni magam. Először is. Az igazán nagymenők fennen hangoztatják, h nem valakinek írnak, hanem maguknak, és nem érdekli őket, ki mit szól ahhoz, amit írnak. (Persze rögtön utána hozzáteszik, az ő blogjuknak hatszortízahuszonharmadikon olvasója van. De hát, ez őket nyilván nem érdekli.) Nahát, ez baromság. Igenis, jó pozitív visszajelzést hallani/olvasni. És ha annyira csak magamnak írnék, akkor írhatnék titkos naplót (mint ahogy írtam is). Nem az a bajom, h senkisemolvassa. Mert olvassa. (Olvassátok.) Hanem még a kedvenc tevékenységeim gyakorlása közben is, lám, be tud állni ilyen holtpont, hogy na álljunk csak meg, mire jó ez nekem, minek ez az egész. Mintha eltávolodnék tőle, és pár lépés távolságról szemlélném. Akkor meg már olyan furcsa, szinte groteszk az egész. Egyszer-kétszer még szex közben is volt ilyen! Meg olvasás közben! Lehet, h ez normális? Pár nap, és elmúlik? Vagy szimpla vállveregetésre van szükségem, h jól van, Sünike, ügyes vagy? Vagy tavaszi fáradtság? Vagy PMS? Vagy hiszti?
Kell ez nekem?
K.

Le sem akartam írni, de aztán E-vel beszélgettem róla, aki mondott okosakat, meg amúgy is, épp itt az ideje, hogy elkezdjek foglalkozni a tudatalattimmal, de úgy, hogy látok mindenben fallikus szimbólumot:)
Inkább annak apropóján írom le, mennyi mindent jelenthet egy álom. Én szinte minden éjjel álmodom, és emlékszem is rá, színes, intenzív álmaim vannak. (Valahol azt olvastam, az emberek általában fekete-fehérben álmodnak, ritka a színes álom. Nagyon elcsodálkoztam, mert én kivétel nélkül mindig színesben álmodom.) Volt, hogy reggelre kelve leírtam az álmaimat, akkor hirtelen abbahagytam az álmodást, nem is álmodtam semmit, amíg fel nem hagytam a leírásukkal. Remélem, ez a röpke poszt nem ezt fogja eredményezni.
Nos, az álom a következő (vasárnap éjjel álmodtam). Hétfő reggel beértem a munkahelyemre, Attila bevitt, és bevittük E-t is. A cég udvarán két meleg gyógyvízzel teli medence állt, benne a feneküket áztató kollégákkal, köztünk a legjobb rendszergazdákkal:). Kérdeztem, mi ez, mire mondták, a BKV-sztrájk miatt, aki nem ért be dolgozni, annak nem kell jönni, aki meg bejött, az pancsolhat egész nap. Nem volt nálam fürdőruha (komoly túlélőkészlet van odabent a szekrényemben, de fürdőruha nincs:), így azon kezdtem töprengeni, hogy oldjam meg, hogy bemehessek. Megláttam a főnökömet is, az udvaron ült egy széken, és olvasott. Végül kiötlöttem, hogy levetkőzöm bugyi-melltartóra, az végső soron olyan, mintha fürdőruhában lennék. Igenám, de mégsem, mert tanga volt rajtam, ami azért többet mutat, mint a rendes bikini, és nem biztos, hogy jót tesz az imidzsemnek, ha a fenekemet mutogatom. Aztán eszembe jutott, hogy van odabent egy pici törülközőm, pont akkora, hogy el tudom vele takarni a fenekemet, amíg belehuppanok a vízbe, aztán, mikor kiszállok, csak magam köré tekerem, és már csobbanhatok is mókázni a cuki rendszergazda srácok közé. Ám ekkor odalépett hozzám a főnököm, és közölte, meg ne próbáljak belemenni a vízbe, sem fehérneműben, sem ruhástul. Épp azt latolgattam, vajon mi hátrányom származhatna abból, ha mégis csobbanék, ám ekkor csörgött az óra, és felébredtem.
Beleborzongtam, mennyire szimbolikus álom ez. Vagyis, magamtól csak arra az aspektusára jöttem rá, h a főnök akadályoz meg abban, hogy jól érezzem magam, és a kollégákkal hepajozzak, hisz pont pár napja teremtett le, h sok a hepaj, kevés a meló. De E., mint ezós és spirituális guru, az álom más értelmezési lehetőségeire is rávilágított. Egyrészt, mint mondta, a főnök az álomszimbolikában legtöbbször a felettes ént jelenti, tehát, a saját felettes énem tilt le valamit, részben azt, h túl sokat hepajozzak a kollégákkal, pláne informatikusokkal egy szál tangában, azaz nem engedi, h kiéljem a bennem lévő exhibicionizmust. (Nem is olyan rossz dolog ez a felettes én. Még jó, hogy van. Különben valószínűleg tangában mórikálnám magam informatikusok előtt. Huh.) Másrészt, a felettes énem is tiltakozik az ellen, h sokat beszélgessek és mókázzak a kollégákkal a munka rovására, tehát, belső igényem van rá, h jól végezzem a munkámat. Remélem, ez utóbbit a főnököm is tudja:)
És milyen érdekes, h ez a többrétű értelmezés remekül megfér egymás mellett. A víz meg E. szerint valami nőiséggel, termékenységgel kapcsolatos dolgot jelent, de ezt egyelőre nem tudom értelmezni.
K.

Update vagy 4 nap múlva: Most vettem észre, az első mondat vége helyesen bizony így hangzana: ."..de úgy, hogy NEM látok mindenben fallikus szimbólumot". Freud, Freud, tetszene ez neked...:)

Nincs semmi közérdekű. Nem keveredtem kínos bakiba, a társadalmi felelősségvállalás jegyében vállamra vett problémához (ti. férfiak és nők eltérő szexuális igényei) még anyagot kell gyűjtenem. (No, azért nem élesben. Csak kérdezek:). Meg sietni is kell, mert megyünk bevásárolni, no és főznöm is kell vmit este, így csak sietősen elfecsegem, milyen volt a hétvége. Merthogy jó volt, nem is kicsit.
Péntek délután Legeslegjobb Bnő kitalálta, innánk már meg egy sört, meg beszélgessünk. Így is lett. Jöttek a fiúk is, meg Grüni haverunk, aki egy kicsit, hm, furcsa, de azért szeretjük. Beültünk beszélgetni. Grüni egyszer csak egy elővett valamit a táskájából, na most mutatok nektek valamit felkiáltással. (Mindig vannak nála vicces dolgok, ú.m. beszélő sörnyitó, Pokémon figura, és Tic-Tac- meg óvszerkérdésben is bizton számíthatunk rá. Ez utóbbi kettő nem is árt egy sikeres randihoz:) Kinyitotta a táskáját, és elővett egy kapucsengőt! Ekkor már visítottunk a röhögéstől, merthogy igen vicces dolog az, ha vki egy kapucsengővel mászkál, amit a nagymamájától kapott. Grüni viccelődött is, h lakása ugyan még nincs, de kapucsengője már van, és szép apránként fogja összeszedni a hozzávalókat. Javasoltam, a következő beszerzése egy vécéülőke legyen, elvégre az is szükséges, és vécéülőkével mászkálni, ha lehet, még viccesebb. Eközben Bnőnek megjött a bulihangulata, így átvonultunk kedvenc háromszámos szórakozóhelyünkre. Eleinte alig volt élet, később meg főleg lányok jöttek, én ilyenkor gondosan begombolok egy gombot a felsőmön (van pár direkt bulira rendszeresítve), nehogy azt higgyék, én is a húspiac részét képezem. Begombolt felsővel viszonylag nyugodtan tudtunk táncolni Bnővel, táncoltunk is 2 órán át megállás nélkül, ami igen szép teljesítmény, főleg, hogy az új, extramagas sarkú cipő volt rajtam. Megjött a fizu múlt héten, be is újítottam egy tavaszi cipőt, olyan magas sarkút, amiben még épphogy tudok járni. Magassarkú cipőben magasabbnak, karcsúbbnak és sudárabbnak látszom. Optikai tuning, 3 kiló mínusz:) (Kitérő: nem értem a cipőket. Végigtáncolok benne gond nélkül fél estét, majd egy szimpla hétköznap elkezdi a lábamat.) A baj csak az volt, hogy a tánctól nagyon megszomjaztam, de csak sör volt kéznél, amit akkor már nem kellett volna, így a sörös léböjtkúra ugyan alapos volt, ellenben másnap igen beteg voltam tőle. Sünjaj, vagy mifene. Szombaton Mjudtiékhoz voltunk hivatalosak, az egész BEKÁJ, vagy Hepaj-team, ahogy Mjudti férje hív minket. Az odaút meglehetős nehézségeket okozott, kapaszkodtam mindenbe, például a táskámba meg a szatyromba. Náluk is főleg csak ültem, meg punnyadtam, szégyelltem is magam, h nem segítek az interaktív pizza elkészítésében. Többen is ajánlották a sört másnaposság ellen, végül rápróbáltam, de nem tudom eldönteni, a sör gyógyított-e meg, vagy a jó hangulat. Merthogy az volt, hatalmasakat nevettünk, olyannyira, hogy estére izomlázam lett a pocakomban. Nem fogtuk vissza magunkat, kíváncsi vagyok, vajon Mjudti férje mit szólt hozzánk, lehet, h szombat óta mindenáron szét akar csapni közöttünk, mint a fönci a melóban. Holnap ismétlünk, megyünk koktélozni:) Most meg megyek főzni zöldségeket.

K.

Szeretek blogokat olvasgatni. Mármint olyanokat, amelyek tetszenek. A szerző egy idő után, úgy érzem, személyes ismerősömmé válik, része lesz az életemnek, szívesen és szeretettel gondolok rá. Az ismerőseim közül még soha senki nem írt blogot. Illetve, ez mégsem igaz, a másodunokatestvérem írt, mikor Amszterdamban töltött egy fél évet. Aztán hazajött, és abbagyta, pedig szerettem olvasni. Egészen különleges dolog olyasvalaki blogját olvasni, akit személyesen is ismerek. Hát még, ha rokon!
Pár napja megtudtam, hogy az Apum unokatestvére is blogolni kezdett. Nagyon megörültem, mert annak idején, mikor olvastam a könyvét, tetszett a stílusa, és érdekesnek találtam a mondanivalóját. Nem is csalódtam. Elgondolkodtató, amit mond, teljesen más szemmel látja a világot, mint sokunk. És jó a stílusa. A puding próbája. Nem árulom el, honnan a cím:) A szerző meglehetősen otthonosan mozog az ezoterika és a spiritualitás világában, de nem Mamagésa módra osztja az észt, hanem finom felvetéseket tesz, részben magának is. A szemléletmódja sajátos. (Nekem nem is árt néha elmenni spirituális irányba is, mielőtt fülig merülnék abban, mikor fogok legközelebb szexelni. Eh, ez önirónia volt, most nem rólam van szó.)

Azóta beszéltünk telefonon, és lelkesen mesélte, mennyire örül, hogy belevágott. No igen. Blogolni jó. Én is sok örömömet lelem benne (titkon azért remélem, az idelátogatók is:).

K.

Ma van valaki olyan iszonyatos dolgot mondott odabent a munkahelyemen, hogyha leírnám, akkor a dosszié azonnal horrorbloggá változna, és csak 18 éven felüli olvasók olvashatnák, ha egyáltalán kibírnák. Úgyhogy most kérem, hogy csak az igazán erős idegzetű olvasók olvasók olvassanak tovább, azok is csak saját felelősségükre.
Szóval, azt mondták ma nekem, hogy a méregtelenítő, alias léböjtkúra hatékony a narancsbőr ellen, meg még fogyaszt is. Elsápadtam, mire a leányzó megnyugtatott, nem kell egyszerre sokat, eleinte elég 1 nap,aztán 2, 3 5. És higgyem el, csak az első 1-2 nap nehéz, utána megszokja a szervezetem, hogy NEM ESZEM SEMMIT. ÁÁÁÁÁ! Segítség!!! 5 napig nem enni! Tejóságosatyaúristen!
Én egyszer, egyetlenegyszer próbáltam meg, nem is a teljes léböjtöt, csak azt, hogy gyümölcsöt eszem, mást nem. Délután háromig bírtam, amikor is sürgősen be kellett falnom egy kiflit. Ezzel a méregtelenítő kúra teljes kudarcot is vallott.
Léböjtkúra, jáj! Napokig nem enni semmit, csak vizet meg teát, esetleg frissen facsart gyümölcs- és zöldséglevet inni! Frissen facsart céklalé, brr! Léböjtkúra, brr!
Asszem, megyek is gyorsan sörözni.

K.

(Be kellett kapnom egy marcipános húsvéti csokitojást. No csak azért, mert ma észrevettem, hogy Attila kibontotta, és rendszeresen fogyasztja az a csokit, amit nekem hozott a húsvéti sün. Azt pedig mégsem lehet, hogy ő egye meg az egészet, amíg én diétázom!)

Nah, szóval. Á-nak lesz lánybúcsúja, egyik barátnője szervezi, és várhatóan a kolléganők is képviseltetni fogják magukat rajta. Én eddig még egyetlen lánybúcsún sem voltam (kivéve a sajátomat), mindet elblicceltem, amire hívtak (az ember minek menjen olyan buliba, ahol nincsenek pasik). A sajátom jó volt, bár elég lájtosra sikerült (muszáj ezt a szót használnom), meghívtam magamhoz sok lányt, aztán ettünk-ittunk-beszélgettünk késő éjszakáig. (Legeslegjobb Barinő ott is aludt, vele hajnalig. De hát, vele bármikor bármennyit.)
Á-t azonban nagyon szeretem, meg ott lesz a BEKÁJ is, meg a testvére, akit ismerek, meg még a barátnőjét is ismerem, aki szervezi, így a sün, aki meglehetősen be van gyulladva idegen társaságban, mégis úgy határozott, hogy elmegy,  és megnézi magának, milyen egy hm, mi a lájtos ellentéte, szóval egy vagány és belevaló lánybúcsú. Csípendélfiúk nem lesznek, hál'Istennek, az engem úgyse vonz, nem tudok rágerjedni egy pasira, ha csak jól néz ki, és mást nem tud, és nem hiszem, h a kedvemért majd pont beszélgetős fiúkat fognak hívni. (Lehet, h olyan szakma nincs is.)
Igazából gőzöm sincs, hogy néz ki egy lánybúcsú. Olyasmit hallottam, van olyan, h a menyasszonynak mindenféle vicces kérdésre kell válaszolnia a vőlegénnyel és a házassággal kapcsolatban, ennek megvalósítása ránk várna akkor, de hát, én Á. pasiját nem olyan sokszor láttam, házasság témakörben meg pont én ne osszam már az észt, ugyebár...
A legénybúcsú szervezési szempontból mindenképpen egyszerűbb, ott jellemzően azt kell csak eldönteni, lesznek-e kurvák, a többi adott, isznak, oszt ennyi. Mikor a lánybúcsúm volt, vele párhuzamosan tartotta voltférj is a legénybúcsúját, félóránként hívogattak, hogy menjünk ki hozzájuk, lehetőleg fűszoknyában. Teljesen begerjedtek attól, hogy 10 lány van együtt pasi nélkül, és nyilván sok mindenre rávehetők, mert ők sem kimondottan józanok már. Végül nem mentünk. A másnapi takarításra sem, pedig arra is hívtak. A szájuk persze nagy volt, hogy majd akkor jönnek a kurvák helyettünk, mármint, nem takarítani, de ezt a kérdést egy akkori haverom igen bölcs tanácsa szerint rendeztem el. A tanács a következő volt, igen használható, így közkinccsé teszem. Az ominózus buli előestéjén el kell kapni a férfiember frakkját, aztán hadd szóljon a móka hajnalig. Másnap a legjobb kurvák láttán is legfeljebb csak a hátán fog felállni a szőr... (Meg is kaptam a havertól, mikor voltférj éjfél után nem sokkal kidőlt, h ennyire azért nem kellett volna kifárasztani szegényt... Hihi.:P) Aztán végül nem jöttek kurvák. (Megjegyzendő, igen zsenánt tud lenni, ha 1 héttel a nagy nap előtt kell lefújni az esküvőt félrelépések miatt.)
Egyébként is, a lánybúcsú fogalma, ha jól sejtem, csak nemrég született meg, nyilván az emancipáció hatására, előtte, amíg a vőlegény ivott, a leány otthon ült azon az estén, és a stafírungján végezte az utolsó simításokat. Vagy mittudomén. Most majd meglátjuk, mihez kezd 12 lány és egy menyasszony.

Jah, még egy vicc is eszembe jutott, témába vág valamelyest:
Szabad-e házasság előtt szexelni? Hogyne, csak le ne késs miatta az esküvődről...

K.

Mielőtt teljesen leépülnék szellemileg a sok soppingolástól, írok ide gyorsan valamit. Voltam Westendben blézerért Á-val, vettem is, meg fülbevalót, azt írják a szakirodalom, sikeres fogyókúra esetén meg kell jutalmazni magunkat. Nos, én már 3 napja bírom, tehát már egészen biztosan fogytam, be is újítottam egy szép szürke blézert, meg 2 fülbevalót. Jó nagy az a Westend, meglehetősen elfáradtam, pedig a felét se jártuk be. Már értem, miért ilyen vékonyak a plázacicák.. Plázasünök ezzel szemben nincsenek. Mielőtt valaki azt hinné. (Kitérő: Mostanság egyre extrémebb fülbevalókat hordok.) Meg teszkóztunk is utána, jáj. Azt nagyon nem szeretem, de ha sietős, és mindent egy helyen akarok megvenni, akkor muszáj oda menni.
Ennyi vásárlás után kell valami szellemi tuning. Pszichológus ismerősöm tanácsára olvasom Anthony de Mello: A madár dala c. könyvét.  Nagyon jó. Most csak egy rövid történet álljon itt belőle, ami igen szellemesen tükrözi az egyik klassszikus párkapcsolati játszmát:

A szeretet feledékenysége

-Miért beszélsz állandóan a múltbéli hibáimról? -kérdezte a férj. - Azt hittem, hogy megbocsátottad és már el is felejtetted őket.
-Valóban megbocsátottam és elfelejtettem őket - válaszolta a feleség. - Csak biztos akarok lenni abban, hogy te nem felejtettd el, hogy én megbocsátottam és elfelejtettem a hibáidat.


Ui.: A fogyókúrában az a legrosszabb, hogy minden nap csinálni kell. Nem elég, mondjuk, havonta egyszer, mint a nagytakarítást. Meg az is a legrosszabb, hogy a szülők kétségbeesve mondják, márpedig azonnal hagyjak fel vele, és kezdjek el rendesen enni, mert így is túl sovány(?!) vagyok. És olyan szívesen hinnék nekik...
És az végképp a legrosszabb, hogy az ember mellé még menstruál is, és akkor aztán se kaja, se szex, csak sport. Micsoda nyomorúság, brr! (Naná, hogy el kellett ma mennem vásárolni.)
K.

A pénteki sokk megtette a hatását. Vasárnapra kitaláltam, márpedig jónő leszek, ha a fene fenét eszik is, én diétázni fogok. (Brr, még leírni is szörnyű!) Mármint, természetesen hétfőtől. (Minden fogyókúra hétfőn kezdődik. Amit október-november körül határozok el, az jellemzően jövőre.) Úgyhogy, belevágtam. Isten őrizz, hogy fogyókúrás bloggá alakítsam a blogot, azoktól hülyét kapok, de azért egyszer, csak egyszer leírom, milyen is az.
Bár rutinos fogyózónak számítok, mostanában, mióta tartom a súlyom, inkább csak az "odafigyelek arra, mit eszem" megy (azt mégiscsak jobb kimondani, mint hogy fogyózom). Mint rutinos, nagyjából betéve tudom az összes diétát (ez nem egy fogyókúrás blog, úgyhogy diétaleírásokat ne is keressen senki), meg mindenféle, a diétákhoz kapcsolódó trükköket.
Nézzük hát.
A fogyókúra 3 pilléren nyugszik:
1. Diéta
2. Sport
3. Pozitív gondolatok.

Nos, az első kettővel a világból is ki lehet kergetni (hogyisne, egy bikát!), ezek már majdnem olyan szörnyűek, mint a szexmegvonás, még szerencse, hogy a szextől nem kell tartózkodni a fogyókúra ideje alatt. Mivel B. is fogyózásra adta a fejét, aki szintén
bika, ma sorsközösséget vállaltunk, és megbeszéltük, mennyire rossz nekünk. Ha valaki nem tudná, a bikák a következő tevékenységeket szeretik: evés, ivás, punnyadás (ágyban, napon, praktice bárhol), szex, meg némi egyéni variancia (én pl. olvasni és barátozni is szeretek), szóval, ilyen preferenciák közé meglehetősen nehezen fér bele a fogyókúra.
Én úgy határoztam, a nasit fogom korlátozni, (mást nem is nagyon tudnék, mert általában nem eszem sokat, de az legalább legyen finom!). A siker érdekében tegnap befaltam egy jó nagy adag tortilla-chipset (salsa-szószba mártogatva, persze), csakhogy másnapra már ne legyen, és ne veszélyeztesse a fogyókúra hatékonyságát. A baj az, hogy már mártogatás közben elszontyolodtam, mikor belegondoltam, hogy ilyen finomat holnaptól már nem ehetek. És egyáltalán, egészen nekikeseredtem, hogy diétázni kell, és nem kaphatok be mindig mindent, amit csak megkívánok. (Hmm...)
A sport meg hát, eh, hagyjuk. Az egyetlen, amire rá tudom venni magam, az a torna (kéz- és lábsúlyokkal), meg az a leghatékonyabb, jobb, mint a kardió, legalábbis nekem jobban bevált. Fütyülök én az állóképességre, csak nézzek ki valahogy! Ahhoz meg zene kell, méghozzá jó és motiváló. Először a kedvenc zenéimmel próbálkoztam, de az nem működik, mert attól rögtön táncolni kezdek, ha nagyon bepörgök, még énekelek is, az meg senkinek sem jó. Ha nagyon belejövök, akkor meg azon kezdek agyalni, kivel és hova kellene menni bulizni (apropó, rég voltunk!), a tornának meg lőttek. Így aztán letöltöttem tornázós zenét -a fene tudja, milyen stílus az! - szóval 2 Unlimited, Dr. Alban, U96, arra aztán lehet küldeni. Nyuszinak is mutattam, ez volt a vagány '92-93-ban, amikor Nyuszi meg sem született, én meg épp hogy csak elkezdtem zenét hallgatni. És igen, ma délután hazajöttem, és munka után, fáradtságom dacára, nekiláttam a tornának. Én nem értem. Ezt egyesek élvezni szokták. Én csak addig, amíg nem fáj, vagyis csak minden gyakorlatból az első néhány ismétlést. Utána rémes. És ezt mindig, heti háromszor? Jáj.
A pozitív gondolatok. Az a legkönnyebb, különösebb erőfeszítést nem igényel, és megvonással sem jár. Pontosan nem tudom, hogy működik fogyókúra esetén. Mindenesetre olyanokat találtam ki magamnak, hogy nekem a sors bizonyára kárpótlásként adott nagy ciciket, mivel nem vagyok magas és hosszú combú. Ez jó lesz?

És meddig fogom én ezt bírni? Délután 3-kor átsomfordáltam B-hez, és megkérdeztem, hogy látja, fogytam-e már. Ő megnyugtatott, hogy igen. Akkor jó. Csak így tovább, Sünibaba!

K.

Hát, én még ilyet nem láttam! Ez milyen állat? Nem süni, az biztos. De akkor mi? A többiek a húsvéttal hozzák összefüggésbe, azt tudom, akkor még jön valami a húsvéti sünön kívül, de hogy micsoda, azt elfelejtettem.
Csütörtök este jött meg. Ketrecet is hoztak vele, abban lakik a másik szobában. Ha nyitva van az ajtó, érezzük a szagát Vilmossal. Furcsa. Nem kimondottan éjszakai állat, főleg nappal van ébren, de néha éjjel is hallottuk már neszezni. A zajkeltésben eléggé kezdő, néha oda-odavágja a tálját, meg rángatja az itatóját, de mi az hozzám képest! Hozzá még nem kelt fel összeszidni a gazda az éjszaka közepén, hogy most aztán azonnal hagyja abba! Eh. Megtanítom én neki, hogy kell focizni a tállal! Aztán egykapuzhatunk, ha akarja.
És képzeljétek, nincs tüskéje! Viszont akkora füle van, hogy csak ámultam! Még hogy én vagyok hosszúfülű! Hát akkor ő micsoda? És lóg a füle, de fel tudja állítani, meg hátra is tudja csapni. Még ilyet! Azt mondják, a bundája selymes, gyakran kiveszik megsimogatni, olyankor még csak össze sem gömbölyödik. Biztos nem is tud. És olyankor nem is fúj, hanem csendben hagyja, hogy simogassák. Talán még élvezi is. Furcsa állat.
De ami a legelképesztőbb, hogy ez az állat megeszi a szénáját, ami a dobozában van. Ezt furcsálljuk legjobban a Vilmossal. Nekünk is van széna a dobozunkban, jó illata van, de eszünkbe sem jutna megrágni. Bevallom, ezt látva én is megkóstoltam, de a széna ehetetlen! Hogy lehet azt megenni? És nem eszik húst! Tán böjtöl, vagy rossz volt, azért nem kap? Azt mondják, rágcsáló. Egész nap eszik. Mi is egész nap enni akarunk a Vilmossal! Mi is rágcsálók leszünk! Hogyisne, mikor ő reggelit is kap! Meg ebédet. Aztán velünk együtt vacsorát, de napközben néha megkínálják salátával. Nekem jó lesz nasinak a száraz macskakaja is. A salátát meghagyom neki, látjátok, nem vagyok én önző. De ez akkor is igazságtalanság!
Rágcsálók akarunk lenni!
(Boldizsár)

K.

Nyuszi kisírta, hogy húsvéti nyúl hozzon neki nyulat. Zsemleszínűt, lógófülűt. Meg is kapta, húsvét előtt 1 héttel megérkezett hozzájuk, most meg nálam vendégeskedik a hétvégén, mert Apuék elutaztak, a nyulat meg etetni kell. Ahogy nézem, legalább hatszor naponta. Úgy darálja befelé a salátát, mint az iratmegsemmisítő a papírokat.
Szóval, most itt wellness-ezik, kényeztető luxushétvége minden földi jóval, gyakori ketrecből kivétellel, sporttal és simogatással. (Az élményfürdőt egyelőre nem hiányolta.)
Hosszas tanakodás után a Berci nevet kapta. Nyuszi először Eszternek akarta nevezni, brr! Micsoda hülyeség, az Eszter nem is nyúlnév! Milyen hülyén is hangzanak, Eszter, Rebeka, Edina, na, ezek tipikusan nem nyúlnevek. Itt van ellenben a klasszikusnak mondható Gyula. Netán Lajos, esetleg Aladár és Béla. Vagy éppen Leopold, vagy Géza, tekintélyesebb méretű baknyulaknak. Én a Barnabás nevet javasoltam, úgyis barna, meg illett volna a cipóképéhez. De ha Bercus, akkor Bercus. A nevét úgyis leginkább a „Berci, reggeli!”, „Berci, ebéd!”, „Berci, uzsonna!”„Berci, vacsora!” szókapcsolatban szereti hallani.
Nekem az állófülű fajta jobban tetszik. Meg is mondtam neki, ha velem van, állítsa fel a fülét. Nyilván, a füle botját sem mozgatja. A lelógó füle még kerekebbé teszi az amúgy is kerek pofiját, egészen cipóképe lesz.

Holnap lesz a nagy kísérlet. Az ágyra kitesszük a nyulat, mellé meg a két sünit, és megnézzük, mit szólnak egymáshoz. Nagyon kíváncsi vagyok. Csak nehogy úgy járjanak, mint a Kacor királyban a macska és a róka, mikor először találkoztak. Emlékeztek: „Egy se tudja, ki kicsoda / reszketnek, mint a kocsonya; nézték egymást egy darabig / azt mondják, hogy három napig”. Majd meglátjuk.

K.

Tudom, csak vidámat, csak vicceset, de akkor is meg kell írnom, affene, mert frusztrál egészen. Majd rövid leszek.

Na tessék. Vártam a meleget,a tavaszt, a jó időt, hogy végre le lehessen venni a télikabátot. Kiskabátban egészen kellemes volt az élet, aztán eljött a ma délután, amikor is már visszavonhatatlanul meleg volt, kiskabátlevevős. Hacsak az ember nem akart megfőni a saját levében. És én olyan, de olyan rosszul éreztem magam kabát nélkül, hogy csak na! A komfortérzetem nullára redukálódott, úgy éreztem, a ruhák borzalmasan állnak rajtam, egyszóval, teljes szívből kívánni kezdtem, hogy jöjjön hóvihar, vagy akár egyenesen a jégkorszak, én már azt sem bánom. Jó lesz nekem a síruha is. Az legalább eltakar. És alig 3 hónap múlva kisruhában fogok szaladgálni? Az, kérem szépen, teljességgel kizárt. Hogy tudtam valaha is?
Mi történt a télen? És mi történik minden egyes télen, hogy tavasszal, az első meleg beköszöntekor, menetrendszerűen ramatyul érzem magam a kabát jótékony takarása nélkül? Meg azt is érzem, hogy nincs egy hordható rongyom. Meg hogy meghíztam és megnarancsbőrösödtem. Meg hogy papírzacskót kéne magamra húzni, majd elbujdokolni egy nagyon alacsony népsűrűségű szigetre.
Úgy emlékszem, eddig mindig megszoktam ezt az érzést pár nap alatt. Homályosan felrémlik, tavaly nyáron is szaladgáltam nyakbakötős kisruhában, augusztusban már egész fesztelenül. De hogy? Hogy csináltam?
Persze, az igazán trendi (és előrelátó) nők már február közepén megkezdték a Nagy Tavaszi Fogyó-/Léböjt-/Méregtelenítő-/Narancstalanító Kúrát. Elvégre mással sincsenek tele a magazinok. Én mi a fenét hittem? Hogy idén majd megúszom a tavaszi pánikot? Fennállásom negyed százada óta még egyszer sem sikerült. A sok egészségtelenség helyett már rég répát kéne rágnom (Jó vastagot:)
Mindjárt találkozom Legeslegjobb Barinővel, de még az orromat sincs kedvem kidugni itthonról. (Az is olyan fura lett a télen. Tán a narancsbőr?)
Ha képes vagyok elvánszorogni odáig, akkor azonnal meg kell igyak sört Legeslegjobb Bnővel, hogy csökkentsem a frusztrációt. Nem, a sör hízlal. Eh, akkor kettőt. Akkor legalább már nem érdekel.

Érdeklődöm tisztelettel, én vagyok az egyetlen, aki ilyesmit érez, mikor a tél elmúltával először kabát nélkül mászkál az utcán?

K.
 

Az áprilisi Joy hozza a teljes repertoárt, így az advanced szint eléréséhez azt kell megvenni. Házi használatra elég lesz az itt közölt kivonat is.
A teljességhez hozzátartozik, hogy a lapban ajánlottak egy részét Mjudtival helyben kipróbáltuk. Mármint, nem úgy. Csak együtt próbáltuk értelmezni, mindezt hogy kell elképzelni. Nehéz volt. Vagy csak mi vagyunk zöldfülűek.

Legyen ön is szexistennő a dossziéval!

1. Változzunk luxus örömlánnyá! Kellemest a hasznossal, gondoltuk mi, de a Joy lehűtött, nem pénzt kell kérni, hanem orális szexért  cserébe kérni kell a pasit, hogy jöjjön velünk bevásárlótúrára. Naná. Szopjon néha a pasi is.
2. „Zárd rá felváltva mindkét kezedet a páros péniszére, és csúszkálj rajta erős nyomással a makktól egészen a tövéig.” Ezt muszáj volt szó szerint idézni, mert úgy autentikus. Mi elpróbáltuk a mozdulatsort. A kezek mozgatási irányától függően vécépumpálásra vagy tehénfejésre emlékeztet. (Vizuális típusok vagyunk?)
3. Az ázsiai trükk úgy kezdődik, hogy ültesd a pasidat egy bambuszgyékényre, és ott akrobatikázz. Hehe, mikor majd feláll, olyan csíkos lesz a pucér segge, hogy napokig pukkadozni fogsz a röhögéstől, mikor eszedbe jut.
4. A hétköznapi tárgyak is részt kaphatnak az erotikus játékban (nem, nem a sörösüveg). A Joy azt javasolja, használjuk bátran az elektromos fogkefét és a mentolos szájvizet. Pontosan nem derült ki, mire. Jobb is.
5. Új, izgató pozitúrák kipróbálására rendszeresítsünk babzsákfotelt. Vazz, na de műbőrt?! Jól rá lehet izzadni, az egyszer biztos.
6. Még egy szó szerinti: „Fokozottan kényelmes, izgató és örömteli érzés a hátsónak: egy melegítő palack mosható plüss- vagy kötött huzatban.” Ez az, mindjárt jövök, papa, csak magam alá rakom a melegítőpalackomat, be nem fagyjon közben a picsám.
7. Az orgazmus intenzívebb lesz, ha enyhén oxigénhiányos állapot előzi meg. (Ez, mondjuk, igaz.) A Joy szerint a hőn áhított állapotot a következőképpen kell elérni: „Nyomd meg a partnered orrnyergét aktus közben, majd szorítsd egymáshoz az orrcimpáit”. Ez már elképzelve is annyira röhejes, hogy csak annyit tudok hozzáfűzni: remélheted, hogy a pasi nem orrol meg rád közben.
8. Hónaljszex. Be köll kenni a hónunk alját síkosítóval, majd a karunkat a törzsünkhöz nyomni, miközben a pasi bedugta alá a kukiját. A Joy szerint meg is kérdezhetjük, hogy a teljesen sima, avagy az enyhén borostás változat tetszik-e jobban neki. A Joy ígéri, soha nem tapasztalt gyönyörben lesz része a nőnek. Azt meg hogy? Mindenesetre, én maradnék a hagyományos változatnál. Az se rossz:)

Mára ennyi. Otthon ti is gyakoroljatok!:)

K.

 

Mióta nagy női magazin-olvasó lettem, legalább képben vagyok a divattal is valamennyire. Az Elle-t, a Marie Claire-t, és a Nők Lapját mindig beszerzem, a Joyt meg a Glamourt meg valaki mindig megveszi a kolléganők közül, arról ugyanis még nem szóltam, hogy BEKÁJ-berkeken belül működik a kölcsönkönyvtár intézménye is, igaz, egyelőre még csak női magazinokra szakosodva. Így aztán nem csak a szexuális életem gazdagodik (vö. egy hamarosan megírásra kerülő poszt), hanem tudom, miben trendi mostanság flangálni. Legalábbis elméletben. Mint a fogyasztói társadalom díszpéldánya (kapjam be!), valamilyen mértékben természetesen a hatásuk alá kerülök, elfog a viszketés, meg az ideges türelmetlenség, hogy menni kell, és be kell szerezni azt a darabot, amit kinéztem. Persze nem mindig, és nem mindent. Mert a divattervezők által tervezett darabok jó részét borzalmasnak látom. Megpróbáltam úgy is, hogy úgy nézem, hogy az művészet  - az, ugye, lehet kreatív, eredeti, és tartalmas akkor is, ha nem tetszik -  de nem ment. A kifutókról lejövő darabok nagyjából mindegyike felejtős, a női magazinokban hordhatóvá szelídített szettek is furcsák nekem. Szóval, elég kevés a magazinban látott igazai must have, amelynek láttám érzem a bizonyos türelmetlen viszketést, ami el sem múlik mindaddig, amíg be nem szerzek valami hasonlót. Különösebben meg sem érint a divat, mert konstatálom ugyan, mennyi minden áll jól a magas, vékony lányoknak, de az én alacsonyabb, cicisebb, egyesek-szerint-karcsú-de-szerintem-nem termetemre meg csak bizonyos dolgok passzolnak, ha tetszik, ha nem. Hiába álmodozom harangszoknyáról, minden egyes próbakor be kell látnom, hogy ehhez bizony 15 centivel magasabbnak kellene lennem (+cipő). És nem vehetek mídert sem, mert az nagy cicivel nem is mutat jól, meg állandóan rettegnék, hogy egyszer csak kiesik belőle, a szilikonpántos melltartót meg el kéne végre felejteni, akármit mondjanak is a dizájnerek.

Ha jól deriváltam a különféle újságokból, az idei tavasz trendszínei a sárga, a lila, a királykék, meg a piros. Tartja még magát a télen menő szürke. Aztán még a pasztellszínek, az etno, meg mittudomén. Ebből az etno azonnal felejtős, a többi mérsékelten jöhet szóba. A divat követése egyébként az jelenti, hogy minden szezonban lecseréljük a ruhatárunkat? Az azért nagy hülyeség lenne. (Meg anyagilag sem bírnám.) Vagy azt, hogy veszek 1-2 divatos darabot minden szezonban? No de akkor olyat ám, amit aztán sokáig lehet hordani, nem jó, ha ordít róla, melyik évjáratból való. Inkább egy időtlen darab, mint a tavalyi, lejárt divat.

Megjött a törpenyúl, elterelte a figyelmemet. Itt mosakszik mellettem, meg rágja a szénát, folyton oda kell néznem, annyira édes. Nem is tudok már koncentrálni. A nyúlról is lesz poszt, majd.

Nah, szóval. Ha viszont az ember vesz 1-2 aktuális darabot, akkor sem mindig azokat hordja. Meg előbb-utóbb minden trendi lesz, csak ki kell várni. Ott van például a főnököm királykék felsője. Mindig, mikor rajta van, megcsodálom, milyen szép a színe. Idén nyáron hipertrendi lesz. Eddig meg csak egy időtlen, szép darab volt.
Tán előbb-utóbb divatba jönnek a hozzám hasonló alkatú lányok.

(Még egy kesergés: Csinálhatok magammal akármit, akkor is diplomás, enervált, jó kislány, értelmiségi fejem lesz. Ez van. És macskaszemem se lesz, bármennyire is szexi, megmondta a kozmetikusom, mert mélyen ül a szemem. Persze, sünből nem lesz macska, ebbe bele kell törődni. Ha meg az egyik exem egy időben vadmacskának hívott, az nem a sminkem miatt volt…)

A törpenyúl vajon úgy alszik, hogy a fülével betakarja a szemét?

K.

 

 

Nohát, vége a húsvéti hétvégének. Megérkeztünk, a csomagok már kipakolva, az első adag ruha már a mosásban. Nem szeretem ezt az érzést. Már a hazautat is utálom. Vége van valami jónak. Kirándulás, nyaralás, ünnep, tábor után mindig elővesz ez az érzés, hogy elmúlt, és nagyon jó volt, és nem jön vissza már soha. Tompa mélabú, némi szégyenérzettel társulva, mert aki nyaralt, kirándult, ünnepelt, az örüljön, hogy sok élményben volt része, ne pedig szomorkodjon, irgum-burgum, Sünibaba, de akkor is. Nem tudom kiszuggerálni magamból.
Node, mielőtt nyakig süllyednék a posztnyaralás-depresszióba, inkább számba veszem az élményeket. Elvégre azért mentünk, nemde?
Péntek délután meglátogattuk a szüleimet, megköszöntöttük Anyumat szülinapja alkalmából, megcsodáltuk a zsemleszínű, lógófülű törpenyulat (aki 1 hét alatt határozottan sokat hízott, és ezzel párhuzamosan barátságtalanodott), meg játszottunk Banget, meg ettünk sokat (ez utóbbi az egész hétvégére jellemző volt).
Szombat reggel meg nekiindultunk Hajdúszoboszlónak, ahol Attila szülei már csütörtök óta nyaraltak(?). Még ilyen elbaszott időt! Húsvétkor általában még nincs túl meleg, de ez a mostani, ez botrányos volt. Az M3 mentén láttunk havat, havas esőt, jégesőt, üvöltő szelet, no meg farkasordító hideget. A húsvétot amúgy nagyon szeretem, az első hosszú hétvége a randa tél után, utána május 1, pünkösd, aztán meg a nyár, amikor is lehet jönni-menni, és meleg van, meg napsütés.
Megérkeztünk, voltunk a fürdőben, ahol rettentő tömeg volt, meg gőz, meg tömeg, de a kiülős medence mókás volt, áztattuk a fenekünket a meleg vízben, a fejünkre meg esett az eső. Este vacsi, nagyon jó helyet találtunk, Nelson étterem és söröző, mindenkinek ajánlom, aki Szoboszlóra téved. Ha én szoboszlói lennék, biztos az lenne a törzshelyem, így csak kétszer jártunk ott, mert másnap is oda mentünk sörözni, meg vacsizni, akkor már Attila anyukájával kiegészülve. Az igen kellemes dolog, ha az ember pasijának az anyukája kedves, és jól lehet vele beszélgetni. Debrecenbe is hárman mentünk, de 20 perc séta után beültünk egy kávézóba, úgy fáztunk, így a nagy debreceni kultúrturizmusból nem lett semmi, beszélgettünk inkább ott is. Pedig kultúrturistáskodni jó, nekem a nyaralások közül az jön be a legjobban, (esetleg némi tengerpart), várak, egyéb történelmi-művelődéstörténeti emlékhelyek, ebéd egy hangulatos étteremben, délután műemléknézés, esetleg kávézás, majd este hangulatos vacsi, közben a másnapi útvonal megtervezése. A wellness nekem kicsit uncsi (meg bitang drága), hosszasan túrázni erdőn-mezőn nem szeretek, napozásból is elég 2-3 nap. Mindig elcsodálkozom, mennyi szép hely van Magyarországon, fel is ötlött bennem, pünkösdkor el kéne menni, Sopronba vagy Pécsre, mindkét városban nagyon régen voltam. A kedvenc vidékem Tokaj és környéke, de ott másfél éve voltunk, meg előtte is sokszor, nem lehet mindig ugyanoda menni, de nekem a szám tátva marad, olyan szép helyek vannak ott, és a kis tokaji helytörténeti múzeumot is vagy hatszor láttam már, mégsem hagynám ki egyetlen ottjártamkor sem. Tokajban meg valami különös varázs, valami egészen megfoghatatlan, szavakba önteni nem tudom, sem borozás előtt, sem után, tán a hely szelleme, mindenesetre máshogy esik a tokaji bor, ha ott helyben isszuk.
Meg ettünk jókat, nekem, mondjuk, ez szorosan hozzátartozik a nyaralás-fílinghez. (Némi nosztalgikus érzés is elfogott, hogy szülőkkel együtt voltunk, rég szexeltem már számra szorított kézzel, meg óvatosan, nehogy nyikorogjon az ágy, hihi, mókás volt:)
Ma hazafelé beurgottunk Egerbe rokonlátogatni, ott is sétáltam volna, ha nem fújt volna ennyire a szél, így csak körbejártuk Attila rokonait, meg ettünk, meg meglocsoltak, már mesziről érezni, ha jövök, és hosszú kondenzcsíkot húzok magam után, locsolókölniszagút.
Most meg itthon, a széltolók legalább vártak, gyorsan meg kellett etetni őket, mert bár tegnap Apum felugrott, és adott nekik enni, mégis azonnal rárontottak a táljukra, mikor teleraktam.

Haj-haj, ismeritek ti a nyaralás-kirándulás-ünnep utáni szomorúságot?

K.

Valamire mégiscsak jó ez az iwiw. Azon túl, hogy meg lehet találni egymást (erre a megtalálásra nem mindig van igény, ezért is szerepelek az asszonynevemen, azt kevesebben ismerik, de néha hasznos, pl. így akadtam össze egy voltpasival, meg a finnesekkel is), meg meg lehet nézegetni, mi lett a régi osztálytársakból, kiből lett doktor, és kiből lett kurva.
R-rel is így találtuk meg egymást, gimiben voltunk jóban, aztán elsodort minket egymás mellől az élet. Egyetem alatt még egyszer-kétszer összefutottunk, aztán eltűntünk egymás szeme elől.
Mikor egymásra akadtunk, meg is beszéltük, hogy találkozunk. Szerdán futottunk össze, azt terveztük, beülünk valahová, de az élet közbeszólt. R. szeme aznapra viszketni kezdett, és bepirosodott, megijedt, hogy kötőhártya-gyulladása van, így felhívott, és mondta, el kéne ugrania az orvoshoz, vele tartok-e. Naná, ott is tudunk beszélgetni, beülni  vhova meg utána is lehet, különben is, a világért sem mondtam volna le a régóta tervezett találkozóról.
Így is tettünk, leültünk, viszonylag messze a többi várakozótól, hogy elkerüljük a tyúkól-szindrómát (hogy az ellen mi véd, nem tudom), és beszélgettünk. R. azért szemmel tartotta, ki volt az utolsó, mikor megérkeztünk, ki után következik, és amikor rákerült a sor, odaült a bejárati ajtó mellé. Ekkor odajött egy néni, és megkérdezte, mi is az orvosra várunk-e. Mondtuk, ja, azaz csak R., én csak kísérek. Ja jó, mondta a néni, akkor elnézést, látta ő, hogy mi előbb jöttünk, csak azért akart bemenni előttünk, mert azt hitte, mi csak beszélgetni ültünk ide be. Jaha. Teljesen valószínű. R. a maga kedves-bájos (olyasmi, mint Á.) stílusában megjegyezte, ennél azért jobb helyet is találtunk volna. Hehe, vicces elgondolás. Beülünk az SZTK-háziorvos várójába beszélgetni.

Ki mivel szeretné, ha meglocsolnák húsvét hétfőn?:)
K.

Update: Úh, a posztból pont a lényeg maradt ki. Közhelyesnek hangzik, hogy az az igazi barátság, amikor a felek, bármilyen rég nem találkoztak, ugyanott tudják folytatni, ahol abbahagyták. Pedig milyen igaz!
Szép este volt ez a szerdai. Nem szabad szem elől téveszteni a barátokat.

Jó a süniknek. Nálunk ugyanis nemcsak a húsvéti nyúl jön, hanem a húsvéti sün is. Mármint, ez nyilvánvaló, csak a jó sünikhez jön, a rossz sünikhez egyáltalán nem. Bár, a sünkrónikák még sosem jegyeztek fel olyat, hogy egy sün rossz lett volna...
Így aztán húsvétkor minden süni dupla ajándékot kap. A nyuszitól, meg a sünitől is.
Télen, a Mikulás mellett nem jön sün. Olyankor ugyanis ugyanis alszik. De húsvétra felkel, feltűzi a tüskéjére az ajándékokat, és körbejárja a jó süniket. Egyesek azt állítják, látták, hogy egy piros masni van a nyakába kötve. Pedig ez butaság. A süniknek nincs is nyakuk...
Boldog húsvétot mindenkinek!
K.

Tavasz van, és alapvetően vidám vagyok, meg optimista, és csak úgy duzzad bennem az életkedv, de azért mégiscsak rám jött ma a frász. Mert mi lesz, ha egyszer meghalok? És mikor? És hol? És minek? És lesznek-e előtte gyerekeim? És hány férjem lesz még?
Az ilyen kérdésekre aztán sehol sem kapok választ. Bár alapvetően hívő vagyok (teli kételyekkel, és ezek miatti lelkifurdival), az Isten nyilván nem fog ilyen kérdésekre válaszolni. Nekem azonban válaszok kellenek! Persze, a legkevésbé sem hiszek az ezoterikus jövőbelátásban, ú.m. kártyavetés, kristály- és köldöknézés, de mi lenne, ha valahogy esetleg mégiscsak ki tudnánk fürkészni a jövőt? Más kérdés, hogy ezt a Biblia konkrétan tiltja, ha jól emlékszem, úgyhogy máris megvan a szokásos lelkiismeret-furdalásom a mai napra.
Délelőtt szembe ötlött, nézzük meg a tenyerünket. Hallottam valamikor élet-, meg egyéb vonalakról, hátha. Kéznél van. Kézenfekvő. Mjudtival nézegettük ma egymás tenyerét, de gondoltam, rágyúrok a témára, itthon be is pötyögtem a gugliba, hogy életvonal. (Ez még mindig jobb, mint elmenni a búbalátóhoz, mint E. és B., aki tízezer forintért megmondja a frankóságot. Bár lehet, hogy a hivatalos neve bubalátó, de annak semmi értelme nincs. Mellesleg, E-nek és B-nek is rossz periódusa volt, mikor felkeresték a búbalátót, így a megnevezés ül.)
Tizennégyezernél is több találat a gugliban. Húh. Ki leszek okosítva.
Rögtön az első oldalon szép kis rajz, mellette manual. Első lépés: balkezesek a bal, jobbkezesek a jobb tenyerüket nézzék. Basszus, már nem jó. Én ugyanis átnevelt balkezes vagyok. Jobbal írok, vágok, és mosok fogat, de az égvilágon minden mást ballal csinálok. Még az egér is bal kézen van a számítógépen. Akkor én most minek számítok? Bonyolítja a dolgot, hogy a két tenyerem még véletlenül sem egyforma, mármint, a rajzolatát tekintve. Most akkor melyik a mérvadó?
Aztán egy idő után elfogyott a türelmem, és rájöttem, nem nézegetem egyiket sem. Reméltem, rábukkanok valami ősi titkos tudásra, ahol le van írva, hogy ha a vonalak így meg úgy, akkor ennyi gyerek, ennyi férj vagy szerelem, meg a végén meg happy end. Nos, ilyesmit sehol sem írtak, csak olyanokat, hogyha az életvonal ilyen meg ilyen, akkor a tulajdonosa ilyen meg ilyen személyiség. Semmi konkrétum. Nesze neked, instant jóslás. Már nem is akarom tudni.
Viszont csak nagy sokára esett le, hogy a vénuszdomb, amit emlegetnek, az a tenyéren van, a hüvelykujj mellett…eh! Pedig onnantól lett volna igazán mókás ez a jóslás:)

K.

Boldizsár: Na, végre már mi is szóhoz jutunk egy kicsit. Ahhoz képest, hogy naponta vagy hatszor elmondja, mennyire imád minket, nem is ír sokat rólunk. Pedig én titkon reménykedtem, hogy legalább minden második poszt hőse én leszek. Persze, mióta a Vilmos megjött… Azt mondja, hogy a Vilmos barátságosabb. Igen, de ő, nagy, vagány és bátor süni, mellesleg velem nem is barátságos. Itt lakik a szomszéd dobozban a szoba másik sarkában. Neki csak papírdoboza van, mert ugye, ő csak átmeneti szállást kapott. Bezzeg nekem van ám fadobozom! Szép nagy, nem mondom, de jó lenne azért gyakrabban kijönni. Egy ideig éjszakára mehettem az előszobába, de aztán arra panaszkodott, hogy reggelre összekakilom az egészet, és ő nem tud minden reggel hipóval felmosni munkába menetel előtt. Bár, ha nem sminkelne... Nem is értem, mi a fenének az minden reggel. Én bezzeg nem sminkelek, mégis mindenki odavan értem, milyen szép vagyok. Bibibi, engem szebbnek tartanak, mint az európait.
A Vilmos meg igen fennhordja az orrát (jó, jó, most hurrogtak le, hogy minden sün felfele szimatol, de a Vilmos igenis beképzelt). Mikor összetesz minket, én mindig közeledem, megszaglászom, meg is nyalogatnám a tüskéjét, ha hagyná, de ő rám morran. Engem attól a hideg kilel, mert ő nagy és majdnem fekete, és akkor visszahőkölök. Ő meg megeszi a maradék kajámat (már ha hagyok!), beleiszik a vizembe, aztán befészkeli magát a házikómba. Akkor is, ha már bent vagyok. Kitúr onnan, mert nagyobb és erősebb. És különben is, ha néha mégiscsak szóba áll velem, akkor is csak hetvenkedik. Hogy ő, mikor vadon élt, vadászott és bogarakat fogott magának vacsorára. Meg kukacokat. És volt olyan, hogy megszaglászta egy nagy és büdös állat, ami ugatott, de ő erősen összegömbölyödött, nem mozdult, és mikor az állat meg akarta szagolni, megbökte az orrát, mire az megijedt és elszaladt. Na persze! Mikor idekerült hozzánk, majdnem kisebb volt, mint én! Messziről jött süni azt mond, amit akar.
És micsoda hülye szokás, hogy bedarálja az alom alá tett újságpapírt! Nem telik bele két nap, az összeset felszedi, és apró darabokra szaggatja! Éjszakánként hallom, hogy dolgozik. Azt mondják, remek iratmegsemmisítő lenne belőle, be is akarták vinni a munkahelyükre. Bár lehet, hogy csak vicceltek. Egyszer engem is bevihetnének, nem lehet ott olyan rossz, ha majdnem minden napjukat ott töltik.

Tegnap délután szaladgáltam az erkélyen. Azt mondták, most már mindig lehet, mert már szép idő van. De jó! Olyankor a sport után mindig kapok egy kis extra nasit.

 Vilmos: Mit hord ez a lapátfülű itten össze? Mindjárt megcibálom neki! Még hogy én nem fogtam bogarakat vacsorára? Én, aki tavaly ősszel vadon éltem, fújt a szél, vert az eső?! Az, mondjuk, igen rossz volt. Még jó, hogy befogadtak. Naná, hogy barátkozom! Nem félek én semmitől! Főleg a lánygazda szagát szeretem. Mikor néha megengedik, jól megcibálom a pulóverét, meg a pólóját. Abból mindig nagy mulatság lesz. Bár néha fél, hogy belé is beléharapok, de ez nem is baj. Tartson csak tőlem mindenki! Egy kicsit.
A koszt jó, bár lehetne bőségesebb. Nem is baj, hogy nem mozog, legalább nem kell órákig mászkálni utána. Azt mondják, azért nem kapok többet, nehogy elhízzak. Micsoda hülyeség! Nálunk nem úgy van, mint a lüke embereknél, hogy mindenki egyre soványabb akar lenni! Mi sünik, nem baj, ha egy kicsit dundibbak vagyunk. Bármikor megtörténhet ugyanis, hogy néhány napig nem jutunk élelemhez. Akkor meg mi lesz? És nem is szép az a sün, aki csak tüske és bőr! Ez a Boldizsár se eszik valami sokat. Volt, hogy pár hétig alig evett, a lánygazdám már egészen kétségbeesett. Egyik reggel, mikor már több napja érintetlenül hagyta a tányérját, sírva ment be a munkahelyére. No, tessék! Már csak azért is enni kell, hogy a gazdánk örüljön. Rajtam nem múlik az öröme, én, ha beszabadulok a hosszúfülűhöz, bizony tisztára nyalom a tányérját! Úgy kell neki, miért nem ette meg! Pff, látszik, hogy nem élt sose vadon! Az első számú szabály: annyit és addig egyél, amíg van. Minden más várhat.
És nagyon tuti házikója van, naná, hogy én is bele akarok mászni. Persze, hogy nem férünk el benne ketten, de azért nem kell berezelni, úgysem vagyok sokat a dobozában. Annyit kibír.
És azt meséli, az ősei Afrikában laktak, és azért olyan nagy a füle, hogy le tudja adni a hőt. Pff! Én már elég sokat gyalogoltam, amíg vadon éltem, és olyat, hogy Afrika, én bizony nem láttam! Hőleadás, ugyan! Megnézném, mit kezdene azokkal az antennákkal télen.
És képzeljétek, a Boldizsár nem szeret hajászni! Ki látott még ilyet?! Minden süni meg van veszve a hajért. Minél régebben lett mosva, annál jobb. Néha megengedik, hogy belemásszak egyikük hajába és nyalogassam, de mikor már igazán belemelegednék, akkor elveszik. Pedig hallottam, hogy a Zsigmondnak, aki korábban itt lakott, azt is megengedték, hogy felmásszon a fejükre, és úgy nézték a tévét.
Úgy hallottam, mielőtt elengednek, néhány hétig extra adag vacsorát kapok, hogy legyen egy kis tartalékom. Na, ugye? Végre belátták! Nyugodtam rám lehet bízni egy egész konzervet, elbírok vele! Mármint, felbontás után…

K.

 

Hát, ez katasztrófa! Felébredtem negyed 7-kor. Még csak nem is a sünikre! Attila horkolására. De aztán meg nem tudtam visszaaludni. Felkeltem hát. Csak az vigasztal, hogy talán délután tudok még aludni egy picit. 4-re jön Legeslegjobb Bnő a pasijával, úgy volt, hogy ebédre jönnek, ki is találtam, mit főzök, de aztán lemondták, csak 4-re érkeznek. Pedig nagyon finom lesz! Eh, úgy kell nekik.
Meg valami bajom is van, pocifájás, fejfájás, hidegrázás, levertség. Láz nincs, meg semmi megfogható tünet, leginkább csak általános rossz közérzet. Attila szerint az idegkimerülés és fáradtság. Jah. Belebetegszem az idegbe. Tolok vitamint már 1 hete, hátha az a gond. Különösebb hatását nem érzem. Ilyen tünetekkel még orvoshoz sem érdemes menni. Azt hinné, csak behasaltam vmit, hogy kiírjon. Meg amúgy is, mit lehet erre mondani? Vitamin, sok alvás, rendszeres szex, asszonyom. És utazzon el valahova pár napra.
A faszér nem tudok legalább összeszedni egy normális betegséget, magas lázzal, hogy aztán itthon haldokolhassak elmúlásom biztos tudatában?! És ha hazaér a ház ura, csak elhaló hangon kérjem, hogy köh-köh, főzzél már egy teát, Mackókám (Ohoszlánkám), aha, mézzel-citrommal, aztán gyere be és hozd a süniket is, végrendelkezem. Meg odabent a cégnél is mindenki sajnálna és hiányolna, főleg a föncimönci, aki rájönne, h nem is mennek rendben a dolgok, mióta én betegszabin vagyok, és rehabilitálna, és soha többet nem beszélne velem undokul eztán. Meg a lányok, a BEKÁJ, (vagyis K nélkül, mert az én vagyok, ugye) is egyöntetűen az én meggyógyulásomnak szurkolna, mert nélkülem nem is olyan vidám az élet odabent…

Nah, elég a nyígásból, inkább elmesélem, mi az a BEKÁJ. Azok mi vagyunk, 5-en lányok, akik jóban vannak odabent a cégnél, a nevünk kezdőbetűi. Asszem, Á. találta ki, ugyanis köztünk tejtestvériség van (ezt meg én), hét elején mindenki visz egy doboz tejet, beadjuk a közösbe, aztán azt isszuk egész héten. A tejre pedig célszerű ráírni a nevünket, így lett, az 5 kezdőbetűből. No csak azért írjuk rá, hogy tudjuk, az a miénk. Nem is azért, mert nevünk olvastán más nem iszik belőle. Az ellen nem véd…
Aztán áttevődött minden másra is, kéne menni bulizni, de csak a BEKÁJ, Mjudti meghívott vmikor tavasszal hozzájuk, és nem mindenkit, csak a BEKÁJ-t, ha vki hoz vmi nasit és bedobja a közösbe, akkor az BEKÁJ-ropi, vagy BEKÁJ-keksz. Én lennék a soros, viszek is hétfőn egy nagy zacskó kekszet, mert én, ha megszimatolom, h vkinél nasi van, mindig kérek, naponta többször is átmegyek, fff! Múltkor is, volt B. asztalán vmi gumicukor, szép színes volt, nézegettem, addig-addig, míg rákérdezett, kérek-e. Naná! Aztán néha nem árt viszonozni, mert a végén olyan leszek, mint egy kölyökkutya…
Na jó, semmi, de semmi okosat vagy vicceset nem tudok írni, így inkább nem is erőltetem.

Tegnap megnéztük a Pánikot. Különösebben nem tetszett. Az alapprobléma, amit feszeget, érdekes volt, de a kivitelezése nem. Voltak benne jó szituatív poénok. Meg a rettentő kövér beteg a klinikán, Zoltán, igazán cuki volt.

K.

Közös vállalkozásunk, a bőbeszédű bölcsész és a szűkszavú számítógépes szakember blogja, ma fél éves. Ugyanis éppen fél évvel ezelőtt, szeptember 12-én írtuk az első bejegyzést. Ez már egyfajta jubileum, nem? És még mindig élvezem!:)

Éljen a dosszié! És mindenki, aki olvassa!:)

K.

Hát, beégés ellen nem, az egyszer biztos.

Történt ugyanis, hogy Attila tegnap véletlenül (hm...) bevitte magával a repigumit a munkahelyre, valahogy odakeveredett a prospektusok és egyéb szóróanyagok közé. Én meg elkértem, mert le akartam fotózni, hogy ide kirakhassam, ezért már reggel odaadta, nehogy elfelejtse. Én mondtam, hogy ráér délután is, de gyorsan a kezembe nyomta.

Bevittem, odabent megmutattam a lányoknak, rácsodálkoztunk, aztán meg is feledkeztem róla. Telt az átlagos munkanap, a számítógépem többször lefagyott, olyannyira súlyossá vált a helyzet, hogy ez egyik rendszergazda srác átjött megnézni, mi lehet a gond. Természetesen, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a hiba pont a rendszergazda jelenlétében nem generálódott, kicsit szüttyögtünk még, aztán a srác elment. Kicsivel később Á. beugrott valamiért az irodámba, és rábökött az asztalra, hogy hát ez meg mi? Akkor vettem csak észre, hogy az óvszer ott volt végig az asztalon a kávé, az üveg ásványvíz és néhány papírzsepi mellett. Á. kérdezte, ez akkor is itt volt, mikor megjött a rendszergazda? Hát, igen. Úúh. Kezdtem kínosan érezni magam, ahogy belegondoltam. Telefonon jelentem a karbantartóknak, hogy hibás a gépem. Egymás után többször is. A többedik telefonálás után ez egyik átjött megnézni, mi a gond. Hiba nem volt, ellenben az óvszer ott volt kitéve az asztalomon. Kikészítve a kávé, víz, stb, mellett, ugye, hogy minden kéznél legyen, amikor kell. Jáj.

Á. közölte, abban ne is reménykedjek, hogy a srác esetleg nem vette észre, annyira feltűnő helyen volt. Esetleg azért nem szólt, hogy ne hozzon kellemetlen helyzetbe, de ki tudja, mit mesélt, mikor visszament a helyére? Lehet, hogy már az egész cégnél elterjedt, hogy a Kati úgy dolgozik, hogy a keze ügyében van egy óvszer, szükség esetére?! És ha legközelebb megint jön az egyik rendszergazda, és a gumi már nem lesz ott az asztalon, akkor azt fogja gondolni, hogy lám-lám, elhasználtam?!

Ááh! Miért mindig velem történik ilyesmi?!

K.

(Repigumi kockáknak)

Attila hozott vásárfiát a CeBIT-ről. Csokit, sört, süniket, sőt, borzot is odabentre. Meg repianyagot a kiállításról, prospektusokat, kulcstartót, és, ami a legviccesebb, ezt itt, ni. Ez bizony, mint ahogy rá is van írva, egy óvszer, melynek csomagolása a bitdefender nevű cég relámfelülete. Micsoda ötlet!
Na most, mi van, ha valaki ezt esetleg használni óhajtja? Képzeljük csak el a következő szituációt: rendszergazda külsejű fiatalember felszed egy nőt. Összemelegednek, az események felpörögnek, majd a megfelelő pillanatban a srác előhúz egy ilyen gumit. Háát, a csomagolást látva nekem nem jutna eszembe foggal felhúzni... Mivel hogy kerekre nyílna a szám a röhögéstől:)
Vajon mire való az ilyen gumi? Mi járt a kreatívok fejében, mikor kiagyalták? Ennek a nyomába eredtünk ma Mjudtival.
Első és kézenfekvő magyarázat, hogy a kockák szaporodását akarták visszaszorítani. Aki ugyanis annyira kocka, hogy a legforróbb pillanatban egy ilyet húz elő, az már ne is szaporodjék tovább.
De aztán rájöttünk pár okosságra. A bitdefender tűzfalakat gyártó (már ha ide ez a megfelelő ige) cég, ha jók az infóim. Nézzük meg ennek tükrében a feliratokat. Rajta van, hogy "easy installation and operation", hihi. Meg, hogy "tested to perfection", aminek olvastán Mjudtiban felmerült, hogyha "tested", akkor talán már használt? Meg ott van, hogy "kétirányú védelem". Vicces, mert mindezek egyaránt vonatkozhatnak a gumira, meg a tűzfalra is. No de mit jelent az, hogy "proactive enjoyment"? Informatikusok, segítsetek!:)

Az is rá van írva a dobozra, hogy fertőzések ellen is véd. Hm, vírusok ellen, mint a tűzfal? Volt humoruk a készítőknek, mégha sajátos is:)

A doboz oldalán lévő felirat viszont megint csak furcsa. A képen nem látszik, de az áll rajta, hogy "Gondolj egy kicsit a számítógéped védelmére is". Na jó,jó, de pont az óvszer használata közben...?

Németországból hosszú az út hazafelé. Volt idő természettudományos kutatások lefolytatására. Most éppen a teleportálás rejtélyét fejtettük meg.

A teleportálást elsősorban az ún. "teleportfeles" idézi elő. A teleportfeles definiálatlan (egyénfüggő) mennyiségű alkohol abszorpcióját követően elfogyasztott egységnyi alkoholmennyiség - nevével ellentétben nem feltétlenül rövidital -, mely azt eredményezi, hogy az ember egyik pillanatban lehajtja a teleportfelest, a következő pillanatban pedig otthon találja magát az ágyában, és reggel van. Ez a jobbik eset. Van amikor a teleportálás félresikerül, ilyenkor vagy más ágyában, vagy ismeretlen helyen, vagy teljes sikertelenség esetén a kiindulási pontot találja magát a delikvens. A teleportálás testet-lelket próbáló feladat, ezért nem csoda, hogy végrehajtása után igen ramaty állapotba szokás kerülni.

Úton hazafelé Csehországban az autópálya mellett egy pihenőben megálltunk ebédelni. Sehol a környéken egy település. Ebéd után békésen etetem a rákot a placcon, amikor kissé oda nem illő jelenségre figyelek fel. Jön egy rettentő szakadt, koszos, büdös csöves, és végigtúrja a kukákat. Hm. Az autópálya szélén, ide csak kocsival lehet jönni, de ember nincs aki ezt a kreatúrát felvette volna. Természetesen rájöttünk a megoldásra. Emberünk valószínűleg a "teleportálás vadidegen helyre" varázslatot sütötte el, aztán most hogy itt van, gyűjt a teleportfelesre hogy visszamehessen. Más magyarázatot nem tudok elképzelni...

A.